HTML

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Friss topikok

AZ MSZP nagyobb ellenfele, mint a Fidesz és a Jobbik együtt?

Egy politikához közel álló igaz baloldali barátommal találkoztam a napokban. Rendezett élete, jó családja, kifejezetten jól működő vállalkozásai vannak, több mint 50 embernek ad munkát, olyan igazi szakszervezetis módjára. Minden arra nyomná, hogy hagyja a politikát, hiszen maga sosem volt gyakorló politikus, sosem volt párttag, csak a civil világban mozgott és mozog. Nem újgazdag és nem a párton meggazdagodott, már akkor szőrmékkel foglalkozott, amikor mi még csak a filmekből tudtuk, mit jelent a nerc.

Elmondta, hogy mint közember nem jól érzi magát, nem bántják Orbánék, hiszen számukra ő nem létezik, az adók sok tekintetben segítik, a pénzéhez hozzáfér, járja a világot, üzletel. Azt viszont nem tudja jól megélni, hogy visszatért az egypártrendszer, ebben nem Orbánékat látja hibásnak, az más, hogy felelősnek igen. Szerinte az urbánusok, majd a belőlük kialakult képződmények verték szét a magyar politikai rendszert. Ebbe beletartozónak tekinti a szocdemektől a liberálisokon át a zöldekig mindenkit. Szerinte az urbánusok gőgje nem tette lehetővé, hogy észrevegyék, hogy a népiek többen vannak, nem a realitások talajáról indították elképzeléseiket, hanem a vágyak világából, sokszor tényként kezelve a vágyakat.

Nem sikerült a tudati rendszerváltás!

A vágyakra felépült, "a kolbászból lesz a kerítés" a rendszerváltás után, amiben egy közös volt a népiek és urbánusok között, hogy a hatalom érdekében mindegyik megígérte, hogy aki vele tart, azt mentesítik a versenytől. Ez nem volt sem kevesebb, sem több mint az, hogy a szocializmus posványa része lett a rendszerváltás utáni világunknak, nem sikerült a tudati rendszerváltás!

Mélyen elkeseríti a baloldal válsága, hiszen a jelenlegi felállás előre vetíti a Fidesz- Jobbik párharcot, aminek maximum epizodistája lehet mindenki, aki nem velük tart. Szerinte az összes képződmény a két párton kívül, küzdeni fog a parlamenti küszöb eléréséért, ezzel teret nyitva az új ismeretlen és sok tekintetben megalapozatlan mozgalmaknak. Bármikor kinőhet egy baloldali demagóg képződmény, akár a Fidesz, vagy a Jobbik háttér munkája következtében.

Elszörnyedve nézi Gyurcsány, hecc -és bohózat kampányát az MSZP-vel szemben, azt a kéjt, ahogy megpróbálja megölni őket, nem észrevéve azt az egyszerű tényt, hogy ezzel a gyakorlatilag megszünteti a reményt, hiszen Gyurcsány szintjén maximalizálják az összes, Orbánnal szembeni erő lehetőségét.

Azt meg egyenesen nevetségesnek tartja, ahogy Dobrev Klárát szisztematikusan pozícionálják miniszterelnök jelöltnek. Nem a képességei, hanem egyszerűen a múlt miatt, amit megjelenít a mában. Számára tisztán látszik, hogy az MSZP-t pont az ilyen árulók, mint Gyurcsány, Szili, Csintalan, stb. vitték a jégre, meg a körülöttük kinőtt Kóka-félék, és a tenyerükből evő gőgös, ifjú siserahad, akik a hatalom időszakában lenézték a választókat, a szakembereket és a szegényeket.

Pofonra ingerlőnek tartja a stílust, az egoizmust, a dezertálást a közösségből, a benyalást Orbán világába!

A megoldás, amire gondol, tisztán mutatja, hogy sosem volt a politikában, hiszen a belátást, önmérsékletet, alázatot említ, amitől még egy kezdő politikus is fényévekre van.

 

(Címlap: Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

Büki Ervin

civilhetes.net

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr387586508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása