HTML

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

Van hitem, talán még istenben is hiszek, miközben kijelölt házát nem járom. Kereszteltek és én is keresztelni szerettem volna a gyerekemet, de mikor megtudtam mi a feltétele úgy döntöttem ez most sajnos nem fér bele. Mikor az ember napról napra él, nem fizetheti ki az egyház adóját évekre visszafelé. Nem tudom Krisztus vagy a mai pápa mit gondol erről, miből kell neki több, hívőből vagy adóból. Nem tagadtam meg istenem, hiszen talán nem tud róla, ha tudna is mit tehetne, adót nem állapított meg és nem is szedte. Így lettem egyház nélküli keresztény vagy tudom is én ki. Istent sokszor szólítom álmomban, vagy csak káromkodás közben mérgemben. Minden nap elnézem templomainkat, gyönyörűek, bennük van a tudás a kor és minden.

Mikor elindulok bevásárolni párommal, mindent végig gondolunk, kemény kritikával, mivel egyetlen dolog, amihez ragaszkodom a cigaretta. Súlyos tétel ma már napi közel 1000 Ft, tudom csak kárt teszek vele, de mit tegyek. A nettó fizetésem egy negyede, de van jó oldala is, mert hetente egyszer átsétálok Szlovákiába és megveszem a szükséges adagot, mivel itthon nem akarom sem támogatni sem elismerni azt, amit a trafikokkal csináltak. Mindennapos téma ez a munkában, hiszen annyira felháborító, amit csináltak, kocsmákat kisboltokat lehetetlenítettek el, eddig ha úgy volt bementem egy doboz cigiért, megvettem a tejet vagy 10 dkg párizsit egy gyufát meg még valamit. Nem én voltam egyedül így, szép csendben a boltos is megélt munkát adott egy-egy embernek, ma már egyedül van csendben és várja a jobb időket.

Ha a Suzikiban valaki eltulajdonít valamit, kirúgják és kártérítést kell fizetnie. Ez így van rendjén, viszont mikor azt látom, hogy a városnak nincsen pénze és boldog boldogtalan vitte szanaszéjjel, keresztbe áll bennem valami és szinte ordítanám, hogy tegyen már végre valaki, valamit.

Milliós fizetések közpénzből, aztán kiderül, hogy alkalmatlan és végkielégül. Szavaz a testület, nem számít a becsület, csak egy, hogy a pénz a haverhoz menjen.

Volt itt minden. Mélygarázs, mikor üres a város, lifttel, csak a számat tátom, most meg adósság elengedés, benne a vállalkozó számlája, hadd vastagodjon a bőre a kutyájának. Mi ez itt kérem dáridó, ahol nem számít semmi csak a muzsikaszó és az, hogy ne zavarja az áhitatot fémpénzek hamis csörgése, csak a húsz-ezresek csendes sercenése. Tudom és tudjuk nem számítunk nekik, éppen ezért mindezt csöndesebben is tehetnék, hogy legalább ne szembesüljünk azzal, hogy sok a szemét. Minket már beáraztak köbméterre én konkrétan hármat érek, az adósság amit csináltak az meg 892 857 Ft minden esztergomi polgárra ez konkrétan 8 havi munkabérem, mivel hárman vagyunk, 24 hónapban áll meg. Feltette e már valaki a kérdést ki felel mindezért?Most az állam elviszi a városból, de ez az adósság nem szűnik, csak máshol jelenik meg más néven, a rám eső rész marad nekem.

(folytatom)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr525726451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.