HTML

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

2012-ben született egy képviselő-testületi döntés arról, hogy az Ipari Parkban működő gyárak buszai kerüljék el a Schweidel József utcát. 

A gyárak legtöbbje be is tartja a rendeletet, de a Suzuki valamiért nem. Javasoltam a Bizottság ülésén, hogy a rendelet betarttatása érdekében a város helyezzen ki olyan táblát az említett útszakaszra, amely megtiltja, hogy a vasútállomás felé és a Schweidel József utca belső szakaszára autóbuszok behajtsanak. Egy kiegészítő tábla biztosítaná, hogy a menetrend szerinti buszok el tudják érni a céljukat. 

Az ügy hónapokig nem haladt előre, egyszer felajánlotta a Városháza illetékes alkalmazottja a közbenjárását, de tudomásom szerint ennek nem lett folytatása. 

Úgy tudom, hogy április elején volt róla szó, hogy a Bizottság tárgyalja a buszok kérését, de akkor ugyanazon hivatali alkalmazott kérésére nem került fel napirendre.

Időközben a CIVILHETES levélben érdeklődött a Suzukitól, hogy a testületi határozat ellenére miért járnak a buszok még mindig közvetlenül a lakótelep tövében?

A gyár hivatalos válasza az volt, hogy azért, mert a Dobogókői úton a Praktikernél lévő körforgalom túl kicsi ahhoz, hogy azon autóbuszok tudjanak elfordulni. A lap a Magyar Közúthoz fordult, ahonnan azt a választ kapták, hogy a körforgalom alkalmas arra, hogy elforduljanak benne az autóbuszok.  Újból felkeresték levélben a gyárat, de onnan az óta sem érkezett válasz. 

Időközben beszéltem néhány buszsofőrrel, mindegyikük azt mondta, hogy el lehet fordulni abban a körforgalomban. Említették, hogy más gyárak buszai is ott járnak.

A Praktiker alatti körforgalom pontosan ugyanakkora, mint a felső, ott viszont a Suzuki buszai is el tudnak fordulni. 

Mint a videón látható és hallható, a buszok továbbra is zavarják a több száz lakó nyugalmát.

Ismét kérem, hogy a Városfejlesztési Bizottság tárgyaljon a tiltó táblák kihelyezéséről!

 

 

http://civilhetes.net/velemeny/tovabbra-is-a-lakotelepen-at-jarnak-esztergomban-a-suzukis-buszok

Címkék: vélemény Esztergom

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr506298042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jó a városvezető. Ha kell intézkedik a lakók érdekében.:))