HTML

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Friss topikok

"Közvetlen észak-déli irányú teherforgalmi kapcsolat jöhet létre Esztergomnál a magyar-szlovák határon jövő tavaszra. Az új teherkomp naponta 70-80 kamiont szállíthat majd át a Dunán - jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2014. március 28-án, Esztergomban." - írta az MTI.

Egyszer teherkomp indul Esztergom és Párkány között

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a 2001-ben átadott Mária Valéria-hidat a teherforgalom súlykorlátozás miatt nem használhatja. A legközelebbi hidak - nyugati irányban a komáromi Erzsébet, keletre a budapesti Megyeri - 40-50 kilométerre fekszenek. A közúti áruszállítás az esztergomi, a dorogi és a párkányi térség között így csak nagy kitérővel, jelentős többletköltséggel és időveszteséggel, felesleges környezetterheléssel oldható meg.

A komp kikötője a tervek szerint a Bottyán-tó illetve a dunai szénrakodó magasságában lesz. A projekt a két gazdasági térség összekötését célozta meg, valamint a szállítási utak lerövidítését a környezet kímélését, illetve a bevezetett útdíjjal a gazdasági lehetőségeket , a megtakarításokat erősíti.

"Megkezdődtek az Esztergom és Párkány közötti teherkomp építési munkálatai.  Építeni, fejleszteni kell Esztergomot, a tetteknek kell beszélniük. Befejezzük az elkezdett beruházásokat és a kormány támogatásával újra működőképessé, virágzóvá varázsoljuk szeretett Esztergomunkat!" - az alábbi képek augusztus 22-én kerültek fel a Romanek Etelka Facebook-jára.


Mi aggódunk, ha dr. Völner is megtekint. Nem hisszük el neki, hogy megépül a komp határidőre - azt, hogy ez konkrétan mikorra tehető, még nem tudjuk, csak annyi van dátum helyett, hogy "jövő tavasz".


Igazi megtekintős fotó, Bottyán tavas háttérrel. A földmunkák a fotó helyszínétől, az országút túloldalán zajlottak.


Folytatódik a munkálatok előkészítésének megtekintése. Tegnap csak vasazókkal találkoztunk, munkagépeket vagy munkásokat nem láttunk.


Tipikus ártéri erdő részlet, a megtekintés helyszíne mellett.


Felvonultak a munkagépek és letolták a területet, vagy elegyengették...


... egészen a Dunáig, ami a gépek előtt volt, azt beletolták a folyóba...


... ami pedig a földgyalulás közben szemét feltorlódott, azt szépen kitolták a terület melleti cserjés-erdős részekre.

Tagnap mi is megtekintettük (a konzervatívaknak nagyon megy a megtekintés és itt is megtekintés) és ismét csak kérdéseink lettek a megtekintés után. A teherkomp területe tetszik, nem tetszik, ártér. Ha a Duna szintje emelkedik, úszik a terület egészen a 10-es útig, ilyenkor szokták lezárni a táti utat. Ha itt infrastruktúra épül, arra minden egyes árvíz után költeni kell. A téli időszakban nem jár a komp, ha köd van akkor sem. Tehát az időjárási tényezőket is be kell kalkulálni az üzemeltetésbe.

Bárcsak láthatnánk egy megtérülési számítást!
Bárcsak láthatnánk, hogy ez a projekt hány magyarországi munkahelyet eredményez azonnal és mennyit hosszabb távon! az már csak kukacoskodás lenne, hogy mennyi idő a hosszabb táv!
Bárcsak láthatnánk, hogy milyen kompokkal fog üzemelni a beruházás!
Bárcsak láthatnánk, hogy hol fognak a kompok horgonyozni normál esetben és árvíz esetén!
Mi lesz a teherkomppal, ha elkészül a két komárom közötti új híd a Dunán?

Az építési területen, ahol a propagandafotók tanúsága szerint gőzerővel folyik a munka, tegnap csak két szerencsétlen vasazóval találkoztunk, akik szidták Nagy Attilát, mint a bokrot, mert csak kirúgással tudták őket elküldeni az Eszköz Kft-től. Így nem kapnak semmyilen támogatást, sem az állambácsitól, sem az önkormányzattól. Mielőtt vad cigányozásba csapna át a történet, egyik sem roma volt, hanem pont annyira magyarok voltak, mint dr. Völner vagy Romanek Etelka. Megtudtuk, hogy alig van a földben vas, aminek kilónkénti ára jelenleg 50 forint. Műanyagzsákokból, amiben valami büdös anyag van és mérhetetlen mennyiségű sitten kívül nincs semmi a területen. Elmondták, hogy a munkagépek nagyon sok szemetet forgattak be a földmunka során. Tán csak nem "szemét-alapra" épül a korszerű kompkikötő? A dolgok jelenlegi állása szerint itt is "rendes" környezetkárosításra lehet számítani.

Ahogy a partot figyeltük a Szlovákl oldalon, még nyoma sincs a munkálatoknak, vagyis Magyarországról még nem látszott tegnap, hogy Szlovákia dolgozna a projekten. Beruházási összeg: mintegy 4,7 millió euró vissza nem térítendő támogatás (ebből a magyar oldalon a projekt közel 2,5 millió euró uniós és 440 ezer euró magyar állami támogatást kap, a szlovák fél beruházását közel 100 ezer eurós önerő mellett 1,5 millió euro uniós és 266 ezer euró szlovák állami támogatás biztosítja).

Merre tovább?


Kék pöttyök: 12,5 tonnás súlykorlátozású utak
Ciklámen pöttyök: Párkány-Komárom
Zöld pöttök: Párkány-Nyitra és Párkány-Garamnémeti

Az építési terület megtekintése után Szlovákiában folytattuk a megtekintést. Arra voltunk kíváncsiak, hogy merre indulhatnak a kompolás után tovább a kamionok. Párkányból balra fordulva, a 63-as úton 43 kilométer Komárno. ha a 76-os úton Léva irányába indulnak el a kamionok, 55 kilométer után elérik a 75-ös utat, amelyen balra fordulva Újvidék felé mehetnének, mert onnan 40 kilométer Nyitra. De nem mehetnek, mert 12,5 tonnás súlykorlátozás van a fentebb írt útszakaszon. Muzsla felé sem tudnak járni, mert a vasúti töltések alatt 3,2 méteres magaságkorlátozás van. Ezen az útvonalon buszokkal sem találkoztunk. A 76-os útról jobbra el lehet menni Šahy (Ipolyság) felé, de a 12,5 tonnás súlykorlátozás arra is érvényes. Ráadásul a 76-os útnak van olyan szakasza, ahol télen csak hólánccal lehet közlekedni.

Lehet még egy irány, ez 75 kilométer Párkánytól. Ez pedig az R1-es vagy E58 vagy vagy E571-es út. Tekoviske Nemcénél (Garamnémeti) lehet rá felhajtani, onnan még 37 ilométer Nyitra.

Csak térkép kell hozzá, hogy Komárom-Nyitra 72 kilométer, Párkány-Nyitra 88 kilométer. Egyelőre nem látszik, hogy hol jön ki a megtakarítás kilométerben és menetidőben. Abba most ne menjünk bele, hogyha egy kamion az M1 autópályán elkanyarodik Komárom felé, akkor nyílegyenesen mehet tovább, nem kell kompra várni és kacskaringóznia. Az is lehet, hogy a komp átviszi a kamionokat Párkányba és ott a rendezőpályaudvaron vonatra teszik őket? Másik opció, hogy a kompolás után valahol a párkányi Dunaparton átrakják a rakományt hajóra és azok viszik tovább? Ezt eléggé valószínűtlennek tartjuk.

Kampányfogás

A fentiek tükrében - véleményünk szerint - a hirtelen történt tereprendezéssel, a megtekintéssel, a sajtóval, a bejelentéssel együtt ennek mindösszesen csak kampányszaga van. Az állam által kinullázott Esztergom újabb pénznyelő projektje. Semmi több.

Címkék: vélemény választás gazdaság FIDESZ Esztergom Dr. Völner Pál

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr136640423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Újvidék-Nyitra 40 km?
Ha minden település nevét magyarul írod, akkor Komárno hogyan kerül a szövegbe?
Én speciel a környezeti hatásvizsgálatokat szeretném látni, illetve az alternatívákat (az odavezető útról is). Mellesleg, ha ott valóban komoly földmunkák lesznek, akkor rögtön elkezdhetik a kármentesítést is, és kiáshatnák azt a veszélyes hulladékot (aszfalt) is, amit bizonyos környékbeli, baloldali vezetők tudtával pakoltak oda immáron jó néhány éve.
Ha már sikerül átúsztatni a kamionokat a magyar oldalra,aztán hogyan tovább? Milyen útvonalon jutnak el pl. a Megyeri hídig? Újabb,elviselhetetlen teher a 10-es és 11-es útra? Az Mo körgyűrű bezárása évről évre tolódik. A 10-es út tehermentesítésére tervezett, Pilisvörösvárt és Piliscsabát elkerülő út soha nem fog megépülni.Az Esztergom-Budapest vasútvonal korszerűsítésének befejezése már éves csúszásban van.És a Suzukinak ígért közvetlen összeköttetés az M1 felé? Kérdések özöne, amire a megtekintésen kívül válasz nincs.