HTML

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

Örömmel látom, hogy a tegnapi cikkem részben okafogyottá vált, mivel időközben az önkormányzatnak sikerült befoltozni az ott említett gödröket. 

Kátyúztak a Baross utcán

Bár azt laikusként is látom, hogy ez a megoldás csak átmeneti, reménykedjünk benne, hogy idén már nem lesz fagy, ami kilökhetné a frissen berakott aszfaltot a kátyúból! Ha a Suzukiba tartó buszok is arra fognak járni, amerre kell, akkor egyre nagyobb az esély arra, hogy az út állaga is megmarad olyannak, amilyen most lett.

A képeken jól látszik, hogy az aszfalt olyannyira pontosan ki volt számolva, hogy nem csak a többi kátyúba nem jutott belőle, de az elkezdett munkát sem sikerült maradéktalanul elvégezni. Az első képen vannak olyan gödrök, amelyek bár nem olyan veszélyesek, mint az előzőek voltak, ugyanakkor egy kevés aszfalt oda sem ártott volna. A második fotón látható gödör kijavítása sem sikerült hibátlanul, de ezt betudom annak, hogy ott fogyott el az anyag.  

Kátyúztak a Baross utcán

Egy aszfaltozással foglalkozó cég honlapján találtam a következő leírást:

„Több féle módszer is létezik arra, hogy a kátyúzás folyamata tökéletesen kivitelezhető legyen. Egyik megoldás a szélvágás alkalmazása. A technika lényege, hogy a sérült darabot kivágják az aszfaltból, ennek következtében, az annak a helyére öntött képlékeny aszfalt nem tud túlterülni, mint maga a kivágott terület.

A kátyúzási módszerek közül ez a legtartósabb. A másik megoldás az ideiglenes kátyúzás. Ebben a technikában a hibás út felületén terítenek el egy-egy aszfalt foltot.

Ezzel a módszerrel nem lehet véglegesen megoldani a problémát, de átmeneti megoldást tudnak vele biztosítani. A kátyúzásnál az igazi megoldás az, ha teljesen új aszfaltfelületet hoznak létre, miközben szélvágás technikát alkalmaznak.”

Mint a leírásban is benne van, ezt a módszert ideiglenes kátyúzásnak hívják. A technológia jó, csak éppen véleményem szerint nem egy ennyire túlterhelt útszakaszra való.

Még mindig úgy gondolom, hogy a hosszú távú megoldás az volna, ha azok a buszok, amelyeknek semmi keresni valójuk itt, nem közlekednének erre.

A probléma teljes megoldódásáig bátorkodom megköszönni az eddig elvégzett munkát az erre közlekedők és a Schweidel lakótelepen élők nevében.

 

Horváth Norbert

 

http://civilhetes.hu/Esztergom-az-atmeneti-megoldasok-varosa

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr525842940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása