Sok okos ember, sok okosat és sok butaságot írt Felcsúttal és a stadionokkal kapcsolatban. Csak azt az egyet nem írták még meg, hogy ezekre a dinoszauruszokra szükség van. Pedig van ilyen forgatókönyv is, ez pedig Orbán forgatókönyve. A mi liberális, helyenként baloldali értelmiségi köreink, belefulladtak a gyűlölet, az elutasítás, a kizárás és a megsemmisítés világába, miközben nem jöttek rá, hogy itt valami történik és nem kevesebb, mint az, hogy Orbán szakrális helyek hálózatát hozza létre, amelynek központja Felcsút!

A szoc-lib kormányzás egyik nagy eredményeként szokás bemutatni az autópályákat, tény megépültek, de mellette megfulladt az egészségügy, kialakult a Jobbik, az oktatás pedig elkezdett hihetetlen tempóban elszegényedni. Vizitdíjjal, széfekkel, korház bezárásokkal szórták tele az országot, miközben azon vitáztak, hogy Öszöd előre vagy hátra mutatott. Halkan megjegyzem, szerintem sehova. Egy lehet enyhén alkoholos, hatalommániás monológja gyújtotta fel az országot, segédek halmazával. Képtelenek voltak olyan terek létrehozására, amelyek kötődések és közösségek kiinduló pontjává válhattak volna!

Mit tett Orbán, első ciklusában? Beemelte a koronát a mindennapokba, Nemzeti Színházat adott, még ha bojárháznak látszik is. Főtereket, zászlókat, szimbólumokat. A baloldal meg közben a pipogyaság, tehetetlenség, nemzetietlenség szimbólumává vált, meg az összeférhetetlenségé.

A stadionokkal két irányba hat, egyik a magyar mérnöki munka és az építőipar teljesítményét a másik a modern építmények hitbe való beemelését mutatja. "Aki becsmérli a stadionokat, az becsmérli a magyar munkát is", című szlogen, vélhetően be van tárazva!

Orbán a stadionjaival már most megépíti a hitének tereit, ahova egy esetleges vereség után visszavonulhat, és újra indíthatja mozgalmát. 2002-ben majdnem belerokkant a 2. fordulóra az akkori hatalomváltók, választási kampánya, egy a Testnevelési Egyetemen megtartott nagygyűlésbe. Képzeljük el, egy Orbán számára vesztes választás után, amikor 10-15 stadionban, 48 óra alatt, stadiononként tízezrek skandálják, hogy nem adjuk, nem adjuk.

A Fidesz szimpatizánsok számára Felcsút templom lett, az ö közösségi terük, vallásuk szakrális központja, amit kis befizetésektől a jelentős hozzájárulásokig emberek valós forintjaiból is hoztak létre, ezzel is kialakítva egyfajta kötődést, közösségi érzést. „Ez mind a mienk, ezt gyermekem mi adtuk össze, még ha nyögtük is a devizahitelt”, című mondatok hangzanak el, nap mint nap, percenként, mint egy miatyánk, az ország sok-sok pontján.

A baloldal elutasító dühében, képtelenek vagyunk felfogni, hogy ez a hely emberek százezreinek jelent valamit, adott esetben sokat is, vagy mindent, a reményen keresztül. Nem érdekes, hogy milyen foci folyik benne, a lényeg a léte, bár ki nyer, bárki jön, a hely szelleme jelen lesz. Hatalmas lelki teher ez a magyar társadalmon, de ennél sokkal nagyobb az, hogy képtelen a baloldal ezzel az ördögi rendszerrel szemben olyan kulturális, mentális rendszert felállítani, ami ezt a római kori, dohos, aréna rendszert, oda löki, vagy teszi, ahova való. A sport egyszerű, hétköznapi, világába.

Harvay Péter