Nincs gyötrőbb és pusztítóbb, mint a gyermekszegénység közvetlen megtapasztalása. Ez év nyarán egy hetet töltöttem 19 mélyszegénységben élő gyerekkel, egy a világtól elzárt helyen, három pedagógussal hat segítővel és egy régi jó barátommal.
A gyerekek érkezése előtti estén beszélgettünk a barátommal, hogy vajon jól döntöttünk-e, amikor bevállaltuk, hogy ennyi gyerekkel - ráadásul közülük várhatóan 70% roma származású - együtt töltünk egy hetet. A világ ahonnan ők jönnek, 180 fokot zár be azzal a világgal, ahonnan mi jövünk. A beszélgetés közben kiderült, hogy mind a ketten, még ha látens módon és kulturálisan kontroláltan, de előítéletesek vagyunk. Mind a ketten elmúltunk hatvan évesek. A kollégiumi élet és a katonaság már a hátunk mögött. Tehát nem okozhat gondot az, hogy akár összeszorított foggal, guggolva kibírjunk egy hetet. Másnap megjöttek a gyerekek, 9-14 évesek, tele vidámsággal jólöltözötten, kezükben szendvics és csokoládé. Meglepődve konstatáltuk a helyzetet, ha ez a mélyszegénység, akkor nincs itt semmi baj, ez a kérdés kipipálva, marad a roma kérdés.
Mivel egyértelmű, hogy háttal állva a hangjuk, valamint a játék tempója alapján nem szétválogathatóak a gyerekek, maradt az a megállapítás, hogy a gyerek az gyerek.
A hét folyamán kiderült, hogy mi is az a mélyszegénység, hogyan próbálják leplezni, hogyan adják az utolsó pénzüket az életében először nyaralni menő gyereknek. Hogy ezek után mit esznek otthon, azzal majd szembesülnek a következő napon. Az első, ami feltűnt, hogy kiabálnak, nem beszélnek. A második az, hogy a testbeszédük sokkal erőteljesebb, sok esetben agresszív. A harmadik pedig, hogy igen válogatósak és rossz evők. A filmekben azt láttuk, hogy az éhes gyerek bárminek neki esik, azonnal „felzabálja”, azonnal magáévá teszi a táplálékot.
A valóság teljesen más. Nem azért válogat, mert finnyás, hanem azért, mert csak néhány ételt ismer. Kivétel nélkül azok is a krumpli és a tészták világából kerülnek ki, hússal leggyakrabban az állami gondozott kislány találkozik, mivel az ő táplálása az előírt normák alapján történik. Fűszerre nincs pénz, alapvetően sóznak.
A találkozásunk első estéjén azt kérték tőlünk a kísérők, hogy ne etessük túl a gyerekeket, mert hazamenve a kitágult gyomruk és a kevés táplálék következtében nyomorult helyzetet teremthetünk azzal, hogy gyötörni fogja őket az éhségérzet. Végig figyelembe vettük kérésüket, viszont nagyon odafigyeltünk a minőségre, valamint a tejtermékekre, gyümölcsre, alig ettek gyümölcsöt. A megvásárolt 20 kg alma fele megmaradt, 5kg szilva nagy nehezen elfogyott, megmaradt, a tejföl, a vaj, és maradt a 2kg-os sajtból is, hiába tettük ki az asztalra.
Mikor megkérdeztük, hogy mi legyen a búcsú ebéd, a rántott húsra szavaztak, ekkor jött a legsokkolóbb jelenet. Amikor a 13 éves fiúgyerek, normálméretű rántott húsát félbe kellet vágni, mert nem volt képes megenni. Értetlenül néztünk a pedagógusokra, akik elmondták, hogy annyira össze van szűkülve a gyomruk, hogy nem fér több, és ennyi.
Hihetetlen és tiszteletet parancsoló a velük foglalkozó pedagógusok odaadása és a világukat megértő, a gyerekeknek hasznot hozó empátia. A gyerekek igen erősen szeretet igényesek, viszont a feléjük irányuló szeretettel nem mindig tudnak mit kezdeni.
Az egyik fiúnak éppen születésnapja volt, a segítők tortát sütöttek neki, egy gyertyával. A gyerek szeme tele lett könnyel, az érzései olyan mértékben öntötték el, hogy a torkát szorító sírógörcstől sokáig nem tudott beszélni, kiderült, hogy ez volt élete első tortája.
Nem kívánok tovább az érzelem húrjain játszani, csak üzenni Orbán Viktornak, hogy a népe egy része valóban éhezik, nem kell ezt neki közvetlenül megtapasztalni, de szégyen gyalázat az, amikor a gyerekek alultápláltak.
Üzenem Orbán Viktornak, hogy nem csak a cigány, hanem a magyar, de adott esetben a román nemzetiségűek is éheznek.
Üzenem Orbán Viktornak, hogy nem lesz 5.000.000 munkavállalója, mert az éhező emberek nem tudnak munkát vállalni.
Üzenem Orbán Viktornak, az ebben a sorsban felnövő gyerekeknek nem lesz egészséges csontozata, jól fejlet vázizomzata, megfelelő méretű tüdeje.
Üzenem Orbán Viktornak, hogy ezek a gyerekek többszörösen hátrányos létük miatt sem sportolóként, a jövőbeni determinált pénztelenségük miatt, nézőként sem fognak a stadionjaiba elmenni.
Üzenem Orbán Viktornak, hogy a centrális erőterébe vegye be a nehéz sorsú gyerekeket és ne csak a gazdagoknak kedvezzen!
Az egy hét véget ért, elmentek a gyerekek, de a porig sújtó felismerés, hogy az esélytelenek világa nyomasztóbb és szörnyűbb, mint Horthy idejében volt, az velem és velünk maradt.
Nem szeretem jobban a cigányokat, mint eddig szerettem, de ma már egyértelművé vált számomra, hogy csak az embert kell elfogadni, mindegy milyen a bőrszíne. Az elmenő gyerekek mindegyikét igaz őszinte szeretettel megöleltem!
