A tüntetés beszédei alapvetően két irányba mutattak, az elkeseredett düh irányába, valamint a jelenlegi politikai elittel való teljes elégedetlenség irányába. A beszédek, hol egyszerűen, hol a költészet elemeit használva, ezt tartalmazták. Látszik, hogy a nép, de legalábbis a többség hangulatát közvetítik, de sehova nem tapadnak, nincs beágyazódottságuk, nincs bennük politika. Felsorolásszerűen próbálják hangsúlyozni, hogy mindennel elégedetlenek, de nem fogalmazódik meg irány, nem fogalmazódik meg cselekvés, és így félő, igaza lesz Orbánnak, haza fognak menni.
Talán van itt hit, hit Európában, egy másik Magyarországban, de ez az érzés és lendület kevés.
A „mocskos Fidesz” skandálása nem elegendő, a kizsákmányolás beemelése, valamint az oktatás, mint kifogásolt terület is kevés egy kormányzó hatalom megrendítéséhez. A kormány kritikája nem célkijelölés. Van tömeg, nincs erő, csak elégedetlenség.
A közel 10 éve tartó folyamatos diagnosztizálás erőtlenné teszi a kritikát, hiszen most sem megy más, mint a diagnózis kibővítése. Nem hangzanak el a „követeljük, akarjuk, ígérjük” szavak, „csak” értelmes, érthető, becsületes mondatok.
Orbán egyetlen ellenfele jelen pillanatban saját maga. Nincs a politikai és a civil palettán egyetlen olyan személy, párt, szervezet, vagy akár ügy, ami számára nehézséget okozhatna rövidtávon. Az oktatással kapcsolatban este végveszélyről beszélt a szónok és követelésként a következőket fogalmazza meg: ne vonjon ki a kormány 100 milliárdot, majd beszél a szakmunkás képzés minőségéről és a továbbtanulás lehetőségéről, valamint a 14 éves gyerekek országot elhagyó iskolaváltásáról. Nincs egyetlen mondata sem arról a szónoknak, ha eltakarodik a kormány, mit akarnak csinálni. A rögtönzött nemzeti konzultációnak elnevezett tüntetés behelyettesítés, amely el fog fogyni.
Horváth András, akinek a személye a korrupcióellenes harc szimbólumává vált, kérdőre vonja a tömeget: akarjuk-e, hogy akik ezt tették, eltakarodjanak. A válasz, zúgó igen. Horváth Simicskázott és Nyergesezett, és azt mondta, hogy Orbán rossz oldalra állt. Jövőnek az 50-s éveket vizionálja. A korrupt vezetők pajzsként használják a szervezet dolgozóit. Üres sehova sem vezető, igazi polgári leíró beszéd, érzelem nincs, csak értelem! Egy ép gondolat, valami pozitív és újító mégis elhangzik: korrupció ellenes szervezetre van szükség.
Elfogyott az erő, vagy új ügy vagy új emberek kellenek! A hangerő nem helyettesíti az ügyeket és a professzionalizmust!
Nemes, a fiatal és lendületes szónok beszéde talán a legjobban sikerült ezen az estén: generációja nevében beszél. Nem kormányt temetnek, hanem rendszert, mert szerintük az elmúlt időszak szégyent hozott az országra. Az egész politikai rendszer belülről züllik és velejéig korrupt, azok a pártok, akik ebben részt vettek, azoknak nincs helyük. Az új nemzedéknek most jött el a rendszerváltás. Az ország formálói akarnak lenni, nem akarnak emigrálni, addig fognak küzdeni, amíg jó nem lesz itt élni. Követelik, hogy szóba álljanak velünk. Akik a rendszerrel együtt működnek, azok gyávák!
