HTML

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Friss topikok

Az olyan elmaradott megyékben, mint Szabolcs, úgy tűnik, hogy megpecsételi a kormány a szegények sorsát azzal döntéssel, melynek értelmében az eddigi 100 milliárd forint helyett csupán 30 milliárdot kaphatnak majd az önkormányzatok a szociális „segélyek” kifizetésére.

Így lényegében megszűnhet a lakásfenntartási támogatás, a közgyógyellátás, a méltányossági ápolási díj, a ma már nem így nevezett önkormányzati segély, de még az óvodáztatási támogatás is.

Míg a nagyobb városokban, így például Debrecenben a továbbiakban is megmaradnak az időseket és a rászorulókat támogató, állami alapú kertek, azok mértéke és jellege nem csökken, addig a kisebb települések önkormányzatai elé lényegében megoldhatatlan feladatot állít a kormány, hiszen a Hajdú-Bihar- és Szabolcs-megyei vidékeken a legnagyobb probléma mindmáig a szegénység kérdése.

Magyarország elmaradott területein nincsenek munkahelyek, így akik tehetik, elköltöznek máshová. Azonban az ottmaradottak számára az egyetlen esélyt a túlélésre az önkormányzati támogatások csekély összege jelenteti.

Míg eddig elkülönített összeget kaptak a kisvárosok, a községek és a falvak a szociális juttatások kifizetésére, addig a döntés hatályba lépésétől kezdve működésükre fordítandó pénzükből kell valahogyan kitermelniük majd a segélyeket. Mindez egy kisváros számára éves szinten körülbelül 30 millió forint kiadást jelent.

Szerencsésebb helyzetben vannak azok az önkormányzatok, melyek számolhatnak a településen működő vállalatok és cégek iparűzési adójából befolyó összegekkel. Azonban a veszélyben lévő vidékek egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy alig, vagy egyáltalán nincsenek olyan vállalkozások, melyek területükön kívánnának telephelyet fenntartani.

A Fidesz makacsul érvel a „munka nélkül megszerezhető jövedelmek” ellen. Ellenben a települések megszorítása minden tekintetben csak súlyosbíthatja azt a helyzetet, amit elviekben a döntés igyekezhetne megoldani (ha van egyáltalán ilyen törekvés).
A kormány leendő döntésével elengedi az igazán rászorulók kezét, s akár anarchisztikus állapotok kialakulására is számítani lehet majd a legszegényebb vidékeken.

 

(A kép illusztráció! - Forrás: sajogalgoc.hu)

 

civilhetes.net

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr77272039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása