HTML

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Friss topikok

A KDNP-s képviselő azután adott hangot nemtetszésének nyilvánosan is, hogy 12 éves unokája sírva hívta fel telefonon, mondván, hogy ő nem lesz hajlandó „idegen bácsik és nénik előtt pisilni”.

A kormánypárti képviselő ellenzi Kocsis javaslatát, hiszen úgy látja, hogy hebehurgya és kidolgozatlan kapkodásról van szó, ráadásul a kötelező teszt bevezetése jogellenes is volna.

Kocsis Máté elgondolása szerint minden olyan embert éves kötelező drogteszttel kellene ellenőrizni a jövőben, aki valamilyen formában részt vesz az országos ügyeket érintő döntéshozásban, illetve a   közvélekedés formálásában szerepet játszik szakmai működése. A harmadik jelentős javaslati pont alapján a 12 és 18 év közötti iskolásokra is vonatkozna az éves drogteszt.
Tehát újságírókat, politikusokat és gyerekeket szeretne évente ellenőrizni a Kocsis-féle elgondolás.

Kocsis Máté témakörben illetékes szakértelméről árulkodik többek között az is, hogy a vezetése alatt működő Józsefvárosi önkormányzat tavaly augusztusban megvonta a támogatást a Kék Pont Alapítványtól, mely a kerületi tűcsereprogramot működtette. Kocsis szerint a tűcsere egyfajta legalizálása, elfogadása a keménydrog-használatnak...
Időközben az ombudsman megkérte Kocsisékat, hogy intézkedjenek, mert az utcák tele vannak használt tűkkel és egész biztos, hogy a droghasználók folyamatosan fertőzik egymást, hiszen nyilvánvalóan nem foglalkoznak a steril tűk beszerzésével.
A játszótereken és kapualjakban heverő tűk a járókelőkre és a kerület lakóira is potenciális fertőzésforrást jelentenek.
Kocsis ezt nem érti, de nem baj, ő politikus.

A javaslat szerint – melyet egyébként a Fidesz némi módosítás ellenében a héten tartott frakcióülés eredményei alapján támogat – éves drogtesztre kell kötelezni minden politikust, minden újságírót, illetve a 12 és 18 év közötti életkorban lévő gyerekeket, fiatalkorúakat, mert a drog lassan visszafordíthatatlanul eluralkodhat az érintett körökben, ami befolyással lehet az egész országra.

Azonban a gyerekek számára súlyos traumát jelenthet egy ilyen teszt a maga szigorú körülményeivel, illetőleg tény, hogy bizonyos drogok használatát csak egy-két hónapon keresztül lehet kimutatni egy olyan teszttel, melyről Kocsisék beszélnek.

Az a kérdés sem tiszta, hogy ki minősül hivatalosan újságírónak, de már annak gondolata is különös és valószínűleg szabadságjogokba ütközik, hogy bárkit is a szakmája alapján kötelezzenek drogtesztre.

 

(Fotó: kdnp.hu)

 

civilhetes.net

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr447341990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KDNP-s elvtársak összefoghatnának a fideszes elvtársakkal és eltakarodhatnának végre a közéletből!
süti beállítások módosítása