Egy facebook-on olvasott bejegyzés után, az Eszterlánc Polgári Társulás aktivistái reggel elindultak két zsák útszóró sóval a bejegyzésben említett iskolákhoz.
Tegnap este olvastuk az alábbi bejegyzést a facebook-on.
"Kedves Nindenki! Szeretném, ha kérésünk egyszer megfelelő fülekre találna. Évek óta ilyenkor télidőben életveszélyes helyzet alakul ki, a József Attila és a Dobó környékén. Az iskolákhoz vezető út tükörjég, nem lehet közlekedni. A parkolóban sem lehet mozgást végezni, mert az szintén jeges. Gondoljanak arra, hány kis, és nagy gyerek közlekedik itt naponta, és az a felnőtt vezető sem tehet arról, hogy autója itt irányíthatatlanná válik. Nem csak azért írok,, mert ma egy Audis összetörte a kocsimat, mert autója irányíthatatlanná vált, és nekem csúszott (természetesen elhajtott), de tavaly magam is csak szerencse folytán nem kerültem egy másik autó kerekei alá. Egyikünk sem volt hibás. Hibás viszont az, aki erre nem gondol, és évek óta nem képes, egy felsózó autót reggel erre a helyre küldeni! Kérem,hogy akinek bármilyen illetősége, ismerőse van ott, ahol ebben segíthetnének tegye meg, hogy jelzi, és szól ez ügyben! A diákok, és magam nevében is nagyon megköszönnénk!"
Az Eszterlánc Polgári Társulás aktivistái reggel elindultak két zsák útszóró sóval a bejegyzésben említett iskolákhoz. 1200 forintból, 10 perc alatt lesózták a Dobó Gimnáziumhoz és a József Attila Iskolához vezető, síkos járdát és lépcsőt.
Elképesztő, mennyire nem számítanak a gyerekeink a városvezetésnek.
5 perccel a sózás után, már kevésbé csúszik a járda.
Nem a reklám helye
Találtunk egy oldalt az interneten, ahol nagyobb tételben még olcsóbb az útszóró só.