HTML

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Friss topikok

Milyen egyszerű is a politika, ugyan olyan érthető törvényei vannak, mint a fizikának, vagy akár a nyelvtannak.

Minden törvényt magunknak találunk meg és fel, aztán bebizonyosodik, hogy nem is úgy van, hanem másként, de az addigi életünket, az akkor még meg nem döntött törvények és szabályok szerint éltük és sokszor éljük utána is. A politika, egyik ilyen egyszerű törvénye, a hatás-ellenhatásé.

A gondolataim a szocialista párt körül keringtek, hogyan és miként, mivel és miért nyerhetné meg a soron következő választást. Ekkor jött a gondolat, hogy nekik nyerni kell, mert létrehozta ugyan azt a középszert, amit a FIDESZ, és a fiatalság reményt keltő lehetősége, átkerült az MSZP térfélre.

Ha rövid gondolatokba összefoglaljuk a választások főbb történéseit és a az egyes pártok vesztésének és győzelmének, főbb üzeneteit, akkor a belőlük levezethető következtetés a címben megfogalmazott kijelentés.

Miért bukta el az MDF az 1994-es választást? Mert nem értett a kormányzáshoz.

Mit épített fel az MSZP? Azt, hogy ért hozzá.

Miért bukta el az MSZP a '98-as választást, mert nem tudta teljes mértékben igazolni a szakértelmet, meg rá tudták bizonyítani, hogy tisztességtelen. Miért nyerte meg az Orbán, mert elhitette, hogy Ő a tiszta remény.

Miért bukta el Orbán a 2002-es választást, mert Ő sem értett hozzá, elvette a reményt, s mert hazudta, hogy tiszta, és lenézett mindenkit. Mit épített fel az MSZP, hogy a párt, nem néz le senkit és mindenkiért fog cselekedni.

Miért nyerte meg Gyurcsány a 2006-os választást, mert hazudta, hogy ért a kormányzáshoz? Hazudta, hogy tisztességes és hazudta, hogy mindenki jobban fog élni. Azt is hazudta, hogy ehhez van programja. Orbán meg azt hazudta, mindenki rosszabbul él, és ezt nem hitte el a nép.

Miért nyerte meg Orbán a 2010-es választásokat? Mert beigazolódtak Gyurcsány hazugságai, mert Orbán el tudta hitetni, hogy nemzeti konszenzust akar, és ehhez felállított mindenféle szervezeteket, amelyek igazolták minden szavát, ha kellett „tudományosan”, ha kellett szívből.

Miért fogja Orbán 2014-et elveszíteni? Mert Ő is hazudott mindent, s most az ország felének, már hazája sincsen, nem beszélve azokról, akik pusztán az életük jobbrafordulásáért feladták a magyar kenyér ízét!

Mi tett azért Mesterházy Attila, hogy a marsallbot a kezébe jusson? 'Hát "fideszesítette" a pártot. Mit jelent ez a valóságban? Teletette a pártot katonákkal. Egy a kürtös, egy a zene. Aki nem lép egyszerre annak vége, ez most a ritmus.

A srácok ugyan olyanok, mint a FIDESZ-ben, nyelveket beszélnek. Rendes munkahelye egyiknek sem volt, és nincsen, nem értenek máshoz csak az üst-dobhoz, s mivel a ritmust az elnöknek jól verték, megkapta mindenki, a listán a helyét.

Nagyon könnyű a lista eleje, egy buta boci böffenés is tud kezdeni valamit vele. Ez nem érdekes, hiszen ez ma a magyar modernség, nem kell tudás csak szavazógép, nem mondunk a népnek terveket, így is lehet élni éveket. Könnyű is ezt betartani, hiszen, nehéz is lenne összekaparni, néhány bölcs gondolatot, amivel az elnöknél siker aratható.

Végre egy párt, amelyik nem mondja, hogy mit akar az országgal, csak azt, hogy ezt Orbán megbánja. Lehet, elég is lesz a hatalomhoz, csak az ország össze ne omoljon. Tisztességesek, az biztos, hiszen nem jutottak, még a vályúhoz. Igaz cipelik, Gyurcsányt, Bajnait, meg a többi negyed-tehetséges, hisztis valakit. Néhány öreg még a képbe belerondíthat, s lehet, hogy jön Simon 2 az asztalra. Ez nem von le semmit abból, hogy a fiatalok nem ettek a silóból.

Orbán megváltoztatta az alkotmányt, egy hamis fülkeforradalom üzenetével, majd kiszorította az államapparátusból a tudást. Ő is teletette pártkatonákkal, beleértve a bíróságokat és az ügyészséget, magán titkosszolgálatként kezeli a TEK-et. Kinevezett két államfőt, a konszenzus keresés minimuma nélkül. Átalakította a választási rendszert kénye kedve szerint. Korlátozta a politikai versenyt a közmédia megszállásával. A rövid felsorolás is borzasztó, hiszen nem történhet egy normális országban ennyi minden pár év alatt, csak akkor, ha beleszaladnak egy forradalomba.

A felsorolt történések megalapozták a törvénykezéssel alátámasztott intézményesített lopást. A KÖZGÉP óránként 8 millió Ft kap az államtól, fura közbeszerzések kapcsán. A devizahitelesek nyögik a buta gazdaságpolitikát, miközben a devizában spekulálók zsebét szétszakítják a milliárdok. Harcot hirdet az offshore világ ellen, azután Garancsi úr,- aki nem más mint Orbán strómanja-, vezényletével 4-5 ilyen cégen keresztül veszik meg a magyar gázt, zsebre téve forint tízmilliárdokat. Stadionokat építenek, miközben 400 000 gyerek megy éhesen az iskolákba.

Térségek válnak gondolati sivataggá, miközben a főnök stadiont épít a kertjébe, s nem messze tőle újra megáll a bicskei játékvonat. Szörnyű, ami itt történik, egy okos nép nem tehet mást, mint megállást parancsol. A felsorolt példák erre adnak alapos reményt és okot.

Ózd - Felcsút

Hogy mit kezd Mesterházy a hatalommal, ez az igazi kérdés, mivel abban a szűk csőben, amiben haladni lehet, nincsen más, csak gáncs és dühödt félelem, Orbán ránk fogja gyújtani az országot, hiszen nincs más esélye arra, hogy megvédje, ezt a tolvaj cinikus világot. Masírozni fognak hívei, nem számít Európa nekik, csak a brutális hatalom, amivel Ő, a FŐNÖK szeret élni nagyon.

Mesterházy esélye, ha nem nyúl a kialakult szervezeti rendszerhez, hanem a jelenlegit működtetve, személyeket kicserélve, fokozatosan indul a demokrácia irányába, a csapokat azonnal elzárja!

Mesterházy oldalán is kiéhezett bandák lesik sandán, a várható hatalmat, hiszen a pénzek kifogytak. Ki kell söpörni a saját szemetet is, mert hamar kitelik a becsület a jövő ciklusban is.

A legmocskosabb lehetőség, ha a két banda egyesülve indul az új koncra, akkor vége a mi kis országunknak.

Reméljük nem így lesz!

 

Harvay Péter

Címkék: MSZP FIDESZ POLITIKA ORBÁN VIKTOR MESTERHÁZY ATTILA MAGYARORSZÁG VÁLASZTÁSOK VÉLEMÉNY

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr195805915

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szavazatok jelentéséről és a szavazások értelméről II. - Lehet-e több kettőnél? 2014.02.10. 06:27:14

Legutóbb azt fejtegettük, hogy a szavazatnak szinte lehetetlen jelentést adni, mert az egyén szavazata csak áttételeken keresztül ér el valamit, ami egyébként alig van összefüggésben az eredeti szándékokkal. Azt is pedzegettük, hogy a szavazó inkább dö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása