Azt gondoltam, hogy az esztergomi tüntetést megelőző nyílt levél-dömpingnél nincs lejjebb, hát tévedtem. Az eseményt követő csúsztatás-sorozat mindent felülmúlt. A korrekt tájékoztatás minimuma sem volt fellelhető. Nyilatkozatok sokasága szólt arról, hogy hányan voltak a rendezvényen, ki hova akart bemenni és ott elmondani, a polgármester asszony aki konkrétan bujkált az esemény ideje alatt, amikor vége lett, rohant minden elérhető tv-be, hogy inkompetens nyilatkozataival telelökje a köz fejét. Valójában mi is volt a rendezvény lényege? Nem több csak és kizárólag annyi, hogy a kegyeleti és morális, rendszerek fontosabbak, mint a technikai és adminisztratívak. Tétényi napi politikát csinált egy 70 éve feldolgozatlan lelkiismereti kérdésből, természetesen itt nem említve a valódi jogi felelősséget.
Tétényi egyetlen alkalommal sem határolódott el az esemény cinikus voltától, igazából eljutott arra a szintre, amit ma már a köznyelv idegenrendészeti eseményként kezel. Tétényinek morális kötelezettsége lett volna összehívni a közgyűlést, és határozati javaslatot beterjesztenie ezzel a Jobbikos cinikus lépéssel kapcsolatban, aminek része lehetett volna az esemény helyszínválasztásához fűződő cinikus magatartás elítélése. Az már a testület joga, hogy ezt támogatja, vagy ellenzi, vagy módosítja.
Tétényi elvesztette a jogát és lehetőségét a holokauszt megemlékezés évének bármelyik rendezvényén való részvételnek. Tétényi bezárta a zsinagógát és megnyitotta a technika házát.
Nyugodjék békében.
Harvay Péter