Péntek délután elindultunk, szerkesztőségi munkatársakkal, hogy körülnézzünk a megye több vasútvonalán. Megnéztünk nagy sebességű, nemzetközi vonalat és olyan mellékvonalat is, ahol a Suzuki-szerelvényeken kívül naponta csak két motorvonat jár.
Egyik korábbi cikkünkben írtunk az "ágyazat szélességéről". Ennek kapcsán elindultunk a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal irányába. Ez a vonal Magyarország egyik legforgalmasabb vasútvonala és Tatától Hegyeshalomig alkalmas a pálya a 160 km/óra utazósebesség használatára.
Ezen a vonalszakaszon az ágyazat vastagsága (az ágyazat vastagsága az aljak felső síkja és a földműkorona közötti távolság) a Magyarországon érvényes szabvány szerint 57 cm, azaz az olyan pályaszakaszokon, ahol a sebesség legalább 140 km/óra vagy a tengelyterhelés 225 kN, ott ilyen ágyazatvastagságot kell alkalmazni.
Ahogy a fenti ábrán látható, az ágyazat méretei kétvágányú pályán 10,30 méter.
Tata
Természetesen ezen a mellékvonali szakaszon is mértünk ágyazat vastagságot és ágyazat szélességet is. Nyílt vonalon mértünk és a szabvány itt azt mondja, hogy elég a 40 cm-es ágyazatvastagság.
Süttő
Mi is elvégeztük a mérést, ágyazatszéltől-ágyazatszélig mértünk és 12 méternél állt meg a centiméter. Ezt laikusként rendben találtuk, hiszen az ágyazatszél a vágány oldalirányú megtámasztása miatt igen fontos. Emékeztetnénk arra, hogy március 13-án, Piliscsév felett 10 méter szélességet mértünk.
Tata
Süttő
Az első fényképen a Piliscsév feletti pályaszakasz részlete látható. Jól látható, hogy a zúzott kövek színe hasonló a második fényképen látható "tatai kövekkel". Ezzel nincs is probléma, hacsak nem az, hogy a tatai vonalszakaszt 2007-2008-ban újították fel, a piliscsévi vonalszakasz meg teljesen új. Elképzelhető, hogy nem cserélték 100 százalékban az ágyazatot?
Tata
Piliscsév
Betonaljakból (beton talpfa - a szerk.) 1990-es gyártásúak is a pályaszakaszban maradtak, szemben például a "vadonatúj" Esztergom-Kertvárosi vonalszakasszal, ahol még 1981-es gyártású betonaljak is visszaépítésre kerültek.
Tata
Esztergom-Kertváros
Utunk Süttő felé folytattuk
Süttő előtt megálltunk a sorompónál. Korábban írtuk, hogy biztosan szabványos a sorompók bekötése úgy, hogy a kábelek szabadon lengedezhetnek. Ilyet ez idáig csak Esztergom-Kertvárosban és Piliscséven láttunk, de a Süttő előtti sorompónál is így van.
Süttő
A sorompótól nem messze láttunk egy átereszt, megnéztük közelebbről. Kíváncsiak lettünk, hogy ennek a telítettségére hány százalékot mondana a NIF.
Látszik az átereszen, hogy jóval "korosabb", mint a Leányvár előtti, de véleményünk szerint kevésbé hordalékos.
Áteresz Süttő előtt
Áteresz Leányvár előtt