HTML

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Friss topikok

Már az első Fidesz kormány idején is látható jelei voltak annak, hogy nem rendelkezik kellő létszámú felkészült stábbal a színvonalas ország menedzseléshez az Orbán rezsim.

0401-100-00000-5274-39319-73435.jpg

A II. Fidesz éra éppen megúszta, de most amikor erőt és új lendületet szeretne mutatni, recsegve-ropogva dülöngélni kezdett.

Korrupció, vagy alkalmatlanság? Egyik rosszabb, mint a másik. Biztos többen látták az egyik ellenzéki csoport kutakodását arról, hogy miért kellett törvényi szinten törölni 2010-ben a különböző posztokon addig elvárt 5 év vezetői gyakorlatot. És az is megérne egy misét, hogy milyen szintű vezetői gyakorlatról beszélünk. Ugyanis egy több ezer fős apparátus irányításához nem biztos, hogy elegendő - ha valaki korábban csak 8-10 beosztott munkáját irányította.

Egy ország adóhivatala ezer fő feletti apparátust és remélhetőleg a legjobb informatikai rendszert feltételezi. Az ismert kínai mondás szerint „kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni”. A jelenlegi NAV vezér 2010-ben 8 év kihagyás után foglalta el újra – a korábban 2 évig elnökölt - hivatalát. Ne higgyük, hogy 8 év a gazdaságban, az informatikában változás nélkül telt el. És a bekövetkezett változások követése, egy még magyar viszonyok között is közepeske vállalkozásból nehezen kivitelezhető.

Ami a sajtóból is szembetűnő, hogy az áfa csalási, számla gyárosi cselekmények úgy válnak milliárdos bulikká, hogy nem arról van szó, hogy egy adott vállalkozás dolgozik, és nem fizeti be a nála keletkező Áfa-t, hanem az történik, hogy trükkös papírozásra többnyire valóságos tevékenység nélküli cégeknek a NAV „visszautal” - százmilliós tételekben pénzeket. Vagy, ha van is tevékenység, akkor meg egyáltalán nem, vagy csak alig fizet valamit be a közösbe az adott vállalkozás, és így jut sokmilliós illegális pénzhez.

Ha ezt egy erre szakosodott szervezet nem tudja kideríteni, miközben évi 100 mrd Ft állami támogatásból gazdálkodik, akkor itt nem a portással van a baj (bár néhány információ ara utal, hogy a portások is szabálytalanul vannak, vagy voltak foglalkoztatva az adóhivatal épületeiben).

Horváth András ellen eljárás folyik, mert látta, ami a szeme előtt történt és ezt szóvá tette.

Úgy tűnik a NAV csak a kisebb szabálytalankodókat tudja kezelni, százmilliók felett már mintha máshogy működne a rendszer.

Az hogy ez már nemzetközi szinten is szemet szúr, óriási károkat okozhat Magyarországnak, és nem biztos, hogy tesze-tosza belső vizsgálódásokkal a kialakult helyzet orvosolható. Különösen úgy nem, ha a vizsgálatot az ügyben érintett vezeti. (A kormánynak független szakértőket kellene felkérni a probléma feltárására.) Az már csak hab a tortán, hogy a jelenlegi NAV vezérről kiderülni látszik, hogy egy olyan cégnek volt tagja, amely cég több mint 10 évig nem tett eleget például bevallási kötelezettségének sem, majd fantomizálódott és törölték. (Na, most – ha, tizenévek kellenek egy nem legális cég törléséhez, az is óriási problémára utal az adóhivatal működését illetően!)

A híradások szerint az átstrukturált Külügyminisztérium is hemzseg a vezető munkatársakat érintő mende-mondáktól, hogy a korábban gyakorlott diplomatákat lelkes, ám tapasztalatlan, sokszor kellő végzettséggel sem rendelkező munkaerő váltja. Ez utóbbira példa, hogy az új miniszter kabinetfőnök jelöltje végzettség híján a posztot nem töltheti ugyan be, de sikerült szómágiával kreálni számára egy posztot ahol kabinetfőnöki fizetést kap, miközben a kabinetfőnöki munkát az egyébként csak helyettesnek kinevezett munkatárs látja el –vélhetően a helyettesi fizetésért -. Ha van hivatali megalázás, - ez az iskolapéldája. Ám a Fidesz ezt is megteheti.

És nézzük a legújabb, már célegyenesbe fordult történetet, a Vidékfejlesztési Államtitkárság Kecskemétre költözését. Ez a roppant családcentrikus kormányzat sok tucat család szétdúlását sem érzi túlzónak egy hangzatos cél megvalósítása érdekében. Annyit szeretnék előre bocsájtani, hogy nekem Kecskemét az egyik kedvenc városom, továbbá vallom, hogy nincs pótolhatatlan ember.

DE

Pusztán azért, hogy egy látszatot még felnagyítsunk, nem hiszem, hogy milliárdokat kellene költeni a közpénzéből. Mert attól nem lesz jobb a vidékfejlesztés, ha vidékről irányítják. (Sajnos egy érzékletes példa ezt aktuálisan alá is támasztja. A korábbi infrastruktúráért felelős államtitkár, aki napi szinten járta a 10-es utat, így naponta szemtanúja volt a Bp.- Esztergom vasútfejlesztés programnak. A saját szemével láthatta a képtelennél képtelenebb történéseket ezen projekt kapcsán, és mégis az ország egyik legelhúzódóbb, fajlagosan legdrágább „fejlesztését” eredményezi majd - ez a magas szintű szemlélődés.)

Miért gondolja bárki, hogy Kecskemétről egy zalai projekt objektívebb elbánásban részesül, mint Budapestről????

Milyen unijós forrás fedezi majd csak a minisztériumi egyeztetések miatt szükséges többszörösére növekvő egyeztetési költségeket. Hány futárautót kell fenntartani a Kecskemét és Budapest közötti papírok és bélyegzők utaztatásához.

E-kormányzás? Értem én, - csak szeretnék február végén, amikor már a parlament is ülésezik egy hétre meghívást kapni Kecskemétre, hogy megnézhessem, 5 nap hozom-viszem költségét! Ez is egy dolog persze, - nem ettől megyünk csődbe. A jelenlegi dolgozók egy része, ahogy olvasom, már jelezte, nem kíván Kecskeméten dolgozni. (A fiatalabbaknak mondom, hogy az előző rendszerben sok példa volt arra, hogy speciális tudású szakembereket vidékre parancsoltak – és nemigazán lehetett ellenvetésük. De, a házastársnak adtak hasonló munkát mint amit addig csinált, biztosították a lakhatásukat, gyerekeknek a férőhelyet oviban, isiben. Ezek tények. Mint ahogy az is tény, hogy ezt ma már nem lehet, főleg nem tömegesen megoldani.) Ahogy írtam, persze mindenki pótolható. Az más kérdés, hogy milyen projektek és mekkora időre csúsznak meg, emiatt - a színjáték miatt. Mert ez csak cirkusz, kenyér nélkül. A mi szemünket elhomályosítják a decentralizáció ködével, hozadék egy csomó költség semmi más, meg néhány ember eddigi egzisztenciájának a tönkretétele. És tartok attól, hogy ez a fő szempont, megmutatni a beosztottnak, hogy nem érezhetik magukat biztonságban!

Ha valaki csak azt próbálja meg nyomon követni, hogy például az uniós pályáztatást hányszor szervezték át Fideszék az elmúlt 4 évben? És hová jutottunk? Meg kell kérdezni olyat, aki próbált már pályázni, ne adj isten még nyert is valamit. És most zajlik az n+1-ik átszervezés. Mivel a pénzt el kell költeni, persze előbb utóbb elköltjük.

A kormányzat folyamatosan az Unióra mutogat a pályázati pénzek bonyolult elszámolásáért. De az Unió előírásainak megfelelő rendszert nekünk nem kellene minden évben variálni, ha képesek lennénk olyan rendszert csinálni - ami jó. De vagy nem vagyunk rá képesek, vagy pedig csak szimplán mi akarunk trükközni az elszámolással. Ugyanis az a helyzet, hogy Magyarország egy Eurónyi tagdíjáért 5 Eurót kap vissza támogatásként. Az Unió csak azt kéri, mondjuk el mire és hogyan költöttük el a közös pénzt.

Érdekes módon ez a kormány csak a más pénzét tekinti sajátjának, a sajátunkat számolatlanul költi: MOL részvényekre, gáztározókra, offshore cégek finanszírozására, és totálisan szükségtelen hivatali költöztetésekre, nem feltétlenül égető múzeum beruházásokra, királyi elhelyezés visszaállítására (csak ez a felsorolt pár tétel ezermilliárd forint).

Mindezen közben fel-fellibben a függöny, hogy a kormány úgy a napi működését, mind pedig a saját maga kavarta katyvaszt sem tudja működtetni. És napjainkra már az eddig legalábbis látványszinten „bevált” kommunikációs stratégia is szétesőben van. Ha valaki egymásután megnézi a kitiltási ügy kapcsán reagáló miniszterekkel készült videókat, akkor láthatja, hogy az eddigi magabiztosság már a múlté. Csak sajnálatra méltó süketelés zajlik, az ostoba, tájékozatlanságot mímelő elsőszámú vezetők (miniszterek) megnyilatkozásaiban.

Vagyis olyan vezetőink vannak, akik láthatóan a napot is lehazudják az égről, csak hogy övék maradhasson az utolsó szó.

Pár éve az egyik miniszter úgy kezdte a beiktatásáról határozó parlamenti bizottsági meghallgatását, hogy - „Tisztelt bíróság”.

Csak mondom, bírósági tárgyalásokon így illik az utolsó szó jogán való megszólaláskor is!   

Az „Ő válságuk” a mi jelenünk, de a tét az a jövőnk, - akár nélkülük is!

19 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr716912777

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lenin elvtárs beájulna örömében a magyar baloldaltól 2014.11.18. 20:12:46

Hátborzongató a párhuzam az 1917-es oroszországi, és a jelenlegi hazai események között a klasszik bolsevik stratégiát elemezve. Mosolyogjunk, vagy sírjunk azon, hogy baloldali tiltakozók 97 évvel a bolsevista "szovjet" hatalomátvétel után újrajátszot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2006-10 GDP -4,3%
2010-14 GDP +4,2%

2010 adósság 84%
2014 adósság 76%

2010 foglalkoztatottság 3,8M fő
2014 f. 4,2M fő

2010 SZJA 36%
2014 SZJA 16%

2010 alapkamat 8%
2014 alapkamat 2,5%

'VEZETŐI VÁLSÁG'....:DD ennyit tudsz meg a nevedet.
@dont be such a jew: ,,2006-10 GDP -4,3%
2010-14 GDP +4,2%".....szoval nem ertunk el oda mind ahol 2006-ban voltunk.Pedig meg csak vilagvalsag sem volt fideszcsurhe alatt. ...,,2010 adósság 84%
.....2014 adósság 76%".....tegnap volt 83 szazalek hazug fideszes,pedig elloptatok 3000milliard nyugdijpenzt+4 ev alatt 2000milliardot elvontatok amagannyugdijtol. ....,,2010 SZJA 36%
......2014 SZJA 16%"...ha az atlagot szamolnad nem erne el a 16-ot de az a fideszeseknek nem megy.KORRUPT.TOLVAJ,HAZUG,HAZAARULO FIDESZCSURHE,PFUJ
"Ha ezt egy erre szakosodott szervezet nem tudja kideríteni, "

Bocsi, nem erről van szó, hogy nem tudja kideríteni, csak éppen olyanok a jogszabályok, hogy mire kiderül, a pénz eltűnt, és esetleg marad pár hajléktalan, akik nevén futott a projekt. A jogszabályokat pedig nem a NAV hozza. És nem is mindig a magyar parlament. Pl konkrétan Brüsszel akadályozta meg kifehérítést szolgáló fordított áfa bevezetését bizonyos területeken, és ők kötöttek bele abba is, hogy miért tagadja meg a NAV ki nem fizetett áfa visszautalást. Ha nem pofáznának bele ilyen részletkérdésekbe, talán jobban működne a (nyilván korántsem tökéletes) magyar adóbehajtás. AZ EU-ban becsült áfa-csalásoknak mindössze kevesebb mint 2%-a esik Magyarországra (3 milliárd EUR a 177 milliárdból), ez nem valami speciális magyar probléma.

"Az áfacsalások az egész unióban komoly problémát okoznak: hazánknál nyolc tagállam is rosszabbul teljesít az áfa behajtás tekintetében és uniós szinten 16%-os volt az áfarés 2012-ben,"

www.tozsdeforum.hu/uzlet-2/gazdasag/afacsalas-celpont-marad-magyarorszag/

Érzik Brüszelben, is, hogy nagy a baj, és most majd elkezdik felülvizsgálni uniós szinten az egész áfát, csak kicsit lassan őrölnek a brüsszeli malmok.

Horváth András azzal, hogy elment politikusnak, semmit nem oldott meg, konkrét ügyekben kellett volna olyan bizonyítékokat összegyűjtenie, amelyek alapján eljárás indítható, és nem otthon kotlani az állítólagos bizonyítékain.
@martineden: 2012-2013-ban volt eddig az eurózóna leghosszabb recessziója, ennek ellenére sikerült a magyar gazdaságot már 2013-ra olyan növekedési pályára állítania, amelyet a legtöbb európai ország csak irigyelhet.
Még egy fontos dolog az áfa-probléma és az EU kapcsolatáról:

"Tisztázzuk: Horváth András nem adózási szakember. Az általa készített
tanulmányok „írói munkássága részeként” értelmezhetők csak. A felvetett téma szakkérdés! Sem Horváth Andrásra, sem politikai pártokra, sem parlamenti vizsgálóbizottságra nincs szükség annak megítélésében, hogy mikor korlátozható az adólevonási jog.
A politikának azt kell vizsgálnia, hogyan lehet hatékonyabban feltárni,
az adócsalásokat, csökkenteni a fekete
gazdaság súlyát. Amit Horváth András felvetett az nem áfa csalás, hanem a

téves nemzeti gyakorlat

folytatására felhívás. Ha komolyan vesszük amit Horváth András mond, akkor az Európai Unió Bíróság a bűnrészes az áfa csalásokban, mert ránk kényszeríti az EU áfa irányelv következetes alkalmazását

Angyal József okleveles adószakértő ,
http://www.angyalado.hu"

www.angyalado.hu/Ezermilliardos-afa.pdf
@Blogger Géza: Kenegessük, attól még nem változik, szar marad.
Ne akard Horváth nyakába varrni a NAV tehetetlenségét, ő legalább szólt.
Horváth elmondta azt is, hogy mit kellene csinálni. Ott kellene elkezdeni felgöngyölíteni az ügyeket, ahol az olcsó árú megjelenik, onnan visszafelé még időben el lehetne jutni a forráshoz.
De pont ezt mondta a Bunge és még sokan mások is.
Ami az államgépezetet illeti a legnagyobb baj vele, hogy egy éve a kampány mindennél fontosabb volt, ezzel foglalkoztak és nem az állam működtetésével.
Most egész pontosan látszik ennek az eredménye. Végre érdemes lenne őszintén beszélni.
@zorki: 'Ami az államgépezetet illeti a legnagyobb baj vele, hogy egy éve a kampány mindennél fontosabb volt, ezzel foglalkoztak és nem az állam működtetésével.
Most egész pontosan látszik ennek az eredménye.'

Egészen pontosan mi látszik?
@Larry Silverstein: Komolyan kérdezed?
Például a benyújtott adótörvények minősége. A korábbiaknál még több idő is volt arra, hogy minőségi munkát végezzenek, nem sikerült. Természetesen ez összefügg a költségvetési törvénnyel, hisz amiatt kellett mindenféle adókat kitalálni.Ez éppenséggel az állam legfontosabb feladata ilyentájt.
Ezentúl a többi minisztériumnál is jegelték a fontos döntéseket, természetesen a választás miatt. De nem is készítették elő ezeket. Így jöhetnek elő hirtelen a közoktatás (tankönyv, gimnázium, KLIK), a felsőoktatás, az egészségügy problémái.
A fejlesztési ügyekről szól a fenti poszt.
Az államigazgatás területén is irányítás váltás és koncepció váltás történik, holott idáig talán annak az átalakítása ment a legjobban.
Soroljam? Minek? Ezekből mazsoláznak a tűntetők.
@zorki: Szólt. Ja, csak éppen semmi érdemit nem mondott. Azt, hogy áfa-csalás van, azt eddig is tudtuk. (Az ő feladata -is - lett volna megakadályozni, csak éppen nem tudta, ugye.) Konkrét, használható információt meg azóta sem láttunk tőle. Attól, hogy olcsó az étolaj a boltban, még nem lehet jogilag behajtani a bolton más által be nem fizetett áfát. Ezt nem érti meg sem az ő buta feje, meg a hozzá nem értők sem.
@zorki: Nincs semmilyen koncepcióváltás. Miről beszélsz?

Ciklus eleje van adóemelés time. Ezen meg kéne lepődni?
@Blogger Géza: Nem is máson kell behajtani.
Meg kell nézni a számlán kitől vette. Aztán elmenni oda, aztán onnan a következőhöz, addig, amíg eljutnak az eredethez, és a fiktív számlákat kiállító cégekhez, a hamis szállítólevelekhez, stb.
Azért csinált már ilyeneket a NAV (sőt már ítéltek is el ilyenért embereket), ne mond má, hogy lehetetlen.:DDD
@Blogger Géza:

Miért is szüntették meg a Kiemelt Adózók Osztályát (vagy ahogy hívták)?

Egyébként a NAV-nak nyomozati hatásköre van, tehát ott, ahol megjelenik a gyanúsan olcsó áru, már azelőtt nyomozni kezdhet, hogy milliárdokat utalna vissza.

Eleve már annak gyanút kellene keltenie, ha egy újonnan alapított cég hirtelen hatalmas összegeket igényel vissza. Főleg akkor, ha ez olyan árukból származik, amelyekkel eleve sok a csalás (cukor, étolaj stb.).
Ezt már nem nekem kell elmagyaráznod. Azokkal az elégedetlen emberekkel kell megértetni, akik elégedetlenségüknek - a felsorolt problémák miatt- nap, mint nap hangot adnak. Csak egy példa annak a szülőnek, aki nem érti, hogy elsőgimnazista fiának miért nincs fizika könyve, mert az nem férne bele a 12000 keretbe.
Neki mondjad, hogy nincs koncepció váltás!
Ne engem akarjál meggyőzni, hanem azokat az embereket, akiknek napi gondot okoznak ezek a döntések.
@zorki: nincsenek ilyen emberek.

csak a családi adókedvezményen többet nyertek mint az egész osztály összes fizikakönyve. A XXI-ik században élünk bzmeg, letölti, kinyomtatja, megoldja.

Ki a túró cserélné le a Commendatorét a cucikra? Ugyan már, a libsi sajtó álmodozása.
Szerintem semmi okod nem volt bzmegezni, vagy csak ennyi érvre futotta? Vagy mitől lettél ilyen ideges, ha minden olyan rendben?:DDD
Szép álmokat!
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na látod, ez az a pont, amit én sem értek. Az áfa-csalás nem az adóhatóság polgári szerveihez tartozik, hanem a nyomozóhatóságához. A csalás bűncselekmény, azt a nyomozóhatóságnak kell(ele) üldözni és felderíteni.

Ehhez képest épp fordítva történik. APEH-os (még nem volt NAV) revizor ismerősöm mesélte, hogy ők, a civil adóhatóság ellenőrzési részlegeként a saját nyomozóhatóságuk írásbeli, postán küldött megkeresés alapján végeznek ellenőrzést adócsalásgyanús cégeknél, egy olyan eljárásban, ami a normális működésű gazdálkodókra lett kitalálva. (Értesítik őket, hogy ellenőrzés lesz, az ellenőrzés határidejét összevissza lehet hosszabbítgatni, felfüggeszteni, észrevételre tovább ellenőrizni, postán levelezgetni, szóval húzzák, mint a rétestésztát.) A nyomozás meg áll, mert várnak a civil adóhatóság megállapításaira. )
Ráadásul ezek a civil revizorok nincsenek kiképezve arra, hogy milliárdos bulikban érdekelt bűnözőkkel lépjenek kapcsolatba.....

Egy szó, mint száz, nem is értem, hogy áfacsalás miatt miért a Dob utcai civil hatóság előtt tüntetnek?

Miért nem a NAV nyomozóhatóságának a tökét szorongatják???? Egy civil hatóság sosem fog hatékonyan bűnt üldözni, mert nem erre találták ki.
Tehát én úgy gondolom, hogy a NAV-nál eleve nagyon súlyos szervezetalakítási hibák vannak és tökéletesen alkalmatlan felsővezetés.
A NAV adóigazgatása által "üldözött" áfacsalás és az ezen való háborgás szerintem marhaság. Kb. olyan, mintha a kórház előtt tüntetnénk azért, mert járvány van.
A kórházban gyógyítják a beteg embereket, meg a járványban megbetegedett embereket is, de a járványügyi feladatokat olyan szakhatóság látja el, amelyik erre megfelelő eszközökkel és egyéb hatósági jogosítványokkal rendelkezik.

Szerintem a NAV egy szarul felépített, nagyon rosszul működő szervezet, ami egyértelműen a felsővezetés és a felügyeletet ellátó NGM hibája.
süti beállítások módosítása