„Egyelőre” csak néhány kormányszervnél, de bevezetik a 10 órás munkanapokat, ezáltal a 40 órás munkahét helyébe az 50 órás munkahét kerül.
Miközben Norvégiában a összes közalkalmazotti munkavállalónak a 6 (igen, hat) órás munkanapot vezetik be úgy, hogy a dolgozók jövedelme nem csökken.
Miközben Kínában megnyitották az első teljesen automata áruházat, amiben egyetlen eladóval, még pénztárossal sem találkozik a kedves vevő.
Felmerülhet a kérdés, ki teljesít jobban?
Kína, Norvégia, vagy Magyarország?
Ha ennyi munka van az államigazgatásban, akkor miért nem az állásnélküli többdiplomás, sok esetben jelentős munkatapasztalattal bíró álláskeresők közül hívnak be – lehetőleg nem közmunkás bérért – kollégákat?
Vagy pusztán csak arról van szó, hogy bólogató biorobotokra van szükség, akik lesütött szemmel és az igen Uram, értem Uram, csinálom Uram szókombinációkat mormolva állnak a valóban, - „urak” módjára rajtuk uralkodó vezetőik rendelkezésére. A bér már sok esetben most is megalázóan alacsony, az elvárások néha nélkülözni látszanak a racionális, vagy pusztán csak a világban jellemző pozitív attitűdöket.
Sajnálatos, de az irányítást, a vezetést, a szervezést a kinyilatkoztatások váltották fel sok helyen. És mára már az „én vagyok a főnök, és azt kell csinálni - amit én mondok” szöveget is sajnálják végigmondani. Ezért kellenek a szolgák! A szolga ugyanis nem kérdez, csak teljesít. Végrehajt bármilyen feladatot, mert „nem tudhatja” milyen magasztos cél érdekében kapta az utasítás. Csak annyit kell tudnia, hogy nemes az ügy, mivel „nemes ura” csak nemes célok érdekében cselekszik, - és minden ki van találva.
Neki csak ki kell szolgálnia az elvárásokat. Ha hibázik, - majd legfeljebb kap néhány fülest a figyelmetlenségéért, - ha nagyobbat hibázik, akkor majd levonják a béréből, - ha elkésik, akkor este oda láncolják az asztalához, hogy másnapra biztosítsák a pontos megjelenését. És, sorolhatnánk - hiszen a fáraóktól a rómaiakig ezer éveken át működtek ezek a munkaszervezési modellek, és a piramisok még ma is állnak és hirdetik a korszak eredményességét (igaz fogalmunk sincs, hogy pontosan hogyan építették meg akkoriban, de az ostor és rablánc valószínűleg nem hiányzott a munkaszervezési fogások tárházából).
HOVÁ TART EZ AZ ORSZÁG?
Hová tűntek napjainkra a rendszerváltáskor gondolt, korántsem idealista céljaink?
Tényleg csak százezrek erkölcsi megalázása és anyagi ellehetetlenítése a választható út számunkra? Mindenkinek birkamódra lehajtott fejjel kell létezni, pusztán azért, hogy néhány ezer hatalmasság, öncélú, krőzus szintű életvitele biztosított legyen? A lányos szülők csak megvárják az első éjszaka visszaállítást, vagy szükségesnek érzik majd önként felajánlani a helyi hatalmasságnak serdült leányzójuk fiatalságát? (Nem mellesleg a nemzetfogyatkozás megállításának, magasztos célja oltárán.)
A robotizáció az élőmunkát minden eddiginél gyorsabban és ma még alig gondolt területeken fogja döntően átalakítani, sok esetben megszüntetni. És mindezt nem évtizedek, hanem néhányszor 5 évek alatt, és már jelenleg is sok mindenben látványos módon.
Ugye senki sem gondolja, hogy a kínai boltot - a cikk elején - munkaerőhiány miatt nyitották? Az új, a négyes metró Budapesten úgy lett megvalósítva, hogy vezető nélkül képes az utasokat szállítani. A minap egy cikkben azt olvastam, hogy nem - hogy vonatvezető dolgozik rajtuk, hanem egyenesem mindegyik szerelvényen két vezető is van, - egyik elöl, a másik hátul. Hogy amikor a szerelvény visszaindul a végállomásról, akkor a sofőrnek ne kelljem átrohanni a szerelvény másik végére. Ha ez igaz, akkor nem vagyunk messze a viccbeli „robottól”, amiben egy bácsi ült és adogatta ki a cukorkát a pénzt bedobáló gyerekeknek.
Kedves olvasó. Ideje volna kihúzni a fejünket a homokból. Igen addig, amíg van fejünk, és addig, amíg van - amit érdemes nézegetni a szemünkkel.
És addig, - amíg merjük felemelni a tekintetünket!
2014. november 26.