Egy éve folyik a médiákban az Áfa körüli visszaélésekről a szó. Igen Horváth úr „zöld dossziéja” vágta ki a hatóságoknál a biztosítékot, megis indultak a vizsgálatok – „természetesen” a dosszié összeállítója ellen -.

Igen volt egy egész hétvégét igénylő vizsgálat a NAV berkein belül, de hál’ isten mindent rendben találtak. Szerencsére, merthogy közeledtek a tavaszi választások - éshogynézettvolna kimár -, hogy az adóhivatal nem ura még saját magának sem.

Aztán meg egy 200 éve alapított cég (BUNGE) került reflektorfénybe a 3 évvel ezelőtti felvetésével, hogy hát itt Magyarországon gond van néhány élelmiszer Áfájával. Állítólag ezen bejelentés alapján találtak is elkövetőknek látszó csalókat, bár egy időben mintha ugyanezeket az elkövetőket mégis Horváthnak is tulajdonították volna, bár utóbbiról állandóan azt halljuk csak vizionál, különösen az általa emlegetett összegszerűséget vitatja volt munkaadója, ahol 13 éven keresztül adónyomozóként dolgozott.

És puff! Most meg egy eltűnt vállalkozó előkerült irományai ugyanazt a gyanút erősítik. Nevezetesen, hogy nagy tételű áruk (az utóbbi esetben gabona) több ezer tonnáival variálják az Áfát (az összeg nagyságrendjét számolja ki az olvasó, hátha a NAV számára ez nehézséget jelent).

Csalásról vagy sikkasztásról, esetleg jogi eszközzel elkövetett rablásról beszélünk-e amikor valaki pontosan tudja, hogy visszaigénylése hazugságokon alapszik és nincs mögötte semmilyen valós gazdasági cselekmény?

Ugyanis az ilyen típusú eseteknél a többiek által korábban befizetett pénzt jogi – és erkölcsi –, alap nélkül igényli vissza a cég és kapja is vissza a NAV-tól. Vagyis az történik, hogy az Adóhivatal vagy nem tudja, vagy nem akarja kideríteni, hogy fiktív visszaigénylésről van szó.

Amerika valószínűleg azon sokallt be (lásd kitiltások), egyszerúen úgy ítélték meg ottani szakemberek, hogy folyamatosan egy hatóság ekkora hibát csak szándékosan követhet el.

Jelenleg az Adóhivatal azt állítja, hogy nincsenek ilyen nagy ügyek, csak egy-két - néhány milliárdos ügy van, amiket ők folyamatosan felderítenek.

Adódik a kérdés, hogy része-e a felderítési technikának, hogy először százmilliós nagyságrendben utalnak vissza pénzt olyan vállalkozásoknak, amikről utóbb kiderítik, hogy a visszaigénylésük fiktív volt. Mi lesz a sorsuk az elő nem kerülő pénzeknek? Mert a pénz egy részét mindig megtalálják és ezt, mint óriási sikert el is könyvelik felénk, de sok-sok százmilliók mindig homályban maradnak.

Nincs-e esetleg arról szó, hogy a megbukó szereplők tudtukkal vagy a nélkül, a kalkulált veszteséget jelentik. És néhány hónap aranyélet után néhány év börtön következik számukra, de kikhez jutnak az elő nem kerülő százmilliók?

Az adócsalás a közvéleményben a kisebb bűnök közé sorolódik, azzal a jelszóval, hogy ügyeskedett és rajtavesztett. De itt ennél sokkal többről van szó ez olyan, mint a bankrablás. Betesszük a pénzünket a bankba, amit a rabló elvisz, viszont ebben az esetben a mi kárunkat a biztosító megtéríti.

A fiktív visszaigényléskor viszont mindannyiunkat megkárosítanak, hiszen ezt a pénzt már a köz nem tudja felhasználni semmire. Ezt csak az a néhány tucat ember éli fel, akik a szabályokat durva módon áthágva elveszik, amit mi többiek befizettünk a közösbe.

Vagyis a fiktív visszaigénylők sima haramiák, rablók. Akik a hozzánemértő, vagy lusta, esetleg korrupt adómunkások segítségével elveszik javainkat (olcsóbb egészség-, oktatás-, szociális ügyeink lehetőségét), csökkentik ez által mindünk életszínvonalát.

Pártucat ember, valamennyiünk zsebtolvajává válik.

Ezt a bűncselekményt nem lehet magányosan elkövetni. Államunk (vagyis, mi) irgalmatlan sok pénzt - évente mintegy 120 milliárd forintot költ arra -, hogy ilyen módon ne lehessen a közt megkárosítani. Akik ezt a nem kicsi összeget munkabérben, munkafeltételekben megkapják, felelnek azért, hogy ilyen visszaigényléses típusú rablások ne történhessenek.

Amennyiben mégis történik ilyen, akkor rosszul végzik a munkájukat és ezért a felelősség az övék és vezetőiké.

A „Bűnbánó milliárdos áfacsaló” cikkben szereplő eset, arra enged következtetni, hogy mégis vannak ilyen történetek. Pont olyasmi esetek, mint amikről egy évvel ezelőtt Horváth úr elkezdett mesélni.

Egy kapitalista országban az Adóhivatal fontosabb bármilyen más hivatalnál, hiszen a társadalmi jövedelmek ide folynak be, és innen kerülnek a kijelölt közfeladatok finanszírozására. Aki az ide befolyt pénzekből lop, az egy valós tulajdonunkat viszi el. És semmilyen módon nem sorolható az ügyeskedés, mutyizás megengedő jelentések közé.

Viszont az illetékes hivatal sem sorolhat bennünket a csökkent értelműek közé, akiket össze-visszasüketeléssel megvezethetnek.

Aki már látott közelről könyvelőt annak biztosan ismerősnek tűnik ez a mondat: „inkább ne igényeljük vissza az Áfá-t majd elszámoljuk, ha lesz befizetési kötelezettség!”. Ilyenkor a könyvelő nem bármilyen szabálytalanságot akar eltakarni, hanem a macerától szeretné megkímélni magát, ami egy néhány százezer forintos Áfa visszaigénylés esetén az Adóhivataltól reá vár. Ugyanis ilyenkor két revizor esetleg napokig nézegeti a visszaigénylést megalapozó számlákat.

És ha milliárdokat szeretnénk visszakérni egy olyan vállalkozásunkkal, aminek még egy rozsdás szekercéje sincs? Akkor mit nézeget a T. Hivatal?

Vagy, csak a kisebb tételekben olyan nagy a precizitás????