Az élet nagy kényszerítő, engem is arra kényszerített, hogy a Kádár korszak nyelvoktatási rendszeréből analfabétán kikerülve egyszerű üzleti érdekből megtanuljak oroszul.

Egy darabig azt hittem, hogy a nyelv maga elég lesz az érvényesüléshez, aztán jött a csalódás, mert náluk sokkal többet ér egy gesztus, mint a tökéletes nyelvtudás. Megszenvedtem a magamét, de meg is kerestem. Nagyon nehéz piac, nagyon nehéz emberekkel, ráadásul a mi kultúránkkal csak részben kompatibilis rendszerekkel.

Mikor megkezdődtek a tárgyalások Paksról, ami még jócskán 10 évvel ezelőtt volt, még láttam olyan embereket a rendszerben, akik bírták az orosz kultúrát, állták a sarat az oroszokkal szemben. Mára ennek már vége, nyelveket kitűnően beszélő technokraták és pénzügyesek léptek a helyükre, akik azt hiszik, hogy a vezető külföldi és belföldi egyetemeken végzett orosz szakemberek ugyanazt az üzleti kultúrát képviselik, mint ők.

Ez nem csak, hogy nem igaz, hanem egyszerűen nevetséges.

Az orosz mindig orosz marad, bárhonnan származik a diplomája, számukra fontos és létezik az érzés, legyen az akár negatív vagy pozitív. A mosolygós emberek arca mögött ott feszül Puskin érzelmi világától, Majakovszkij feszítő realizmusáig minden. Velük nem lehet egy húron játszani, mert a húrjaik száma végtelen. Mindent felülírhat a nagy szláv DUSA, így egyszerűen magyarul írva. Számukra a birodalom az érték és annak érdekeit, vélt és valós sérelmeit azonnal kalkulálják.

Egy ilyen rendszerbe rohantunk bele és szerződtünk évtizedekre. Nem vitatom, hogy a jog nyelvén minden pontokba van szedve, minden a helyén van és le van követve, de azt állítom, hogy mindez érzelemmentesen.

Hát sok sikert Magyarország!