HTML

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Friss topikok

Orbán egykori washingtoni nagykövete élesen bírálta az elmúlt hónapokban jelentkező Amerika-ellenességet.

Szerinte az Egyesült Államokról híreszteléseket és alaptalan vádakat terjesztenek itthon, és az országgal, az amerikai életformával kapcsolatban nagy a tudatlanság itthon.

Jeszenszky Géza igen nagy tapasztalattal rendelkezik a külpolitikában. A rendszerváltás után négy évig töltötte be a külügyminiszteri posztot, az első Orbán-kormány idején washingtoni, 2011 és 2014 között pedig norvég és izlandi nagykövete volt Magyarországnak. Oslóból akkor távozott, amikor a kormány offenzívát indított a Norvég Alap és a támogatott hazai civil szervezetek ellen, mivel ez érthető módon rendkívül megnehezítette munkáját.

A diplomata a RETURN-U.S. Alumni in Hungary konferenciára írt levelet a résztvevőknek, akik nagyrészt az Államokból hazatérő ösztöndíjasok voltak. Szerinte meglepő volna, ha azok, akik kijutottak már az Egyesült Államokba, az ország barátaivá, sőt, akár csodálóivá - azzal együtt persze, hogy Amerika sem tökéletes. Szerinte az Egyesült Államok a jót képviseli és a gonosz rendszerek ellen harcol, éppen ezért kötelességének tartja, hogy "tájékoztassa a magyar közvéleményt az Egyesült Államok értékeiről és valódi szándékairól".

Jenkik haza

Az Orbán-kormány Amerika-ellenessége persze valahol szükségszerű következménye az úgynevezett "keleti nyitásnak", amely elsősorban az Oroszország előtti mind teljesebb behódolásból áll. Még ha a hidegháborúnak rég vége is, az elmúlt évek eseményei jelzik, hogy talán már egy újban járunk, így a kormány által favorizált kétutas politika sokáig nem állhat meg a lábán. Ezt jelzi az is, hogy az Amerikaiak Orbán orrára koppintva korábban példátlan módon magas rangú magyarokat tiltottak ki.

Ennek kezelése pedig a kormány és a Fidesz részéről tökéletesen katasztrofális kommunikáció volt, amelynek lényege annyi volt, hogy mindenki mindenben hibás, de a magyar kormány és csatolt részei tökéletesek.

Még ha Jeszenszky némileg idealista is az amerikaiakkal kapcsolatban, annyi biztosnak látszik, hogy a konfliktusait erővel megoldó, új birodalmat építő, diktatúrába hajló és rendkívül ingatag gazdaságra alapozó Oroszország nem a legideálisabb úrnak tűnik – ha már ennyire szükségszerű urat választani a nagy szabadságharc közepette is.

civilhetes.net

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr697136311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása