Egyre nagyobb problémát jelent, elsősorban Nyugat-Európa számára az egyre nagyobb hullámban érkező migránsok sorosának kezelése.
Az Unió politikája alapvetően megengedő, azonban a tagországok közül egyre többen döntenek a különféle szabályzó intézkedések meghozatala mellett, melyek segítségével terveik szerint talán képesek lehetnek kezelni a jelenséget.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a helyzet alapja emberjogi kérdéseket is bőséggel felvet, ugyanakkor az adott országok szociális érzékenysége is határos. Az illegális bevándorlók az esetek túlnyomó részében törvénytelen formában kényszerülnek munkát vállalni, legalábbis azok mindenképpen, akik munkát szeretnének, de állampolgárságuk végett ezt nem dolgozhatnak teljes joggal, legalábbis hosszú távon nem, addig, amíg nem kapnak letelepedési engedélyt. A menekültstátusz pedig természetesen nem jelent megoldást.
A szabad munkaerő vándorlás lehetősége csupán az Európai Unió tagországainak állampolgárai számára biztosított. A menekülteket befogadó államok igyekeznek segíteni a nehéz sorsú újonnan érkezetteken, de ennek a segítségnyújtásnak is vannak határai.
Az utóbbi időben Bécs és Berlin is egyre radikálisabb intézkedésekkel igyekszik megfékezni a határtalan bevándorlást, hiszen számolniuk kell azzal is, hogy a befogadottak nehezen integrálódnak, sokan közülük szakképzetlenek, illetve az adott ország nyelvét sem beszélik, mindazonáltal szükségük van azokra a szociális juttatásokra, melyek nélkül képtelen volnának akár csak minimálisan is fenntartani magukat. Ebből következik, hogy a legjobb gazdasági helyzetben lévő országok is kénytelenek idővel számszerűen megállapítani, hogy mennyi embernek képesek biztosítani a hosszabb-rövidebb ideig tartó „letelepedést”, vagy legalább a lehetőséget a maradásra.

Európa-szerte egyre nagyobb társadalmi nyomással kell számolniuk a témakörben érdekelt politikusoknak, hiszen az állampolgárok jelentős része – bár egyet ért abban, hogy fontos a segítségnyújtás – mihamarabbi korlátozó lépéseket sürget. Hivatkoznak közbiztonságra, a szociális juttatások elosztásának aggályos jellegére és a közös teherviselésre is. Ez utóbbi kapcsán a diskurzus elsősorban arra igyekszik rávilágítani, hogy az Unió vezető státuszú tagországai közül nem mindegyik gondolkodik érzékenyen a témakört illetően, így a közösen kialakított Európai Uniós bevándorlási politika gyakorlatba ültetése koránt sem működik egyenlő erőbefektetéssel.

civilhetes.net