Az 1989-ben még elviekben kézzel fogható iratanyagnak több mint a fele egész egyszerűen eltűnt. Sajnos egészen biztos, hogy a dolog hátterében a mindenkori magyar politikai elit keze nyomát kell keresnünk, még akkor is, ha többen reflexszerűen Oroszország felé mutogatnak pártállástól függetlenül.
Az oroszok ugyanis aligha érintettek annak ügyében, hogy ne derüljön fény a tényekre: ki volt besúgó hazánkban a szocializmus alatt.
A megmaradt dokumentumok ma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában találhatóak, s az Országos Széchenyi Könyvtár 1956-os Intézetének kutatói tudnak a legtöbbet azok múltjáról és jelenéről. De még ez sem jelent sokkal többet annál, a tények szintjén, hogy a dokumentumok az elmúlt 25 évben folyamatosan ritkulnak, hiszen a levéltárba való szabad és ellenőrizetlen bejutás magasabb szinteken beosztott egyének számára közel sem lehetetlen.
Az 1956-os intézet, de a témakörben megszólaltatott történész is megerősítette, hogy 1990 után még bőséggel történtek iratmegsemmisítések, s nagy valószínűséggel ez a folyamat – bár jóval csekélyebb mértékben – még ma is tart. A tettesek kiléte azonban sohasem kerül nyilvánosságra, s hiába is kerülne, hiszen a végrehajtó csupán megrendelést teljesít, személyének kérdése a legtöbb esetben valószínűleg egyáltalán nem beszédes.
Mindez egy olyan, súlyosan elhibázott múltfeldolgozási kísérlet (hiányának) eredménye, mely a témakörben döbbenetes mértékben érintett társadalom háta mögött zajlik, s egyfelől torz történelemképet szül, másfelől ellehetetleníti a továbblépést.
Amíg sejtjük, hogy mi folyik a háttérben, addig nem igazán lesz kedvünk tiszta lappal indítani: a múlt élő felelősei látszólag tabuként kezelik (sajnos esetlegesnek mondható) érintettségüket, s a feldolgozás legfeljebb olyan kitüremkedésekben nyilvánul meg, mint a Biszku-ügy, mely közel 26 éves késésével mára komolytalannak és érdektelennek hat.
Szeretnénk már elfelejteni az 1945-től 1990-ig tartó időszakot, hogy végre továbbléphessünk a 21. századba, de minden próbálkozás hiábavaló, ha nem vagyunk hajlamosak és hajlandóak elszámolni mindazzal, ami történt.
A fiatalok nagy részének érdektelensége pedig ugyanúgy járhatatlan útvonalnak bizonyul, akár az elhallgatás és sunyítás, hiszen a feldolgozatlanság okozta problémákat bizonyos betegségekhez hasonlóan sajnos öröklik az újabb generációk.
(A kép illusztráció!)
Csiripa Sándor
