A legnagyobb baj a jelentős forrásmegvonás és bizonyos népszerű szakok megszüntetése mellett az, hogy az intézmények kormányberkekből kinevezett kancellárjai ma már komoly befolyást gyakorolnak az egyetemek működésére, így a mindenkorinak nevezett „egyetemi autonómia kifejezés” egyre kevésbé jelent bármit is.
Míg 2010-ben még évi 200 milliárd forinttal támogatta az állam a felsőoktatási intézmények működését, addig mára ez a szám 145 milliárdra csökkent, s a kormány retorikája szerint még ez is nagyrészt feleslegesen kidobott pénz. A cél jól láthatóan az, hogy bizonyos képzési formák megítélésével kapcsolatban a magyar köztudatban elültessék a bogarat: nincs rájuk szükség, de ennél érdemes is tovább menni, nem hogy szükségtelenek bizonyos képzések, de kifejezetten károsak is az állam működésére nézve, hiszen csak túlképzett munkanélkülieket termelnek.
Emlékezzünk vissza, hogyan kezdődött mindez a bölcsészek szerepének megkérdőjelezésével, s azóta is a kis kóla-nagy kóla, sült krumpli tengelyen viccelődnek politikusaink, ha bölcsészekről van szó.
Ma már az is kiderült, hogy nem csak a bölcsészekre, de például nemzetközi kapcsolatok szakértőire és társadalomtudósokra sincs szükség, de pszichológusból is túl sok van.
Az igazság az mindemellett, hogy 1-1,5%-os állami támogatottsággal tudna megfelelően működni a magyar felsőoktatás, s a hazánkban jelentősnek minősülő 200 milliárdos éves finanszírozás is csupán 0,8 %-ot jelentett.
A kormány üzenete mintha szép lassan abba menne át, hogy a magyar egyetemisták kegyben részesülnek annak ügyében, hogy tanulhatnak, hiszen egyébként semmi értelme annak, amit csinálnak, bár az állam oly megengedő, hogy azért mégiscsak lehetővé teszi számukra, hogy mielőtt szembesülnének a nagybetűs élettel (kisbetűs kisszerűség), hadd lébecoljanak egy kicsit abban a szánalmas, értelmiségi mi-tudatban.
Mindez nem csak a bölcsészek és a társadalomtudományokat hallgatók számára kínos, de a mérnökök, akik a már említett retorika szerint elvileg becsült tagjai társadalmunknak, az első adandó alkalommal veszik a nyúlcipőt és irány nyugat a hatszoros kezdőfizetésért és a megbecsült munkakörülményekért. Az orvosok helyzetéről már tényleg nem is érdemes beszélni. Egy autóüzemben többet keresnek a betanított munkások, mint egy végzett szakorvos Magyarországon. Igaz is, miért nem ment eleve melósnak egy gyárba. Most előrébb tartana, ha nem tanulásra fordítja azt a 10 évet, hanem inkább családalapításra. Lenne ott már négy kerék, meg minden...
