A rabszolga olyan ember, akit megfosztottak személyes szabadságától, tárgyként kezelik és mint ilyen, valaki másnak a tulajdona.
Fontos jellemző, hogy a szabadságtól való megfosztás fizikai vagyintézményesített erőszakkal történik, célja a gazdasági kizsákmányolás. Hivatalosan ma a rabszolgaság a világ minden országában megszűnt, ennek ellenére sok ember él ilyen típusú függőségben. Az intézményesített erőszak kifejezést mi sem jellemzi jobban, mint mikor egy társadalomban a törvényeket, jogszabályokat szinte kizárólag csak a dolgozó rétegre alkalmazzák.
Az erőszak kifejezés írja le azokat a gyakran előre eltervezett cselekményeket, amelyek más élőlényeknek fájdalmat, sérülést, szenvedést okoznak, illetve más embereket valamire fizikai erővel vagy hatalmi nyomással kényszerítenek. A mai magyar társadalomban törvényes jogai csak annak vannak aki elég nagy vagyonra tudott szert tenni a rendszerváltozásnak nevezett kollektív szabadrablásban ahhoz, hogy megfizesse „politikai ellenfeleit”, vagy a korrupt hivatalnokokat. Ergo ebben a játékban az állampolgár csak a rabszolga szerepét töltheti be. Azért nem a jobbágyságét, mivel a középkori Magyarországon maximum 30 %-át vették el a jobbágyság által megtermelt javaknak. Egy tizedet az egyháznak, egy tizedet a földesúrnak és egy tizedet a királynak. A mai állampolgár e demokratikusnak nevezett társadalomban ennek többszörösét kénytelenek megfizetni, hiszen el kell tartania a munkára hajlandóságot sem mutató rétegen kívül az aktuális hatalmi nyomást képviselő ún. befolyásos keselyűhad holdudvarát is. Ami marad az az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez pedig kevés.
Öt év. Ennyi kellett ahhoz, hogy a Fidesz, mint Magyarország egyik legnagyobb pártja lerakja alapjait egy erőszakos diktatúrának. A saját hazájuk kifosztására szakosodott ún. „kormányzó elit” munkájának köszönhetően hazánkat szinte teljesen lenullázták. A befolyt uniós pénzek nagy része magánzsebekbe vándorolt. Olyan kirakatberuházások lettek megvalósítva milliárdokért, amire semmi szüksége nincs a társadalomnak. A vaskézzel irányított média folyamatos agymosásának köszönhetően szinte gond nélkül megtehet a kormány bármit, közben meg emberek halnak éhen, kerülnek utcára, gyermekek százezrei éheznek nap mint nap. Európa második legkisebb országa, a volt szocialista blokk legirigyeltebb, egyik legfejlettebb állama mára a kilátástalanság, éhezés, kilakoltatás, nincstelenség hazája lett. E hataloméhes keselyűhad elárulva a választópolgároknak tett ígéretüket, képviselői esküjüket, ezzel együtt hazájukat az elmúlt években felzabált mindent, aminek csak a közelébe került. Pénz, pénz, pénz. Csak ez elégíti ki étvágyukat. Nem baj, ha az ország belepusztul. Öt év elég volt ahhoz, hogy a demokrácia helyét átvegye az intézményesített rabszolgaság. 2010-2014-ig tartó 2/3-os parlamenti többségüket arra használták, hogy a lehető legmélyebb kilátástalanságba taszítsák a dolgozó réteget. Milliók élik úgy az életüket, hogy nem tudják miből fogják iskolázni gyermeküket, miből fizetik be a sárga csekkeket, miből fűtenek majd télen, miből vesznek reggelit másnapra a gyereknek.
Persze e vérszívók számára ezek nem jelentenek problémát, sőt láthatóan árgus szemekkel figyelik, kutatják, mit lehet még elvenni az éhező emberektől. Már a látszatát sem akarják fenntartani a tisztességnek. Addig van szükség e „jóléti demokráciában” a nyugdíjasra, a betegre, a dolgozóra, míg képes adót fizetni, vagy amíg van olyan vagyon a birtokában, melynek megszerzését hatalmi nyomással ki lehet kényszeríteni. E cél érdekében megjelentek a szándékosan gerjesztett és táplált szélsőségek is, zűrzavar, káosz és gyűlölködés uralja az országot. Az ember, mint olyan mára már csak egy biorobot lett, akinek megmondják mit tegyen, mit dolgozzon, ki az igaz magyar, kit utáljon, kit tartson felelősnek sanyarú sorsáért. Mint egy rabszolgának.
Szomorú tény, hogy amíg a magyar politika szégyenfoltját híven tükröző nyakkendős bűnözők átlátszó trükkjei megfelelő eszközök arra, hogy a nyomor, kiszolgáltatottság érzése helyett a megosztottság és gyűlölködés érzése foglalja le az embereket, addig változásra nem lehet számítani. Nem új pártok kellenek, vagy egy messiás, hanem világosság a fejekben. Ez lenne a szabad magyar ember felelőssége. A felelős szabad magyar ember a modernkori intézményesített rabszolgával ellentétben úgy megy el szavazni, hogy szabad akarata szerint dönt. Nem szokásból, nem parancsra, nem félelemből, nem pénzért, hanem szabad akarata szerint, gondosan megválasztva az utat amit be akar járni.
A szabad magyar ember felelőssége, hogy behúzza a féket az erőszakos diktatúra útjára tévedt Magyarország szekerén. Ezzel szemben a társadalom egy része intézményesített rabszolgaként bambán szemléli az ún. „királyi” TV-k hírműsorait, melyben az idősebb korosztály számára a II. világháborús náci propaganda híradók köszönnek vissza, más részük kortól, nemtől függetlenül külföldön keres megélhetést, a „kalandvágyból” itthon maradt gondolkodó réteg pedig arra vár, hogy észhez térjen a társadalom és megfékezze a kizsákmányolókat, mielőtt teljesen kivéreztetik az országot.
A gondolkodó, gyermeke jövőjét szem előtt tartó szabad magyar ember előtt mára csak két választás maradt.
Fékezni, vagy költözni.