Az eset megtörtént, az elmesélője az autómban ült és körülbelül 50 km hosszan beszélt az életéről, amely tele volt olyan eseményekkel, amelyekből egy is sok az ember életében. Kolozsvárról mentem, Hunyadra, amikor egy jól öltözött, később kiderült, hogy 59 éves székely származású asszonyt felvettem a kocsimba. Még el sem helyezkedett, amikor elkezdett szabadkozni, majd megköszönve a segítséget, mesélni kezdett.

Székelyföldön született, ahonnan eljött Kolozsvárra egy fémfeldolgozó gyárba dolgozni, mert helyben munkát nem kapott. Itt ismerkedett meg a magyar, első férjével, akivel együtt dolgoztak a gyár festőüzemében. A férfi már akkor alkoholizált, de ő még nem látott benne veszélyt. Jött az első gyerek, majd a második, aki halmozott fogyatékossággal született. Ekkor szólt a férjének, hogy vigyázzon már, mert ez így nem lesz jó, egy év, egy gyerek. Erre válaszolta a férj, hogy nem vagy a kurvám, minek vigyázzak. Majd újabb két év, újabb két gyerek. A szaporulatot csak a férj alkoholból és a nehéz és mérgező munkából adódó impotenciája állította meg. 42 évesen máj rákban meghalt.

Közben az édesapját székelyföldön egy föld vita miatt leszúrták, az édesanyja meg az Alzheimer áldozata lett, akit a négy gyerek mellé magához vett. A rendszerváltás elsöpörte a munkahelyét, a Ceaușescu rendszerben kapott lakását nem tudta fenntartani, ezért eladta és vidéken vett belőle házat, amelynek egyik szobáját "bögre csárdának" kiadta és maga is benne dolgozott.

A gazdasági válság még a "bögre csárdát" is elsöpörte, de meghozta neki az új férjet, egy román útkarbantartó munkás képében, akiről azt hitte nem iszik. Ez igaz is volt a házasságkötésig, ami már terhesen köttet. Az új gyerek most 16 éves, az asszony autóra gyűjt neki, hogy a 18. születésnapjára meglegyen. Igaz, utazás közben felhívta a nővére, hogy miközben eltűnt 100 lej a pénztárcájából, ami falun hihetetlenül nagy pénz, a fia hétvégi buliban 100-sal fizetett. Megérkeztünk, elköszönt, majd percekig, valódi percekig néztem magam elé a kocsiban, nem voltam képes elindulni, mert a szegénység, az erőszak, a butaság, az együgyűség és jó szándék olyan katyvaszával öntött le ez az asszony, amit befogadni, elfogadni, feldolgozni nem tudtam.

Elgondolkodtam, hogy azok a kultúr jogvédők és női egyenjogúságért küzdők vajon mit tudnak az egyszerű asszonyok Kelet- Közép Európai helyzetéről, a sötétség és reménytelenség együttes jelenlétéről. Mire gondolnak az azonos bér esetén férfiak és nők között, mikor ebben a térségben az állandó jövedelem nélküliek mára már nyomasztó tömege, a sötétség leple alatt éli a 19. századi életét.

Büki Ervin