Már nem húzom fel magam rajta. Egyszerűen próbálom tudomásul venni, hogy ez van. Megérteni a polgármestereket, akik nem akarnak kiszúrni az emberekkel, és behívnak mindenkit a közmunkára, akit lehet, akkor is, ha nincs munka, mert a keret adott, miért ne használnák ki?
Már csak keserűen mosolygok, ha utazok az országban, és látom az utcasarkokon a kezükben seprűvel, lapáttal álldogálókat. Csak konstatálom: lám, itt is ez van.
Magamban díjakat adok a „legjobb” közmunkás-sztorikért. Ebből most íme kettő:
Tanácsadás délelőtt kilenckor a terhesgondozóban. Két asszony férjestől érkezik. Míg várnak, a férfiak beszélgetnek:
- Te hogyhogy itt vagy?! Nem dolgozol?
- Már dolgoztam. Aláírtam, még reggel, mielőtt eljöttünk.
(röhögnek).
A másikat ma hallottam. Egy férfi, aki most jó messze költözött a falujától, ahol közmunkára van bejelentve, építgeti új kapcsolatát, hónapok óta. Nem dolgozik, nem is keres munkát. Alkalmit sem. Küldik neki a pénzt. A rokonai, akik otthon vannak. Reggelente aláírnak helyette. És fel is veszik a fizetését, aztán feladják neki. Arra a munkára, ami ott van, bőven elegen vannak ott is. Nem tűnik fel senkinek, hogy eggyel kevesebben vannak. És ha fel is tűnne: kit érdekel? Látszat munkához látszat adminisztráció kell csak.
Azok az emberek, akik nem rendelkeznek megfelelő munkaválói kompetenciákkal, mert nem kapták meg azt az iskolarendszertől, nem örökített át nekik semmit ezen a téren a családjuk, mivel szüleik sem dolgoztak már munkaviszonyban, azok egy dolgot megtanulnak a közmunkában: az értékteremtés nélküli időtöltést, az ácsorgást, a lapítást, hiszen akkor mozdulnak meg, ha ellenőrzés jön, egyébként csak várják a pillanatot, mikor ellóghatnak. Nincs perspektíva előttük semmiben, tudják, nem kell megfeszülni, ezt a pénzt kapják majd, véges határidőig persze, itt nincs előrelépési lehetőség, értékelés, így az önértékelés és a motiváció is fölösleges.
Semmit nem mozdít rajtuk, sőt, inkább visszafejleszt. Visszafejleszti azt a kicsit is, amire lehetett volna építeni. Azt üzeni: nem kell tanulnod, nem kell igyekezned, csak alá kell írnod, úgy csinálnod, „mintha”. A túlélés záloga ennyi: becsapni, átejteni, hazudni.
Ennek kellene visszavezetni őket a munka világába?
Azt, amit ma egy faluban 80 ember végez, tíz könnyedén megcsinálná. De lehet, hogy öt is. Jól megfizetve takarítanák az utcákat, csatornákat, gépesítve. Nem kellene kézzel, csak azért, hogy többen csinálják a semmit. És biztosan kevesebbe is kerülne. Igaz, akkor nem dübörögne a foglalkoztatás statisztikai gépezete.
Ma ez a karriertörténet a gyerekek előtt. A közmunka. Kivárják. Kimaradnak a suliból, ha elérik a tizenhat évet, minek tanulnának ott, ahol az érettségizett is a közmunkáig jut?
A szüleik példáját viszik tovább. Aláírnak, és röhögnek.
Apáczai
