HTML

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

Tegnap délután meglátogatott egy barátom, aki utoljára gyermekkorában járt Esztergomban. A turisztikailag frekventált helyek megtekintése után kérte, hogy sétáljunk egyet a városban, így körbejártuk a belvárost. A fotók 2014. február 17-én, 15:00 és 16:44 óra között készültek.

Sétánk egy koccanásos balesettel kezdődött, a városközpontban. Háttérben az enyészetnek adott épülettel, amelynek egyetlen hibája, hogy anno pártszékháznak épült. Jelenleg funkció nélkül, üresen áll és folyamatosan romlik az állapota.

Esztergom városközpontja 2014-ben

A február 1-én újraindított helyi járat. A képen látható, hogy gyakrlatilag üres az autóbusz, utasok nem nagyon vannak rajta. A képen nem látszik, de a buszmegálló tele van emberekkel. Várják a helyi hipermarket buszát, amellyel ingyen utazhatnak az emberek.

A városi Fidesz irodával szemben lévő foghíjtelek mocsárrá változott, a parkolást "szabályozó" betontömbök közül már feldöntöttek egyet. A jobb sorsra érdemes beton virágtartó is a terelést szolgálja, virágot még nem láttam benne.

Utunk a piac felé folytattuk, Minden kopott és a pocsolyák mutatják, hogy az utak rendesen odavannak.

Az esztergomi piac 2014. február 17-én, háromnegyed négykor.

Az első kiadó-üresen álló üzlethelyiségnél eldöntöttük, megszámoljuk, hány áll üresen Esztergom belvárosában.

Nem kellett sokáig mennünk, hogy meglássuk a második üzletet.

Emléktábla a piacon

A harmadik zárva tartó üzlet.

Kiadó vagy eladó.

A negyedik zárva lévő portál.

Minden zárva.

Az ötödik kiadó üzlet.

Hatodik. Ez az üzlet sem most zárt be.

Az egyetlen nyitva lévő pavilon a piacon.

A hetedik bezárt üzlet.

Nyolc.

Kilenc.

A piac eleje - a városközpont.

Sétánk a halott főtéren át folytattuk - Széchenyi tér.

Az első üres és lerobbant üzlet Esztergom főterén.

Csak rom és pusztulás van bent.

Egy másik zárva tartó üzletsor, picivel odébb.

A kopott kapualj mellett egy kávéház üzemel, a kép bal sarkán a Bíróság épülete.

A tér másik oldalán két bezárt üzlet.

Egy újabb bezárt üzlet.

Az étterem-kávézó is zárva, a felette lévő lakás is eladó.

A Városháza (Bottyán palota) egy halott téren. Nulla funkció.

Közeledve a tér végéhez, újabb kiadó helyiségekbe botlunk.

Szép házak, megkopva, újabb kiadó üzlettel a földszinten.

Esztergom főtere délután 4 órakor, a városközpont felé fényképezve.

Ismét egy üres üzlethelyiség.

A kép jobb sarkán a város főpostája (parkolni nehéz), mellette is egy üresen álló üzlet.

A Széchenyi teret elhagyva a Jókai utcán sétálunk tovább - a kép jobb oldalán a Városháza épülete.

Ugyanaz fordítva. A parkoló autók között megsérült a díszburkolat. Háttérben a kihalt tér.

A városháza belső udvara - Vak Bottyán szobra.

A Városháza körfolyosója elég rossz állapotban van.

A pénztelenség, a szemben- és ellenállás az emeletre vezető lépcsőházban is megmutatkozik.

A Sándor Palota romos épülete - itt egyszer majdnem Alkotnybíróság lett - de nem lett.

A romos épületek a Kis-Duna felé kanyarodva is folytatódnak.

Poór Antal tér.

Esztergom egyik legpatinásabb utcája lehetne - Deák Ferenc utca - sétálunk vissza a Széchenyi tér felé.

Emléktábla a Deák Ferenc utcában.

A járási Hivatal épülete - Deák Ferenc utca.

Kopott homlokzat.

Vármegye háza

Itt is kezdi megadni magát a díszburkolat.

Sétánk arra fejeztük be, amerre indultunk. Még egy épület a Széchenyi téren.

Újabb emléktábla a belvárosban.

A romantikus kis-utca a Szent Tamás hegyre vezet. Gyalog is figyelni kell, hová lép az ember.

 

http://civilhetes.net/Esztergom-a-halott-a-varos

Címkék: Esztergom

107 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://civilhetes.blog.hu/api/trackback/id/tr75820822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azért a pocsoja, meg az órakkor az baj.
"A képen látható, hogy gyakrlatilag üres az autóbusz, utasok nem nagyon vannak rajta. A képen nem látszik, de a buszmegálló tele van emberekkel. Várják a helyi hipermarket buszát, amellyel ingyen utazhatnak az emberek."A buszsofőr egy igazi gondolatolvasó lehet,hiszen annak ellenére hogy a megálló tele van emberekkel mégsem áll be hanem a belső sávban seder mint a távirat.Érezte a lelkem hogy senki se akar felszállni.Erre várok egy korrekt magyarázatot.
@ezu: fideszes többségű testület van több ciklus óta.

@pushup: Neked is elmondom: Esztergomban ciklusok óta fideszes a testület többsége, ez a jelen ciklusra is igaz.

@citrix: Ez egy nagyon jó és jogos felvetés!

.

.

Beszélhetünk még
- a két félbehagyott szállodáról és a nem üzemelő fürdőről
- arról, hogy ha a hídon keresztül bejövök a városba, akkor előszőr egy jó nagy kerülőt kell tennem, ahol nemrég még rendszeres volt a hatósági zaklatás is a trükkös 30-as táblák okánál fogva
- arról, hogy legutóbb, mikor be akartam menni a bazilikába (nyolcadmagammal!), a személyzet éppen távozott hazafele (fél négykor) és épp azt nem mondták ugyan húzzak már a picsába (Nyitvatartási rend nincs!)
- Némely útszakasza a városnak olyan, mint a piliscsévi krosszpálya.

.

Lehet boncolgatni a felelősséget, hogy Tétényi Éva vagy a fideszes testület, de figyelembe kell venni, hogy a nem közlekedő helyi járat egyaránt nem jön szoci, fideszes, avagy jobber szavazónak sem. Ahogy a közvilágítás is pártállástól függetlenül nem világított évekig.

.
Talán pont azért tetszett annyira, na meg a bazilikából a kilátás miatt a Duna felé *____*
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Tavaly nyáron jártam Esztergomban Párkányból hazafelé tartva egy szép kirándulás részeként.A vár és a bazilika tetszett,nagyon szép a kilátás pláne a kupoláról.Megéri felmenni.A belvárosban nem sokat nézelődtem mert a híd lábánál parkoltam és gyalog fel a macskaúton.Visegrád felé valóban vargabetűvel lehet eljutni,jókora kerülővel.A 30-as tábla után lesben álltak a pénzbehajtók,szerencsére nem készült sztárfotó de hajszál híja volt.
@sdani: KÖSZI, MEGÍRTAD HELYETTEM!

Egy (pesti) kollégámtól kaptam ezt a linket, azt írta hozzá az e-mailben, hogy: "És ismét egy lángész, aki egy esős februári hétköznapon elcsodálkozik,
hogy Esztergom üres, és hát nincsenek turisták. "

(és ha megvan az itt bemutatotthoz hasonló attitűd, akkor a világ bármelyik városa bemutatható ugyan ilyen tónusban.)

"Bárcsak minden köddé válna!"
"Tessék!"
"Rohadt köd!"

PS: (lényegtelen szőrszálhasogató akademizmus, de a pocsolya az nem "pocsoja", csak szólok..)
Talán három és négy között a többség dolgozik, aki meg nem, az nem flangál céltalanul az utcán esőben, hidegben? Imádom az ilyen manipulatív posztokat, a politikai részére magasról teszek, nem érdekel Esztergom, de bakker, ilyen képeket a pesti Király utcában is tudok csinálni random hétköznap fél négykor.
Esztergomot valójában az tette tönkre, hogy megszűnt a tömeges méretű egynapos turizmus. Átsétálunk a másik oldalra a hídon, pár sör, majd vissza és Esztergomban ebéd, cukrászda.
Csak nekem legalább ezer kirándulót köszönhettek az esztergomiak, pedig én nagyon kispályás voltam.

Köze nincs ehhez Tétényihez, vagy a Fideszhez. Az más dolog, hogy azt hitték örökké tart és nem találtak ki helyette semmit, de azok még az MSZP-sek voltak. Valószínűleg már akkor jól el is adósodtak. Persze gondolom, ezt fideszék is folytatták, mert ők sem ismerték fel, hogy vége már az aranykornak.

Nyilván lepukkant az egész.

Szerintem Tétényi nem rossz, csak éppen ott most nem pártalapú, hanem normálisan gondolkodó lokálpatrióta testület kellene mögé.
@mnandy: Igen, ez egy eléggé célzatos blog. Bármikor csinálok ennél gázabb képeket pld. a VII. kerben, de bármelyikben.
Magyarország jobban teljesít!
Nem csak ott van ez máshol is.
Addig kellett ugatni a fogyasztói társadalom ellen, meg hisztizni minden szar ellen, hogy most lehet nézni ahogy MÉLTÓSÁGGAL rohad az egész. (magyarnál az fontos, hogy méltósággal történjenek a dolgok.)

Egyébként meg ha már ott vagyok átmegyek párkányba 1.40 a sör 2.80 a cigi és bárhol lehet kapni - meg egyáltalán költeni átmegyek párkányba. aztán magyar paraszt meg szittyúljon az ugaron.
@béla a görög: Mutatok én neked ilyen utcákat Klagenfurtban. Sőt, ilyeneket se.
Családi okokból elég sűrűn járok Esztergomban, és habár kicsit túl van dramatizálva a cikk, viszont elég sok a valóság.

Az utak borzalmasak, van olyan gyalogátkelő amit felmartak és úgy hagytak. Bármikor jársz a belvárosban csak a lepusztultságot érzékeled. Amik feldobják, azok a kiránduló motorosok nyáron és az a pár diák akik oda járnak főiskolára év közben. (Párom odajárt főiskolára, szomorú hogy így kell látnia azt a várost, ahol a diák éveit töltötte)

Egyébként bárkinek tudom ajánlani, hogy menjen át Párkányba, töltsön ott 1-2 órát aztán jöjjön vissza Esztergomba. Bármikor. Ha nagyon el akar szomorodni, akkor péntek/szombat este, ha csak kicsit, akkor napközben. Lustábbjának ott a Google Maps...
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

És?

Egyébként a fejétől bűzlik a hal. Mindig. Aki kompromisszumképtelen, az ne álljon vezetőnek!
@♔batyu♔: Neked is tudok ajánlani tanulmányutat. Esztergomban aug. 19.-én van tüzijáték. Menj fel a Bazilikához és néz le Esztergomra. Aztán Párkányra. Aztán gondolkodj el.
@♔batyu♔: Bármelyik városban. Eddig jártam kb. száz olyan városban, ahol nem csak egy-két napot töltöttem, és volt időm, meg kedvem sokat mászkálni, ilyen mindegyikben van. Münchentől, Portóig. Legalábbis lehetne ilyeneket fotózni rendesen.

(Üzletek meg azért zárnak és nyitnak, mert kapitalizmus van.:)))

Persze, a városközpont nem ilyen, de lerobbant épületek mindenhol vannak.
@♔batyu♔: Bármelyik városban. Eddig jártam kb. száz olyan városban, ahol nem csak egy-két napot töltöttem, és volt időm, meg kedvem sokat mászkálni, ilyen mindegyikben van. Münchentől, Portóig. Legalábbis lehetne ilyeneket fotózni rendesen.

(Üzletek meg azért zárnak és nyitnak, mert kapitalizmus van.:)))

Persze, a városközpont nem ilyen, de lerobbant épületek mindenhol vannak.
@Flaggx: Na!!!! Azért nehogy már Párkány olyan nagyon felülmúlja Esztergomot! Az egy falu, tótoknak épített panelházakkal, meg a cseh légiósoknak a huszas években felhúzott telepszerű házakkal tele. A városközpont kb. százötven méteren elfér. Földszintes, egyemeletes üzletek sorával, amiből három patika, egy CBA (kifejezetten drága), néhány cukrászda, meg magazin típusú csehszlovák áruházzal.

Plusz a fürdő, ami szép, mint bármelyik másik kisvárosi fürdő.
A volt pártházban (zöldház)mikor még művelődési ház volt, remek, és jó látogatottságú kiállításokat csináltunk minden második évben. Aztán bezárták, de helyette nincs semmi, kiállítótér nulla, úgyhogy már nem tudunk menni Esztergomba.
Én a hetvenes évek második felében éltem Esztergomban. Már akkor is halott város volt. Úgy fogalmaztunk, hogy leprahely.
Annak ellenére, hogy akkor még nem vágták tönkre azzal az idióta, kétszintes városközponttal, aminek a nagyobb része lakás. Városközpontban!
Igaz, akkoriban a Széchenyi téren minden üzlet működött, de nem csak ott, hanem a tömb túloldalán, a Kossuth Lajos utcán is. Szépen körbe lehetett járni és venni bármit, ami nem volt akkoriban hiánycikk. emlékszem, egyszer volt banán is! :-)

Pár éve az Aquasziget miatt kerestük föl Esztergomot rendszeresen, szaunázás után nyugágyból, üvegfalon keresztül néztük a Bazilikát, meg a Kis-Duna partjának fáit, míg oda nem húztak egy randa betonkolosszust, ami azóta is ott áll félkészen, a fürdő meg ha jól tudom, becsődölt.

Amikor odaköltöztem, a Vízivárosban, a Prímási palota és a Duna között volt a Böske-park, tele emberrel, játszótérrel, padokkal, sétálókkal - azt a vízlépcső miatt feldúlták és azóta sem állították helyre.

Amikor esett az eső, orrfacsaró bűz jött a szomszédos Párkány valamelyik üzeméből, talán a cellulóz gyárból. Ezt azóta sem éreztem, bármikor jártam ott.
@ezu: Csak ismételni tudom magam. Menj, és hasonlítsd össze a kettőt személyesen. Amikor akarod, télen, nyáron, esőben, napsütésben.

(Igazából aug. 19.-én fent a Bazilikánál el kellett gondolkodnom, hogy biztos a jó oldalon vagyok, mert mintha a másik oldalon lenne ünnep... Furcsa konktraszt volt a fényárban úszó "falu" és a sötétbe borult "város"...)
@Flaggx: Én évente járok a födőbe. Érted? Minden évben, mióta kész a híd. Igen és sétálok Esztergomban is. Annak mesélj, aki nem ismeri mindkettőt! Aki ismeri, az csak gúnyosan mosolyog a szövegeden.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Ide vezet, ha egy várost a jobb- vagy baloldali, cionista, cigánybűnözés-párti pártok vezetnek. Lepusztulás, gettósodás, bűnözés, elvándorlás, elöregedés.
Esztergomot csak egy Jobbik-típusú nemzeti párt tudná felvirágoztatni.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Esztergom 2006-tól (de írhatok 1990-et is) csak simán ki lett rabolva, mint kb. az egész ország, 2010-től meg alantas hatalmi játszmák színtere, ami persze csak tovább rontott a helyzeten. Az utóbbi 4 év egyértelműen a fidesz hibája, mert tudva azt hogy a exkomcsik mennyi adósságot halmoztak fel, fenntartotta a patthelyzetet a helyi fityesz főf@sszal meg a koloncaival. Tétényinek, még ha akart volna is, esélye sem volt a kormánypárti arronganciával szemben.
Esztergomnak csak egy esélye van; a turizmus, de félek hogy a jelenlegi helyzet már nem lesz jobb.
amúgy féléves rendszerességgel jelennek meg városnéző képek Esztergomról egyes blogokon. sajnos időjárás ide vagy oda, egyre szarabb a helyzet. :(
@die hard live free: Nyilván. Tétényi tiszta ártatlan szűzi lélek, akivel bármit meg lehet beszélni, ha Esztergom a tét. Hát hogyne.
@ezu: Felőlem annyit vigyorogsz magadban gúnyosan, amennyit akarsz, mantrázva magadban a tótozást meg a magyar nagyságot. :) De én inkább a saját szememnek hiszek, ha nem haragszol (plusz a rokonoknak, akik ott laknak), amivel havi szinten meggyőződök a valós állapotokról.
@Flaggx: "Felőlem annyit vigyorogsz magadban gúnyosan, amennyit akarsz,"

Azt teszem. Midnek hazudozni?

A "Tót atyafiak" ismerős, magyargyűlölő?
@die hard live free: Inkább az ott lakók hibája. Nem is értem, mire gondoltak, amikor "elzavarták" a fideszes polgit, függetlent ültettek a helyébe, fideszes többségű testülettel?! Hogy majd összeborulnak és együtt nevetnek az azt megelőző 4 éven?

Azóta már legalább egy esélyük lett volna változtatni a dolgokon (népszavazás), de a szavazásra jogosultak 70%-a el se ment.

Sajnálom, hogy így pusztul ez a város, de ha az ott élőket sem érdekli...
Esztergom le van robbanva mióta ismerem. Olyan harminc éve. Ezen a Tétényi csak rontott, de nem ő okozta.
@ezu: Vigyázz! A tótok nagyon érzékenyek a tótozásra? Hogy ugyan miért azt a fene se tudja, mert az nem gúnynév, hanem népnév.

Akinek inkább város Párkány, mint Esztergom, az nem lehet csak tót. Vagy egy éppen tóttá visszafejlődő, volt magyar, aki büszke próbál lenni új nemzetiségére. Az se zavarja, hogy a csehek, lengyelek, magyarok, németek (mindenki aki velük vagy a környezetükben él), semmibe veszik őket. Szolgák voltak mindig, és azok is maradtak.

Többnyire az válik tóttá, akit a magyarok nem látnak szívesen, mert olyan a jelleme.
@ezu: Sejtettem, hogy ez következik, töki! ;)

Tudod, mint minden normális ember, én valós dolgokra vagyok büszke, nem pedig a múltba révedve párás szemmel simogatom a vállamat hogy "bezzeg mi magyarok 400 éve!" és nem próbálom meg becsapni sem magamat a "sárga is, savanyú is, de a miénk!" hülyeséggel.

Azért, mert manapság az ország felének el lehet adni egy darab szart is nemzeti színű masnival átkötve arany áron (és még büszke is rá), attól még a normálisabbja látja a valóságot a sok "siker" között!

Márpedig Esztergom ma a rögvalóság, és messze nem nevezhető sikertörténetnek! (És sajnos nem is az egyetlen ilyen sorsú város ma, Magyarországon)
@sdani: Kissé komenyista ízű a megjegyzésed. Egyébként, ha a kötsög városvezetés nem engedte volna a Tesco-t (no meg a többit), akkor megnyílt volna Dorogon, majd kiviszi a népet oda a busszal oszt jónapot. Ha meg az sem, akkor Párkány. Ha gondolod, lehet itt hatóságiemberkedni, de az már egy olyan korszak, amit sokan nem kívánnak vissza.
A megoldás: a központi ingatlanok tulajdonviszonyait rendezni (értsd: visszadni azoknak, akiktől a komcsik ellopták), és hagyni őket normálisan "ingatlangazdálkodni", közlekedést normálisan megszervezni, kevesebbet veszekedni. Ez talán elég is lett volna.
@esefe:

A tótocskák azért érzékenyek a tótozásra, mert rossz a lelkiismeretük, tudják hogy a Felvidék megszerzése égbekiáltó disznóság útján történt, mivel a tótok és a csehek is az első világháború vesztes oldalon harcoltak, ölték az antant katonákat, mégis egy szélhámos gazemberség útján sikerült a győztes oldalra kerülniük.
Akinek rossz a lelkiismerete, mert tudja hogy lopott holmit bitorol, az gyűlöli a lopott holmi jogos tulajdonosát, ez egyszerű pszichológia.
@♔batyu♔:

"Esztergomot valójában az tette tönkre, hogy megszűnt a tömeges méretű egynapos turizmus.

Szerintem Tétényi nem rossz, csak éppen ott most nem pártalapú, hanem normálisan gondolkodó lokálpatrióta testület kellene mögé."

- Teljes mértékben egyetértek veled.

" Átsétálunk a másik oldalra a hídon, pár sör, majd vissza és Esztergomban ebéd, cukrászda. "
- Ebéd Párkányban, olcsóbb. Sokkal.

.
@ezu:

Látom nem vagy tisztában az önkormányzatok döntéshozatali mechanizmusával. No meg azzal sem, hogy a helyi Meggyes-féle bagázs SEMMIT nem szavazott meg, csak azért, hogy mutogathassanak a polgármesterre.
A zárva lévő piaci bódékon nem kell meglepődni, gondolom Esztergomban sincs másként, mint hasonló méretű városokban: nálunk konkrétan szerda és szombat délelőttönként van piac, egyéb időpontokban itt is csak pangás van.
@esefe: Szerinted van olyan magyar ember, aki érzékeny a tót népnév használatára? Miért is lenne. Legfeljebb régies, de semmiképpen nem sértő.
@ezu:

Beérek Párkányba a hídon keresztül, dobok egy jobbost, majd még egyet, ott a parkoló, nem kell kilométeres kört mennem.

A kiszolgálás mindenhol barátságos, eddig egyszer sem akartak átvágni sehol, a kaja mindenhol ízletes volt. A fagyi kifejezetten olcsó volt legutóbb.

A sétálóutca nincsen túlkövezve, maradtak rajta fák, tisztaság van, a kukákat rendszeresen ürítik.

Az utak állapota összehasonlíthatatlan az Esztergomiakéval.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Dehogy vagyok. (Azért ne fogadj ár!)

Mit változtat ez azon, hogy a szerencsétlen nő képtelen a vezetésre? A sajátodat is elbaszod, ha mindent át akarsz verni amit elgondoltál és a jó embereidnek nem teszel engedményeket (ezt meg 100%, hogy nálad sokkal jobban tudom), hátmég, abban ami nem is a tied, amiben nincs döntő szavad. Mennyi kompromisszumot kínált fel a nőcske?

Egy öreg üzletember mondja neked: A fejétől bűzlik a hal. Nem csak közmondási szinten.
@ezu:

További kellemes napokat az Elefántcsonttornyodban.

Azért mikor a párttitkár nincs bent a teremben, időnként hallgasd meg Tétényi Éva nyilatkozatait. Nem mondom, hogy hibátlan vezető, de mikor beszél, olyankor mindig logikusan érvel.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A páttitkár gondolom a saját félelmeidet testesíti meg. Én huszonöt éves korom óta maszek vagyok. Mikor te még a vörös párttitkár seggét nyaltad egy kis év végi jutalomért, én már a saját kenyerem ettem. Nekem nem félelmetes a párttitkár és azt sem értem másnak miért az. Főleg, ha vezető. (Ja még nem is mondtad, milyen kompromisszumokat ajánlott fel:)

Utoljára: A fejétől bűzlik a hal. Az intelligencia (logikus gondolkodás), nem helyettesíti a kompromisszumkészséget. Ha nem érted, akkor neked viszont baj van az analógiás gondolkodási képességeddel.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A páttitkár gondolom a saját félelmeidet testesíti meg. Én huszonöt éves korom óta maszek vagyok. Mikor te még a vörös párttitkár seggét nyaltad egy kis év végi jutalomért, én már a saját kenyerem ettem. Nekem nem félelmetes a párttitkár és azt sem értem másnak miért az. Főleg, ha vezető. (Ja még nem is mondtad, milyen kompromisszumokat ajánlott fel:)

Utoljára: A fejétől bűzlik a hal. Az intelligencia (logikus gondolkodás), nem helyettesíti a kompromisszumkészséget. Ha nem érted, akkor neked viszont baj van az analógiás gondolkodási képességeddel.
Mert Magyarország jobban teljesít! Megvéggyük a REZSICSÖKKENTÉST! Rákosi Pajtás ha élne, a táskáját se vihetné az OVI-nak. Nézzétek már meg a szétkátyúzott utakat. DE nem baj, Paksra lesz 3000 milliárd. Ezt érdemlitek!
@Flaggx: egyetértek veled a dolgokban.

Én kb. 10 éve jártam először Esztergomban és Párkányban, még gimnazista éveim elején. A Dunakanyarban laktam akkora, és egy osztálytársammal majdnem minden minden hétvégén elmentünk a volánbusszal Esztergomba, buszról leszálltunk, és mentünk át Párkányba. Vettünk néhány száz cd-t és dvd-t (úgy 40 illetve 80 forintnak megfelelő koronáért darabját), és aztán eladtuk itthon 100 és 200 forintért. Így hetente kerestünk valamivel több, mint tízezer forintot, ami nekünk elég magas összeg volt akkor. Párkányban ittunk pár sört nevetségesen olcsón, fagyiztunk és pizzáztunk. Megismerkedtünk egy csomó boltossal. Kora délután visszajöttünk a hídon, fel a buszra, és már ott se voltunk.

Anélkül, hogy hosszútávú következtetéseket akarnék levonni a mi akkor gyermeteg bizniszelésünkből, szerintem néhány dologra rá lehet belőle mutatni:

Párkány a a 2000es években sokkal olcsóbb volt Esztergomnál, az emberek oda jártak át ebédelni, vásárolni. A városnak óriási bevételei voltak ebből, szépen fel is újították az egészet, Párkány ma elég városias benyomást kelt, és nincs lepukkanva. Esztergom meg egyszerűen nem volt versenyképes. Ki akart volna ott bármit vásárolni, ha a Duna túloldalán kétharmadannyiba került minden? Ez biztosan belejátszott abba, hogy Esztergomban tönkrement a kiskereskedelem. Mi legalábbis még az említett pártízezer forint jó részét is Párkányban költöttük el, mert ott az üreshordozói díj hiánya miatt sokkal olcsóbban tudtunk mp3 lejátszót venni pl.

Gondolom a válság sem tett jót a pusztulófélben lévő Esztergomnak.

Igaz, hogy a Bazilika gyönyörű, meg egyáltalán a történelmi esztergomi belváros elég sok értéket tartogat. De kizárólag a múltból nem lehet megélni, pláne akkor nem, ha hagyjuk lerohadni az egészet. Nem csoda, ha a turizmus is leszállóágba került. Egy templom miatt nem érdemes elmenni oda, ha az ember depressziós lesz a város állapotát elnézve. Nem véletlen, hogy nekünk gyerekfejjel akkoriban eszünkbe se jutott, hogy Esztergomban is el lehetne tölteni egy kis időt. Menekültünk onnan, már akkor is rohadt szét a város.
@pushup: csak neked, hogy lásd milyen egy gerinctelen, hazug ember:
www.youtube.com/watch?v=VP6wVqyDoKQ
Érdekes nincs piac fél négykor délután? hát vidéken ilyen az élet, ha esetleg hajnalban mennél talán lenne
Ennek a városnak tökmindegy hogy februárban vagy augusztusban fényképezik végig az utcáit. Ugyan olyan gány napfényben is mint a fenti képeken. Ha nem lenne ott a bazilika meg a suzuki megkockáztatom azt is hogy maga a város sem létezne, mert már mindenki elment volna onnan...
Harvay fiam állj vissza egy vízzel teli kátyúba, hátha megjön az eszed. Lehet, hogy a szomszéd néni látva hősiességedet talán mégis az mszp-re szavaz a fityesz helyett, így már 5 szavazatotok tuti lesz. De a prosztatádra vigyázz ám a nedves lábaddal.

www.szeretgom.hu/content/73648-mszp-esztergomnak-nincs-polgarmestere-fidesz-tomegkozlekedest-

(ennél undorítóbb dolgot se láttam még...)
Szekszárdra is jöhettek. Ugyanez a pusztulat, csak itt nincs Suzuki gyár, Duna part és Bazilika.
Élettelen üres jellegtelen borváros, szocreál romokkal.
Utálom ahogy van! Egy nagy nulla a trafikmutyi fővárosa.
Ennyire futotta a Meggyes által felvett 24 milliárdos hitelből (aki ellen már ügyészségi eljárás folyik), a fideszes többségű közgyűlés építő munkájából. Itt az ideje elzavarni ezt a kártékony társaságot!
egyébként sajnos Keszthely is detto. egy üres főtér és a kastély. de szerintem random lehetne bármely magyar város is. siralom
@wallenberg8805: "csak egy Jobbik-típusú nemzeti párt"

Arra a típusra gondolsz amelyik ezerrel tolja a "rezsicsökkentés" nevű prolihülyítést meg amelyik ezerrel tapsikol az orosz befolyás növelésének?

Na ez aztán a nemzeti a javából...
Ez csak a pesti népeknek hír... Országosan igaz a lepusztulás, csak az M1... nem mutatja. Ja, akkor biztos nincs is; mint a kis falvakban közért, gyógyszertár...
Ez durva,nálunk 1000fős faluban nagyobb az élet,és van minden gyógytár,boltok,gazdabolt,turi,benzinkút,disco,éttermek.....stb...Hogy van ez?
Hogy leromlott ez a város az elmúlt négy év alatt!
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: neked elmondom: ez egy mszp-s heccblog. és ahelyett, hogy kiállna a polgármester mellett, inkább rúg rajta. pont, mint az mszp hivatalos kommunikációja a várost illetően.
Nem baj ez, majd 30-40 év múlva, amikor majd nyugdíjas leszek -igen, én leszek-, a fél évi nyugdíjamból majd veszek egy ingatlant ott, hogy támogassam az otthoniakat. Bár Thaiföld olcsóbb lesz majd akkor is ...
A munkaalapú tárdsadalomban ilyenkor egyébként is mindenki dolgozik.
A látottaknál csak a képek minősége és kompozíciója siralmasabb.
16 évig éltem ott. A FIDESZ hitelből nyomott mindent, hogyha majd átveszik a botot országosan is, akkor majd szépen kiegyenlítik a hiányt a kormányzattól lecsurgatott pénzekkel, hiszen előtte ez volt a FIDESZ egyik zászlóshajója.
Csak ezek tudatában Meggyes annyira önhitt kiskirály lett ( ahogyan példaképe, Orbán is nyomja ), hogy a város nem FIDESZ-es részének már elege lett belőle. Azután jött a megbuktatás, a bűnbakpolitika, a pénzek a cirkusz miatt nem jöttek, és a zászlóshajó elsüllyedt.

A piacot délelőtt kell fényképezni, akkor vannak ott az emberek. Kora délutánra már elpakolnak.

A Bástyánál, ha a középső sávban áll a busz, akkor az a 6-os vonalán közlekedik. Az meg nem áll meg a Bástyánál. A megálló lényegében egy vonalban van a lámpával, és nem léphet a külső, egyenesen haladó sávba besoroló busz a megállóból a belső, balra kanyarodóba.

Aki esztergomi, ezeket tudja, és így, bár egyébként másban lenne igazsága, ezekkel a manipulációkkal elveszíti a hitelét.
@sdani:

Mindenben egyetértek.Pont ezt írtam le, de inkább töröltem.Nem akarok ismételni, és mást meg nincs kedvem írni.Annyit talán, hogy a blog írója is ha februárban megy ki, akkor ne számítson vidám-virágos rétekre, és labdázó apukákra, akik kivitték a kisfiúkat rúgni a bőrt.Esőben én sem megyek sehova, csak ahova muszáj.Ennyit erről.Az épületek meg....megint arra a nemtudomkicsoda polgármester asszonyra kell szavazni, mert mindent megtett(semmit kb ahogy elnézem), aztán ha mégszarabb lesz, akkor is megint rá kell szavazni, és így tovább, amíg elege nem lesz a lakosoknak.Bár beleszólásom nagyon nincs, mert nem ott lakom, és sosem laktam ott, de ugyanez elmondható még sok sokezer városról-faluról az országban és a világon, csak most épp Esztergom van górcső alatt.

viszont a látvány:Ha egy turista ezt a célpontot választja, és ráakad erre a blogra, akkor még az is biztos, hogy elkerüli.Így bezár még több bolt, és még több ember lesz szomorú.De csináljátok csak.
Hány blog is szól Egom szépségéről?Hogy milyen élet van ott amikor szezon van?Segítek egy se.Fikázni mindig könnyebb.De legyen.
Szánalmas poszt.

Egyébként pedig:

AKI SZART KERES,AZ SZART TALÁL!

Az emeszpés:fityeszes-jobbikos-keresztény szart.

A fityiszes:emeszpés-összefosásos-jobbikos szart.

A jobbikos:emeszpés-összefogásos-fityeszes szart.

Az összes többi pedig csak trágyalégy,aki csak száll szarról-szarra.

Sajnos ilyenek vagyunk mi, magyarok.
Szánalmasak.
A 80-as években is alvó város volt, aztán a 90-es években volt egy felfutás, suzuki, épültek panziók... Bár akkor is elég romos volt a város, de javult. 2001-ben költöztünk el, ha most visszamegyek szívbemarkoló, ahogy most kinéz minden.
@fagyospityóka: Kissé le van fagyfa a rendszered kedves fagyos piskóta!! Ha nem vetted volna észre, a blogíró az, aki azon kesereg, hogy jajjj be vannak zárva a boltok, tele a város bezárt üzletekkel, amik csodák-csodájára egyre romosabb épületekben foglalnak helyet. Erre írtam, hogy az a csodált ingyen busz, ami kiviszi a prolikat a Tesco-ba, szívja el a pénzt a belvárosi üzletek elől. De inkább nem magyarázom, biztos vagyok benne, hogy felesleges.
üzlethelyIség, te idióta analfabéta!
Egyébként a fotók hétfőn készültek.... amikor még a fű se nő! :-)
@citrix: Az nem belso sav, hanem kanyarodosav a hegy fele. Az arrafele kanyarodo buszok nem a kepen lathato megallobol veszik fel az embereket, hanem a kanyar utanibol (a kep jobb oldalan lenne, kb. 50 meterre onnan). A kepen lathato buszmegallobol a varosbol kifele, es a buszvegallomas fele tarto jaratok allnak meg. Ha jol remlik, akkor egeszen pontosan a 6-os busz (beceneven varosnezobusz) lathato a kepen, mert csak az jar abban az iranyban.
Mivel láttam mikor a képet készítették, egyet állíthatók, a képen látható busz sebváltó problémával kanyarodott üresen. A Völner mintha egy új buszt adott volna át!
Párkány viszont jobban teljesít.
@sdani: a helyi adók sem kicsik, meg az is nyom mindenkit, nincs normális parkolási rendszer, , se hely sem pedig telefonos rendszer, meg pénztárgép, meg a franc tudja még mi, ott a főtér funkció nélkül, ezért nem jár oda senki NINCS MIÉRT!
@púdó: szar a város, valamikor egy gyöngyszem volt, ma egy sötét, gödrös, koszos, helyenként csatorna szagú élhetetlen hely!
@púdó: szar a város, valamikor egy gyöngyszem volt, ma egy sötét, gödrös, koszos, helyenként csatorna szagú élhetetlen hely!
@GEORGE: lehet győzelmi jelentéseket írni, de már besokallottunk tőle, azaz igazság, hogy ezt a gyönyörű helyet bután tönkretették, én az írótól inkább a sikolyt hallom és a szembesítést, ezzel a várossal tenni kell valamit!
Kb. két éve jártam utoljára Esztergomban, de a piac már akkor is csak bizonyos napokon volt nyitva, a hétfő nem tartozott közéjük.

Egyébként februárban, ilyen ocsmány időben, ráadásul munkaidőben... mégis mi a bánatos lóizét vártatok?
@sdani: Te sem vagy penge szövegértésből danikám. Én ugyanis nem azzal foglalkoztam, hogy a tesco elszívja-e vagy nem a vevőket, hanem a gazdaságpolitikai nézetcsíráidat bíráltam. Tettem ezt annak ellenére, hogy többször tanácsolták, hogy ne etessem a trollokat.

Ja, és ha meglátnál, nem hívnál piskótának.
@fagyospityóka: "Ja, és ha meglátnál, nem hívnál piskótának."
ja, ebből a kommentedből látszik is, hogy nem a testalkatod, inkább az agyad szivacsos szerkezete miatt érdemelted ki a piskota nevet. Ha elolvasod(?) a kommentem, felfoghattad(?) volna, hogy nem az én "gazdaságpolitikai nézetcsíráimra" reagáltál, hanem valami teljesen másra. A posztoló szerint a városban kb. minden szar, kivéve az ingyenes tesco-s busz. Erre reagáltam. De kérlek ne válaszolj. Ne etesd stb. stb... hagyjál békén.
na es sziberiaban meg varos sincs! ahhoz kepest meg jok vagyunk. majd amikor mar oda is jobban vagyik a magyar mint eszter-gomba akkor lehet sirni! :)
Párkány legszebb látványossága a Bazilika.
Amikor komp volt nem mentél át Párkányba,mert fizetni kellet érte,de azért megnézheted hogy ki adta át a hidat.(hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria_Val%C3%A9ria_h%C3%ADd )
A tót az tót és nem Magyar.
A Suzukiba csak Szlovák állampolgár dolgozik(a munkakezdéskor kb fél órán keresztül csak szlovák buszok mennek be a gyárkapun) mert a magyar Esztergominak büdös a munka meg kevés a pénz.
De igaz hogy van ingyen bringa a városba: www.velo.hu/atadtak-magyaorszag-elso-kozossegi-kerekpar-rendszeret-esztergomban.html
Egomnak csak kéne csinálni egy nagy vallási hókuszpókuszt a kibaszott Bazilika köré,oda vinni a sok vatta cukrost és máris dőlne a pénz a városba. A német turista hajók jönnének a szent fazért.
Mókás egyes kommenteket elolvasni. Aki nem esztergomi, az nagyon nincs tisztában a miértekkel. Aki esztergomi, az tudja. A város javarészt az elmúlt lassan 4 év miatt olyan, amilyen. Bele lehet magyarázni, hogy a Meggyes miatt van, de nem. A Tétényi sajnos alkalmatlan polgármesternek. Ez alatt a 4 év alatt semmit sem tett a városért, semmi jót, csak rosszat. Aki esztergomi, az tisztában van ezzel. Aki meg nem, az csak a polgármester asszony ATV-s szerepléseiből tud következtetéseket levonni, ahol egyébként eléggé máshogy mondja el a történéseket, mint ahogy azok zajlottak, csak ő is inkább másokra szeret mutogatni, mint elismerni a kudarcait.
@johnnylightning: Tétényit nem ismerem. Az viszont 100%-ban nyilvánvaló, hogy kedvenc fideszed egyáltalán nem tisztelt képviselői mindent megtettek, hogy akadályozzák a munkájában.
Nem vagyok Fideszes, ellentétben veled, aki szerintem nagyon elvakult MSZP-s lehetsz, aki annyira utálja a Fideszt, hogy tényeket sem képes megérteni.

A Tétényit nem akadályozta senki. A tudatlanságával és hozzá nem értésével akadályozta saját magát (sosem volt következetes, egyszer így, egyszer úgy cselekedett, meg nyilatkozott, szándékosan akadályozta a Fideszt bizonyos kérdésekben, csak azért, mert nem ő talált ki valamit, de ezt lehetne sorolni). Az elmúlt 4 évben minden lépésén látszott, hogy itt nem a város érdeke a lényeges, hanem az övé és azoké, akik őt a kampányban támogatták, nyilvánvalóan nem ingyen...várták a jutalmukat cserébe (ingatlanokat, a piacot, ezt-azt, kinek mi tetszett meg).

Itt élek születésem óta és lehet most jönni ilyen vagy olyan kifogásokkal, de azt senki sem vitathatja, hogy a Tétényi előtt a város jobb volt és folyamatosan fejlődött, amióta ő van, csak a pusztulás, a mellébeszélés, és a mutogatás megy, közben meg semmit sem csinált. A közvilágítás kérdése is jó bizonyíték, kikövetelte magának, hogy ő járhasson el ez ügyben és látszik, hogy semmit sem csinált, megint a kikapcsolással riogatnak.

A nagy Tétényi fanoktól szívesen megkérdezném, hogy sorolják már fel nekem, hogy az imádottjuk mit tett le az asztalra eddig, mert nekem egy jó dolog sem jut eszembe, csak azok a jó dolgok, amik miatta hiúsultak meg.
MEGOLDÁS LEHET ... ha online "vállalkozik" az ember - én ezért csinálom ...
www.youtube.com/watch?v=ix4KbBGeQK8
Érdemes megnézni egy közgyüllést a Tv-ben ha valaki épp sörözik egy Párkányi kocsmában 5 perc elég hogy azt a lekezelő beképzelt büdös kommunista ribancot pofán vágja.Amióta ö ül a székben egy kalapács ütés nem történt a városban,lehet a fideszesek elbaszták a dolgot,de legalább megpróbáltak valamit kezdeni a semmivel,de hogy nagyon rossz terv volt az első percben az biztos,a Párkányi fürdőnek ellenfelet csinálni a szomszéd városban..nagyon hülye ötlet.Inkább a kiszolgálásra kellet volna ráállni párhuzamban a tömeggel,napi 10-12ezer ember van a strandon,rendezvények,bulik a dunapartot végig pakolni színpaddal meg szent képpel és egész nyáron özönlene a tömeg..
@álfirkász: Az előző írásom is neked ment.

Ha nem ismered Tétényit, akkor az azt mutatja, hogy nem is itt élsz. Hiszed vagy sem, de az itt történt események néhány százalékáról lehet csak az országos sajtóban olvasni. Ha csak azt olvassa valaki, akkor eléggé torz képet kaphat a dolgokról. Nem kell nagy politizálónak lennie valakinek ahhoz, hogy ha itt él, akkor tudja, hogy mi is történik valójában. Aki nem itt él, az nem is tud érdemben hozzászólni, hanem csak találgat vagy a párt szimpátiája alapján dicsér valakit vagy leszól, de egyiket sem reális tények alapján teszi.

Ezek tudatában hagy mondjam azt, hogy mivel nem ismered a Tétényit, így a véleményed róla nem releváns. A Fidesszel kapcsolatban szintén. Nyilván vannak balos és jobbos médiák, de azok elég egyoldalúak, így azokból sem kapni teljes képet a várossal kapcsolatban.
Én nem vagyok Egomi km 3 éve vetett arra a környékre a sorsom,(Párkánytól nem messze kis falú nyugalom csend,lassan 50 vagyok és elég volt a nagyvárosból) heti 1-2 alkalommal megyek a városon keresztül(kocsival le állomásra vonat Bp,mert dolgozni még itt kell,mert arra nem nagyon van hol) de én nem érzékeltem semmi változást csak annyit hogy lassan tankkal sem lehet eljutni az állomásra akkora a kátyuk hada,a városba nem érdemes semmiért sem bemenni.Ha valami kell irány a Tesco és kész.Ha Párkány és Egom összefogna nagyon jó dolgokat lehetne csinálni,mert párkány is csak nyáron van nyitva,ha most arra mész a főtérre embert sem látsz.Mert ott sincs semmi más csak a fürdőből élnek.Meg a török fagyis aki dobálja a levegőbe a gombócokat :)
@johnnylightning: aha, nem akadályozta senki. Meg nem vagy komcsi. Én meg a jótündér vagyok, mi? :D
Kár, hogy van szerencsém ismerni az elvtársaid módszereit, így inkább hiszek a firkászoknak, mint egy magadfajtának.
Hogy Tétényi nincs a topon, az lehet. Ettől még az elvtársaid mindent megtettek és tesznek, hogy ellehetetlenítsenek mindent, ahol nem a maffiájuk akarata érvényesül. Teszik ezt immár 12 éve.
@sdani: sértegetük, sértegetünk ezredes elvárs?
@johnnylightning:

Teljesen egyet értek veled!

Tétnyi Évának kellett volna a város költségvetését megszavazni egy személyben. Sőt! Polgármesteri rendelettel visszamenőleg megakadályozhatta volna az előző polgármestert is abban, hogy a várost nyakig eladósítsa.

Az állami inkasszó is azért volt a város számláján, mert az a buta oktondi Tétényi Éva nem otthon a cihába varrva őrizte a város pénzét.

.

Egyszer láttam egy tüntetést Tétényi Éva ellen. A repülőtérnél volt félpályás útlezárás. két vagy három tüntető volt, te lehetsz az egyik.
@álfirkász: látom veled nem lehet értelmesen vitázni semmiről, ahhoz kéne egy kis intelligencia részedről.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Mint írtam én nem vagyok elvakult egyik irányba sem, így könnyebben lehet a valóságot látni. Te meg aki nagyon csőlátású, az képtelenek.

Tétényi Évának alá kellett volna írnia a megszavazott költségvetést, amire nem volt hajlandó. Ezért nem volt költségvetés majdnem egy évig. Volt néhány javaslata, amit a testület nem tartott jónak és ezért bosszúból nem írta alá.

Minden városnak van adóssága, a legtöbbjük devizában adósodott el. Hogy a városnak ekkora adóssága lett, ez ennek is köszönhető. Csak hitelből lehet előre lépni, egy önkormányzatnak sincs olyan vagyona, hogy abból képes legyen rá. Az a fajta utópisztikus és lehetetlen gondoltat Tétényitől, hogy majd egy ekkora várost csak felajánlásokból/adományokból elvezet, az elég gyenge próbálkozás volt és mutatta, hogy mennyire nem lesz képes a várost elvezetni.

De nem akarlak meggyőzni, mert látom te is csak a saját gondolataid fújod, semmi mást. De javaslom, hogy egyszer menj el az élő testületi ülésre, ülj be a néhány fogatlan nyugdíjas agyatlan táblamutogató közé, hagy nőjön a Tétényit vakul imádók száma, mert mások már nincsenek oda érte.
@johnnylightning:

hvg.hu/cimke/esztergomi%2Bk%C3%B6lts%C3%A9gvet%C3%A9s
Szegény Meggyesék mindig is kooperatívak voltak.

hvg.hu/velemeny.publicisztika/20110201_esztergom_onkormanyzat_tetenyi
"Az új polgármester hivatala átvétele után már első blikkre talált 1,2 milliárd kifizetetlen számlaállományt, 20 milliárdos lejáró kötvénykibocsátást, 850 milliós belső adósságot, gyanús pénzügyi konstrukciókat (pl. az újszülötteket támogató Szent Miklós alapra 610 milliós lombard hitelt jegyeztettek be, 190 milliót nem fizettek be az alapba, 350 millió követelést eladott az előző városvezetés stb.)"

"A Fidesz-KDNP frakció által megszavazott költségvetésben egyetlen fillér sem jut zöld területek és játszóterek karbantartására, az illegális hulladéklerakók felszámolására, kutak tisztántartására, közutak veszélyhelyzetének elhárítására. Minimális összeg marad árvíz- és belvízvédelemre, katasztrófa-elhárításra, iskolák, intézmények működtetésére, törölték a jóléti kiadásokat, a vis maior keretet. Csökkentették az intézményekben dolgozók fizetési keretét, minimális vagy a szükségesnél jóval kisebb összeget adtak kátyúzásra, közvilágításra.

Ugyanakkor magánperekre 30 milliót, úszásoktatásra 40 milliót, az élményfürdőre 90, és a Strigonium Zrt.-re 90 milliót költ majd a város. Ez utóbbi tételeket érdemes közelebbről is szemügyre venni."

- A cikkben egy táblázat is van. Tanulságos.

.

"Csak hitelből lehet előre lépni, egy önkormányzatnak sincs olyan vagyona, hogy abból képes legyen rá."
- Ez egy marhaság! Nem vagyonból, hanem egyrészt bevételből, másrészt felelős gazdálkodással csodákat lehet művelni.
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Nem vagyonból, hanem egyrészt bevételből, másrészt felelős gazdálkodással csodákat lehet művelni."

Ezek egyikére sem képes Tétényi sajnos, sőt még a normál városvezetésre sem. Nézz meg 1-2 testületi ülést és meglátod, hogy nem ért semmihez, mint aki csak véletlenül tévedt oda. Egy polgármestertől többet várhatna el az ember.

A Hvg mindig elég részrehajlóan írt Tétényiről. De mint írtam is, ha nem vagy esztergomi, akkor az események 10%-át sem tudod, így nem is érdemes vitázni és azt bizonygatni, amiről fogalmad sincs, csak elolvastál valamit, ami vagy igaz vagy nem.
Kis magyar Detroit?
@johnnylightning:

Például megcáfolhatnád a Meggyes vs Tétényi féle költségvetés variánsokat, esetleg elmondhatnád, miért jobb Meggyesé.

Rajta! Ne csak a HVG-t olvassam!
@pushup: "ez a blog is egy jó érv amellett, hogy miért kell az mszp-t teljesen felszámolni"
16 éve Fidesz vezetés alatt áll a város (az utóbbi 4 évbn független a polgármester, de valójában a képviselőtestület irányít). Az első 12 évben a fidesz csinált 25 milliárd mínuszt, az EU-s pénzek eltapsolásán felül. Ebből nálad hogy következik, hogy az mszp a hibás?
@johnnylightning: "Egy polgármestertől többet várhatna el az ember."

Meg tudnád mutatni azt a teestületi ülést, ahol valós döntési jogkörrel ruházta fel a képviselőtestület?
Mert nekem csak ez a videó rémlik: meggyesahibas.blog.hu/2011/01/23/eltitkolt_meggyes_beszed_a_bukas_napjarol

"Arra kérlek benneteket, hogy ne aggódjatok, ne adjátok fel, tovább fogjuk csinálni, és meg fogjuk valósítani mindazt, amire szüksége van ennek a városnak, és meg fogunk akadályozni mindent, mindent, amitől viszont félni kellene a mi közösségünknek. Sem a mocskos kezüket nem dughatják bele a kasszába. Az ilyen néhány misis bűnözőket le fogjuk takarítani a pályáról, meg fogjuk védeni az embereket: benneteket, a hivatalban dolgozókat, a cégeknél dolgozókat, mindenkit, aki segített nekünk."

Tartották az ígéretet, tényleg mindent megakadályoztak, mindenben betartottak a városnak és Tétényi "mancsát" még egymillió erejéig se engedték a kasszába.
süti beállítások módosítása