Olvasom, hogy kormányzóink kiböjtölték a vasárnapi boltbezárós törvényt. Szerencsére a testsúlyukon nem nagyon látszanak a böjt okozta súlyvesztés nyomai. Annál inkább aggódhatnak a munkájukat majdan elveszítő, vagy csupán az éhbérük csökkenését megérző dolgozók.
Az úgynevezett lakájmédia és lakájszakértők hada által sugallt – „munkahelyek nem szűnnek meg” duma, egyszerű számtani műveletekkel megdönthető. És biztosak lehetünk abban, hogy meg is fog dőlni, hiszen az eddigi munkát 7 nap helyett 6 nap alatt fogja elvégezni a kiskereskedelem, vagyis a ledolgozott munkaidő - a hétvégi és az eddigi éjszaka is nyitva tartó helyeken az éjszakai plusz 7x8 órával - csökken. Egyszerűen az fog történni, hogy a kieső nyitvatartási időre eső árumennyiséget a fenti kevesebb idő alatt fogják értékesíteni az üzletek. Igen az árufeltöltőknek majd gyorsabban kell kapkodniuk az árukat, de hogy többen lesznek majd, mint az eddigi hétköznapokon azt senki nem gondolhatja komolyan. És valóban előáll az a helyzet, hogy a nagy kereskedelmi láncok kevesebb idő alatt nagyjából ugyanannyit értékesítenek, miközben a legdrágább költségen, a munkabéren 1/7-nyinél több megtakarítást érnek el, mert a hét közben dolgozók ráadásul pótléknélküli bérért végzik el az ugyanannyi áru értékesítését.
Akkor most feltehető a kérdés ki is böjtöl itt igazán? A hájfejű kormánypolitikus, vagy a minimálbérért ezután, a mintegy tizenszázalékkal majd nap-mint nap többet dolgozó bolti munkás - aki, többnyire már rég nem kereskedő, hanem csak szimpla betanított - sokszor alkalmi-, vagy diákmunkás.
Tényleg zseniális ez az uralkodó osztály, nagy kár, hogy saját magán egyre inkább képtelen uralkodni, ellenben alattvalóira válogatott cunamikat zúdít, jó szándékba csomagolt rothadt célú ötleteivel.
Olvasom, hogy 3 amerikai cég jön nemsoká Mo.-ra és 500 munkahelyet generálnak pár év alatt. Cserében kormánypárti képviselőink sok ezer munkahelyet zárnak be néhány napos törvényalkotással - a kiskereskedelemben. Az egyenleg nagyon mínuszos az állásukat vesztők és a jövedelmükben csökkenők többször tízezreinek az életminőségét teszik tönkre.
Vajon miért fáj az bárkinek is, hogy az elmúlt 20-30 évben pénzét nálunk plázákba fektető tőkések felépítettek és üzemeltetnek olyan létesítményeket, amelyek valóban kulturált vásárlási és sok esetben szórakozási lehetőséget is biztosítanak a magyar embereknek. Ezek az intézménynek is nevezhető bevásárló központok szinte minden esetben a környezetük jelentős infrastruktúra fejlesztését is pluszban felvállalták, hiszen derék önkormányzataink mindenhol kizsaroltak belőlük az építési engedélyért cserébe olyan út és közműfejlesztéseket, amik bőven meghaladták a leendő kereskedelmi létesítmények igényeit. (Például az M1-M7 bevezető szakaszán még emeletes körforgalmat is építtettek velük, amit ez évtől még útdíjjal is terhelnek.)
Olvasom, hogy mindennap tucatnyi élelmiszerüzlet zár be kicsiny hazánkban, - vagyis akkor nem lehet probléma, ha néhány tucat multi is bezár majd. Ez a csúsztatás ismét a lakájmédia működésének gyöngyszeme. Ugyanis hazánkban mintegy 2500 településen vannak kisebb nagyobb üzletek, és nyilvánvaló, hogy a néhány fős egységek közül valahol be-bezár néhány, ugyanakkor ott vagy másutt nyílik is új üzlet, ezt amúgy kapitalizmusnak hívják.
Persze sokféle kapitalizmus van. A III.OV. Kormány egy egészen speciális egyedi ötletrohamokkal vezérelt - valahol azért rendszert eredményező - verziót kényszerít ránk úgy, - hogy már nemis ígér konkrétan semmit. Egyszerűen biorobotként kezeli társadalmunk túlnyomó többségét. Ha számolgatjuk kik és hányan haszonélvezői a nagy ívű projektjeiknek maximum 1 milliós szám jön össze, ez is csak erős jóindulattal. A „maradék” 9 millió viszont egy rendkívül meredeken hanyatló görbe mentén - a csóró, a szegény és a mélyszegénység kritériumait „élvezi”, - és esély nem látszik még a csekély mértékű javulásra sem. Magyarország az egyetlen az Unióban ahol a gyermekszegénység nőtt az elmúlt években, és így az utolsók is vagyunk ezen a téren. (És ne áltassuk magunkat, - egyáltalán nemcsak a cigánygyerekek tartoznak ide!)
EMBERTELEN demokrácia van kialakulóban Magyarországon! Miközben uraink azemberekről beszélnek, olyan falakat emelnek körénk „gondoskodásból” amik maximum dolgozni hagynak néhányunkat, de az ÉLET már nem elérhető a túlnyomó többségnek. Állami eszközök átjátszásával saját érdekcsoportoknak milliárdos nyereséget generálnak. A sajtóból kihámozható például, ahogy az államot illető olcsó árú földgázt, offshore hátterű klienseiknek adták el, akik 100 milliárdnyi tiszta hasznot zsebeltek be, miközben a kormány néhány milliárd bevételű agyamentnél agyamentebb sarcot vet ki évközben, sokszor egyik hétről a másikra terjedő idő alatt. Ha véletlen valamiben visszakoznak, akkor meg mindenféle idiótának is elhordanak bennünket, hogy a nagyszerű ötletüket nem mosolyogva nyeljük be, miközben ők csak a gaz tőkéseket akarják kicsit megregulázni.
Persze ezenközben ők személy szerint 1.000 hektáros földbirtokokat osztogatnak (ami alapján a szerintük „galád és hanyatló Unió” bónuszként tol plusz milliárdokat lakájaik zsebébe), és arról beszélnek, hogy mindez a középosztály megerősítését szolgálja. Holott szó sincs itt társadalmi osztályról, csupán 1-2 ezer bábról beszélhetünk, akik az eredetileg állami forrásokat nevükre véve, vagy közbeszerzéseken az állandó nyerő pozícióban leledzve, elteszik az így valóban megtermelhető profitot, amit valószínűleg azután - egy jól eltakart rendszerrel - megosztanak az uralkodó elit kiváltságosaival. Így lehetséges, hogy a hírekben néha felbukkan egy-egy ügylet, amikor potentátjuk pár nap alatt költ milliókat, miközben az általános életvitele is többszörösen többe kerül az általa eddig megkereshető pénz többszörösénél is.
Olvasom, - bankot vásárol az állam, amit az MNB átvilágít előzetesen. Miután a tranzakció lezárul, mégis kiderül, hogy milliárdokat kell rá költeni az új tulajdonosának, az államnak - vagyis nekünk. Így aztán a mi pénzünkből rendbe tett bankot eladják majd a mi pénzünket korábban elnyerő klienseiknek, akik majd a mi pénzünket kockára téve saját zsebüket tömik immár.
Így aztán ha a középosztály nem is jön létre, de lesz egy erő, ami minden (értsd szó szerint, MINDEN) rezzenésünket kontrollálva, kézi vezérléssel üzemelteti a több mint 9 millió játékszerét…
2015. január 17.