Sokan kedvelték és megosztották előző írásom, amit köszönök, néhányan talán túlzónak is tartották, egy-egy kifejezést talán másként használnak, de én ilyen vagyok. Egy betanított villanyszerelő.

Fiatal korom ellenére megjártam szinte mindent, amit egy korombeli ember a rendszerváltás kisgyermekeként a kapitalizmus munkásaként bejárhat. Tudom mi a szétesett család, a külföldi munka, mit jelent az üzemi baleset és mit, a vita a munkaadóval. Milyen kiszolgáltatottnak lenni és milyen az mikor azt érzékeltetik az emberrel, hogy nem vagy több mint egy lenyomható senki. Ismerem a kocsmák füstös belső valóságát, az ott folyó dumák témáját, ismerem, ki, mit, gondol a másikról, a városról és a politikáról. Azt ismerem legkevésbé, hogy ki mit gondol magáról, hiszen mindenki vetít, egy sörért, vagy egy fröccsért lehetsz mester, vagy barát a beszédben, de egyben gondolhatsz arra, hogy most Te is annyit érsz mind a címed, amit a fröccsödért, vagy a sörödért vettél. Mindannyiunk élete, néhány mondatba belefér. Nálunk, már nem téma, mi voltál a szociban, csak az, hogy mi volt tegnap a kaja, volt e szex, vagy tudod e hazudni. A fröccsök íze és mennyisége is más lett, hiszen akinek van munkája és mifelénk a többség ilyen, annak számítania kell a reggeli szondára, a bor meg lement Metró Áruház alsó polcára, hétfőtől péntekig lassan issza mindenki, mert a kocsmai érzés, fontos sokunknak, nem a pia, hanem a haverok a meccsek, az üres vagy tartalmas dumák. Kicsi a fröccs, mert többre nem futja. Drága lett az életünk, húst csak ritkán eszünk. Nem tudjuk szabályozni a fűtésünket,, mozgássérült ember nem tudja elhagyni a házat, a közös költséget sokan nem fizetik, a lakásunk ára annyira alacsony, hogy képtelen egy munkásember cserében gondolkodni, ez az igazi szegénység a röghöz kötés, még ha nem is rög csak egy lakás vagy egy városrész, ez az igazi drágaság, a lehetetlenség. Itt, a Dunántúl egyik legismertebb helyén, ugyan az vesz körül bennünket, mint az alföldi rokonainkat, kis falvaikban, az eladhatatlan ház, a kiszolgáltatottság.

Ha bárki közülünk válóperbe kerül egy gyermekkel, nem marad más neki, mint a hajléktalanok utcai élete, mert volt párját kifizetni nem tudja, gyermekét félti és óvja, jövedelme pedig nem elég még egy ágybérletre sem.

Nem panaszkodok, csak többet és mást akarok, miközben olvasom és látom az áfa csalást, olyan számokkal, amilyeneket matekórán sosem hallottam. Én késve vagy talán soha sem kapom meg a pénzem, miközben abban reménykedek nem lesz több ilyen évem. Nem vagyok irigy csak tehetetlen, húszezerrel többért cserélhetek munkahelyet, ahol alulról kezdve bizonyíthatok és az egy órára jutó béremmel ugyanott tartok.

(folytatom)

http://civilhetes.hu/simicska-lajos-es-dr-volner-pal-vajon-tudja-hogyan-el-a-nep