Az utóbbi napokban kiderült, hogy a Budapesti Közlekedési Központ lényegében egész vezetősége távozik a székéből.
Mindennek okaival kapcsolatban azonban igen kevés információval szolgálhatunk, hiszen kormánypárti oldalon óvatos hallgatás, finom ködösítés és határozott terelés a jellemző a témakört illetően, míg baloldalon biztosak benne, hogy valami súlyos és rettenetes dolog van a háttérben, ami a BKK összeomlásához, vagy újabb „mutyihoz” vezet majd.
Nem tudjuk, mi az oka a hirtelen váltásnak, annyi azonban bizonyos, hogy Vitézy Dávidot tavaly december 3-án a Fővárosi Közgyűlés egész egyszerűen leváltotta posztjáról. Tarlós Istvánnal ugyan több ponton is voltak nézeteltérései a csupán harminc esztendős ex-vezérigazgatónak, ellenben ez nem feltétlenül lehet indoka egy ilyen radikális döntésnek.
Vitézy leváltása természetesen lavinát indított el, melynek következményeképpen az egész vezérkar távozott. Mészáros László (gazdasági vezérigazdató-helyettes), Dékány Béla (informatikai igazgató), Bíborka Judit (kontrolling-vezető) ugyanúgy kilépett a BKK kötelékéből, amiképpen a február 4-én lemondott Jeney Mónika (operatív igazgató) is.
Mondhatni tehát, hogy az eddigi BKK vezetőség a napokban teljesen lecserélődik. Már csak az a kérdés, hogy kik fogják váltani a leköszönőket. Eddig két névről tudunk: Dékány helyére Horváth János érkezik, míg az új jogi igazgató, a már jóval korábban (még Vitézy leváltása előtt) felmondott Szutrély Gergely székét Sas András foglalja majd el.
Hogy milyen jelentős változásokkal lehet számolni, melyek akár befolyásolhatják a Közlekedési Központ működésnek alapjait is, egyelőre nem tudni.
Vitézy Dávid azonban nagy valószínűséggel a kormány közelében folytatja majd a munkát, s a kiszivárogtatott információk szerint a Volán és a MÁV összehangolását kapja majd feladatául, mely egyébként is tervben van már egy ideje, s a kormány elképzelései szerint 2018-ra meg kell történnie a vasút és a buszközlekedés (egyelőre nem tudni pontosan, milyen jellegű) egységesítésének.