A múlt héten a tatai üzletben sikerült rohadt epret vásárolni.

A múlt héten meg is kaptuk egy kommentelőtől, hogy télvíz idején ne fanyalogjunk a spanyol eper minősége miatt, nem kötelező azt megvásárolni. ahogy azt is, hogy a karalábé levelét is nyugodtan megfőzhetjük.

Ma egy budapesti CBA üzletben fotóztunk.

A retekre nem mondhatja senki sem, hogy télvíz idején ne vásároljuk. 439 forintért vásárolhatunk fonnyadt magyar retket. Érdemes a kép jobb oldalán szemügyre venni azokat a csopfadt karalábékat is 269 forintért.

Ugyanitt 800 forintért vehetünk 1 kilogramm fonnyadt, magyar paprikát.

A körte is nyilván csak mutatóba van kitéve, nem akarom tudni, hogy milyen íze lehet.

Ezzel az árpapehellyel elsőre semmi gond nincs...

... azután kiderül, hogy a terméknek két napja lejárt a szavatossága.

civilhetes.net

Nem okoz felesleges meglepetést...
Soha nem fogok infarktust kapni egyetlen megnyilvánulásától sem. Tulajdonképpen olyan őt nézni és hallgatni, mint mezítláb sétálni a tengerparton és hallgatni a hullámok moraját. Tiszta relax.
Komolyan mondom, mielőtt belemerülök a következő vele kapcsolatos hírbe, teleengedem a kádat jó forró, illatos fürdővízzel, szórok bele pár rózsaszirmot, bontok egy üveg testes vörösbort, befekszem, kéjesen elnyújtózom, gyújtok egy orientális illatgyertyát, lehunyom a szemem és átadom magam az élvezetnek...
Kiszámíthatóan szervilis, talpnyaló, roggyant elmebeteg. Tipikus Fidesz-pártkatona. Ha az ötvenes években születik, a május elsejei felvonuláson ő üvöltötte volna leghangosabban, hogy "Éljen Rákosi!"
Szemrebbenés nélkül verte volna ki az ellenséges érzületűek fogait az Andrássy út 60-ban. Nem akkor született. Ezt beszoptuk... De legalább a fogainkat nem
baszatják ki vele egyenként a gazdái. (Egyelőre...) Ezek nemzeti-keresztények. Japersze...

Oh, az a tarkó külön priceless... Fenemód idekívánkozik a régi "Tovarisi konyec!"-szlogen...

civilhetes.net

Egyre nagyobb problémát jelent, elsősorban Nyugat-Európa számára az egyre nagyobb hullámban érkező migránsok sorosának kezelése.
Az Unió politikája alapvetően megengedő, azonban a tagországok közül egyre többen döntenek a különféle szabályzó intézkedések meghozatala mellett, melyek segítségével terveik szerint talán képesek lehetnek kezelni a jelenséget.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a helyzet alapja emberjogi kérdéseket is bőséggel felvet, ugyanakkor az adott országok szociális érzékenysége is határos. Az illegális bevándorlók az esetek túlnyomó részében törvénytelen formában kényszerülnek munkát vállalni, legalábbis azok mindenképpen, akik munkát szeretnének, de állampolgárságuk végett ezt nem dolgozhatnak teljes joggal, legalábbis hosszú távon nem, addig, amíg nem kapnak letelepedési engedélyt. A menekültstátusz pedig természetesen nem jelent megoldást.
A szabad munkaerő vándorlás lehetősége csupán az Európai Unió tagországainak állampolgárai számára biztosított. A menekülteket befogadó államok igyekeznek segíteni a nehéz sorsú újonnan érkezetteken, de ennek a segítségnyújtásnak is vannak határai.
Az utóbbi időben Bécs és Berlin is egyre radikálisabb intézkedésekkel igyekszik megfékezni a határtalan bevándorlást, hiszen számolniuk kell azzal is, hogy a befogadottak nehezen integrálódnak, sokan közülük szakképzetlenek, illetve az adott ország nyelvét sem beszélik, mindazonáltal szükségük van azokra a szociális juttatásokra, melyek nélkül képtelen volnának akár csak minimálisan is fenntartani magukat. Ebből következik, hogy a legjobb gazdasági helyzetben lévő országok is kénytelenek idővel számszerűen megállapítani, hogy mennyi embernek képesek biztosítani a hosszabb-rövidebb ideig tartó „letelepedést”, vagy legalább a lehetőséget a maradásra.

Európa-szerte egyre nagyobb társadalmi nyomással kell számolniuk a témakörben érdekelt politikusoknak, hiszen az állampolgárok jelentős része – bár egyet ért abban, hogy fontos a segítségnyújtás – mihamarabbi korlátozó lépéseket sürget. Hivatkoznak közbiztonságra, a szociális juttatások elosztásának aggályos jellegére és a közös teherviselésre is. Ez utóbbi kapcsán a diskurzus elsősorban arra igyekszik rávilágítani, hogy az Unió vezető státuszú tagországai közül nem mindegyik gondolkodik érzékenyen a témakört illetően, így a közösen kialakított Európai Uniós bevándorlási politika gyakorlatba ültetése koránt sem működik egyenlő erőbefektetéssel.

civilhetes.net

Igen-igen tudom, mindenki utálja a matematikát (ráadásul mire a végére érünk a gyűlölet háborgó hullámai habos, zord tajtékot vetnek majd kóválygó elménkben), de ezen túl kell esnünk.

Azért, mert hülyének néznek minket. ENNYIRE hülyének…

Most jön az előzmény…

Az én biztosítékomat először a “ne urizáljunk annyira…” (©Pokorni Z.) baszta ki, melyet követett a “dédapáktól örökölt Rolexek…” (©L. Simon L.), ill. kissé beelőzött a “hehehe…” (©Rogán A.). Nevezett urak nagyjából ezzel óhajtják rövidre zárni azt a problémát, amit én most kissé mélyebben analizálnék.

Azt nem nagyon kell bemutatnom, hogyan élünk most. Nap mint nap érezzük a bőrünkön. A kilátástalanság, a holnaptól való félelem, a lecsúszó középosztály, a perifériára szorult nyomorgók egyre szélesebb köre, a gyermekszegénység, a kizárólag a statisztikák torzítására alkalmas, fillérekért végzett közmunka, a kitörési lehetőség hiánya, a lassú halálra ítélt megyényi országrészek mindenki előtt ismert képek, akik nem olyan szerencsések, hogy látásukat jótékonyan elhomályosítsa a NER szürkehályoga.

Most jön a kétségbeesés…

Hogyan jutottunk ide?
Hol rontottuk el?
És… hol a lé?

A megfejtés a harmadik kérdésben keresendő. Úgy választ fogunk kapni az első kettőre is.
Mindössze 25 évet kell visszamennünk az időben. A mindmáig “rendszerváltozásnak” becézett őskáoszig. A privatizációk, a kárpótlási jegyek, az áfamutyik, az olajszőkítések, a védelmi pénzek s -a mindenre érvényes- következmény-nélküliség évtizedekre titkosított hőskorszakába. A sokak által azóta is andalító nosztalgiával felidézett korszak dilettáns balfasz miniszterelnökének még dilettánsabb balfasz kormánya ágyazott meg mindannak, amivel azóta szopatnak minket. Ha akkor TÉNYLEG levágják az első kezet, amely belenyúlt a közösbe, akkor a későbbiek valószínűleg gondolkodóba estek volna, mielőtt bűnös gondolatok vernek fészket buksijukban. Ám kézlevágás helyett, hasig a vályúban állva, két pofára zabált az akkori elitünk. (A jogalkotás és jogalkalmazás együgyű asszisztálása mellett.)
E nem túl rokonszenves szokásukat azóta gyakorolják, a köréjük gyűlt tízmillió birka bárgyún erőtlen bégetésétől kísérve. Nagyjából ez az alfa és omega.

Most jön a matek…

A rendszerváltozás (maradjunk ennél a metafóránál) környékén volt egy cca. 30eMrd-os közvagyonunk. Ikarus, Videoton, Csepel, Bábolna, Volán, Áfor, SalgóGlas, faszomtudja…
Államadósságunk volt cca. 8eMrd, “egyéb” (magán-, vállalati-, “önkormányzati”) meg gyakorlatilag nulla. Az egyenlegünk tehát PLUSZ 22eMrd Ft. Ez a 80-as és 90-es évek közti időszak egyenlege. (Akkoriban ez évről-évre nem nagyon változott.)

Most jön az izgalom…

Az iménti fejezetben roppant kivonatosan felsorolt tényezők következtében a közvagyon csodálatos, tündéri átalakuláson esett át, fantasztikus, hihetetlen módon hipp-hopp magánvagyonná vált. A melléklet ábrán látható mértékben. Ezzel a világranglista előkelő helyét szereztük meg. (Nyugodtan vállon veregethetjük magunkat kis patácskáinkkal. Megérdemeljük.)

Az 1980-tól 2010-ig tartó időszakban 242Mrd$-nak kélt lába kis hazánkban.
Ez napi árfolyamon cca. 65eMrdFt.
Ezt emberi ésszel roppant nehéz felfogni.
(Birkaaggyal meg pláne…)

Próbálom érzékeltetni.

(Csak, hogy még jobban elszontyolodjunk.)
Egymillió Ft, azaz egy köteg tízezres cca. 1cm vtg.
Egy méter hosszúságú tízezres-köteg 100MFt. (Százmillió.)
Tíz méter hosszú köteg 1MrdFt. (Egymilliárd.)
Száz méter (itt már lihegnénk kissé, ha végigfutnánk mellette), 10MrdFt.
Egy km (igen, jó a megfejtés) 100MrdFt.
Itt álljunk meg egy pillanatra! Gondoljunk csak bele, A végtelen bölcsességgel megáldott Vezírünk által az MNB élére ültetett (próbálok itt sem spórolni a jelzőkkel) csökött elméjű, szánalmas, retardált, kancsal istenbarma Matolcsy egy évben kb. 2km hosszúságú tízezresköteget basz ki az ablakon úgy, hogy őt nem bassza utána senki. Hát nem csodálatos?
E pontnál azért a lassú felismerés lángja gyúlhat opálos tekintetünkben az eltűnt stex nagyságrendjét illetően.
Ballagjunk tovább a pénzköteg mellett! Már lassan 5km-nél tartunk (egészen pontosan 4.910 m-nél), amikor jóleső hazafisággal konstatálhatjuk, hogy pont ennyit nyert ún. “közbeszerzési eljáráson” (a Holdról e pillanatban érkezőknek mondom, hogy errefelé ez az intézményesült szabad rablás egyik mókásan allegorikus becézése) 2013-ban a Közgép.
Itt már azért jogosan merül fel a kérdés, miként történhetett meg az, hogy eközben nem lett megbaszva senkinek sem az anyukája, sem a kertésze, sem a komornyikja, de még a kutyája sem, ám pár sorral fentebb már tisztáztunk, milyen patások őshonosak errefelé…
Menjünk kissé nagyobb lépésekkel, mert estig nem rajzoljuk fel kirablásunk vektorábráját.
10km lóvé 1000MrdFt. (Ez ha állna, kicsit magasabb lenne, mint a Mount Everest.)
100km 10.000Mrd. (Itt már átléptük a sztratoszférát és a mezoszférát is, gyakorlatilag az űrben vagyunk. Ha innen integetnénk lefelé, már nem nagyon reagálna rá a család.)
És innen már csak egy macskaugrás a végállomás, egészen pontosan 650km-nél(!!!) érkeztünk meg a 65eMrd-os pénzkupac tetejére. (E magasságban játszódik a “Gravitáció” c. filmeposz.)

Ha 100m-nél kimelegedtünk, akkor itt elég gyorsan lehűlünk. (A tökünk olyan 8-10 km-nél már úgy csontra fagyott, hogy kiolvasztani is kész időpocsékolás…)
Főleg akkor, ha belegondolunk, ezt mind tőlünk lopták el.
Főleg akkor, ha elképzeljük, mennyivel másabb lenne az életünk tőle.
Összehasonlíthatatlanul.
Csillagászati mértékben.
Elképzelhetetlenül.

Most jön a feketeleves…

2010. után -ha időarányosan nézzük (és vagyunk olyan naiv elmebetegek, hogy azt feltételezzük, a szoci balfaszok ugyanannyit talicskáztak ki, mint ezek a haramiák)- narancsék
ezt még megfejelték olyan 100km-rel.
A végeredmény egy 750km-es pénztorony.
Lassan mondom, H É T S Z Á Z Ö T V E N K I L O M É T E R.
Azt elég lassan nőné be a futóbab…

Most jön a megkönnyebbülés…

Ha húszezresekkel számoltunk volna, fele ilyen magas lenne.

Most jön az egyenleg…

Tehát harminc éve volt egy 30eMrd-os közvagyonunk és egy 8eMrd-os adósságunk.
Azaz volt PLUSZ 22eMrd-unk.
Most van kb. NULLA közvagyonunk és kb. megháromszorozódott az államadósságunk.
Ja, meg ne feledkezzünk arról, hogy időközben a lakosság és az önkormányzatok is induripinduri hangyafasznyit eladósodtak.
Szumma-szummárum, 3 évtized alatt buktunk olyan 70eMrd-ot.
H E T V E N E Z E R M I L L I Á R D O T.
A legjobban tesszük ha magzatpózban szopni kezdjük a hüvelykujjunkat.

Most jön a felismerés…

Idézzük fel egy pillanatra Pokornit, L. Simont meg Rogánt., akik azokról a lófasz Rolexekről hadoválnak.
Ennek az irdatlan toronynak az 1cm-éről (EGY CENTIMÉTERÉRŐL) ugatnak.

És mosolyognak mellé…

(És senki nem bassza ki az összes fogukat egy Kraz-féltengellyel…)
A felismerés az, hogy mennyire szánalmasan hülyének néznek minket.
A mosoly teljesen jogos. Sőt, túl visszafogott. Túl decens.
A pofánkba kellene, hogy röhögjenek arasznyi távolságból, hogy megteljen a nyálukkal a kibaszott vak szemünk, amivel nem látunk semmit.
Megérdemelnénk.

Most jön a visszavágás…

Csak vicceltem. Lófasz lesz itt, nem visszavágás.
Azért mert…

Most jön a konklúzió…

(Nem lesz nagy meglepi…)
Birkák vagyunk.

civilhetes.net

Olvasom a heti híreket, köztük egy konferenciáról, ahol a szegénységről volt szó, most szakértőket is hívtak, ráadásul olyanokat, akik ellenzéknek számítanak.

Nyilván teljesen másként értelmeztek dolgokat, szegénységet, szociális biztonságot, ez kiderült az előadásokból. Ez eddig mondjuk úgy, hogy értelmezés kérdése. 

Ám az egyik cikkben azt írják, a végén megkérdezték a minisztert, „mi történik akkor, ha egy település polgármestere politikai eszközként használja a közmunkaprogramot.  “Tornanádaskán fordult elő, hogy valaki azért nem kapott közmunkát, mert nem a fideszes polgármesterjelöltre szavazott. Ilyen helyzetben mit lehet tenni?” – kérdezték. Balog azt ajánlotta, az érintett forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, vagy “legközelebb szavazzon a fideszes jelöltre. Vagy legalább hazudja azt, hogy rá szavazott.”

Azért ez egy kicsit más, mint a másként értelmezés. Mert abban még van valami érvelés, vagy, hogy a fogalmak nem tiszták, mit tudom én… valami mozgástér. Hogy lehet közelíteni az álláspontokat, kompromisszum, ilyesmi.  Legalább a „játsszuk le” érzése.

De a hazugságban nincs ilyen. És én azt hittem régen, hogy ilyet nem mondanak. Se miniszterek, se papok.

Nyilván, értem én, hogy így kell. Ha túl akarod élni, hazudj. Ez lett a trend. Eddig is volt hazugság, csak akkor volt botrány, ha kiderült, vagy bevallották, és az derült ki. Most meg az élet része lett.  Nincs mit moralizálni tovább rajta. Sőt, most arra buzdít, maga a miniszter, hogy hazudjon a boldogulás érdekében más is. Mert ha hiba van a rendszerben, azt nem úgy kell megoldani, hogy megnézzük, hogyan lehet úrrá lenni a problémán, hanem úgy, hogy hazudunk.

Akkor próbálom érteni: ha a rendszer nem jó, és hazudunk, az bocsánatos. Akkor az nem bűn, csak stratégia.

Remek. Én hazudok, te hazudsz, ő hazudik. Mi hazudunk. A többi (a ti, meg az ők) innen már nem is érdekes. Csak nyelvtanilag, de egyébként törölhető is a szótárból. Hiszen, ha mind hazudunk, meglesz az egység, a Nagy Nemzeti Hazugság egysége.

Hazudjuk, hogy a szegénység csökken. Hogy úrrá lettek a gyerekszegénységen. Hogy az emberek jobban élnek. Hiszen Magyarország jobban teljesít.
Hazudjuk, hogy az oktatás átalakításával mindenki elégedett. Főleg a pedagógusok. Hazudjuk, hogy a KLIK remekül működik. Hazudjuk, hogy nincs szegregáció. (Na jó, erről inkább csak ne beszéljünk.)
Hazudjuk, hogy a külföldi munkavállalás az nem kivándorlás. Az európai trend, és ebben Európához tartozunk. Másban nem, de az most mindegy.
Hazudjuk, hogy kellenek a stadionok, igen, azok kellenek most a legjobban, mert mi leszünk hamarosan a meghatározók a futballvilágban.
Hazudjuk, hogy nincs mutyizás, rokonok pozícióba emelése, trafikmutyi, földmutyi, stb. minden a véletlen egybeesés, no meg a rosszindulat miatt van.
Hazudjuk, hogy a közmunka jó, megoldás, fenntartható, sikeres, és mindenki boldog, aki benne lehet.

Mindenki tudja folytatnia sort, saját tapasztalata szerint.

Vagy most mi van? Ezek már meg vannak hazudva? Most kicsit elbizonytalanodtam: maradt valami lehazudható még?

Persze, lehet, csak vicc volt az egész. A humorát akarta csak megvillantani a miniszter úr. Csak mi nem értjük. Én legalábbis biztosan nem.

Apáczai

Bár sokan úgy vélik, hogy Vlagyimir Putyin február 17-i budapesti látogatása rossz ómennek ígérkezik Magyarország nyugati megítélését illetően, az orosz államfővel való tárgyalások  kimenetelén hazánk jövőbeli nemzetgazdasági teljesítménye múlhat.

Magyarország harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere ugyanis Oroszország. Ez pedig még annak ellenére is így van, ha a keleti nagyhatalom külpolitikai tevékenysége az utóbbi időben egyre radikálisabb, s úgy tűnik, nyugat és kelet között folyamatosan mélyül a szakadék.

Szijjártó Péter egy az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy lényegében lehetetlen, hogy Magyarország ne konzultáljon az oroszokkal. Putyin látogatása alkalmat adhat arra is, hogy a gázkérdés mellett többek között az atomerőmű-beruházások kérdése is napirendre kerüljön kedden.

Persze az Unió és Moszkva kapcsolatától függetlenül tény, hogy hazánk kénytelen lesz a gázszállítás infrastrukturális megoldásainak anyagi lehetőségei kapcsán az Európai Unióhoz fordulni, ami egészen paradox és valószínűleg nem kevés újabb konfliktust magában hordozó procendúra lesz.
Azt már tudjuk, hogy az Unió milyen megoldásokat nem támogat a közép-európai energiaellátás fejlesztésének terén, s ahogyan Szijjártó is feltette a kérdést: „most jó lenne tudni, hogy akkor milyeneket igen”.

Mindazonáltal tudni kell, hogy az orosz gáz egész Európa számára létfontosságú, így mindazok számára, akik hazánk kapcsán az érintett témakörben oroszok felé kacsintgatásról beszélnek, érdemes lehet a saját házuk táján is söprögetni egy kicsit. Valószínűleg nincs olyan nyugat-európai ország, amely jelenleg képes volna korrekt alternatívát találni az orosz földgázra. A hangzatos mondtatok mögött valójában félelem van, melynek alapja a kiszolgáltatottság felismerése: ha Moszkva valami okán megváltoztatja Európával való gázkereskedelmi elgondolásait, annak beláthatatlan következményei lesznek.
Hazánk híd-helyzete jó ürügyet szolgáltat a támadásokra, de érdemes lehet végiggondolni egy olyan gazdasági kontinens-berendezkedést, melyből kiiktatjuk az orosz földgázvásárlást. Az eredmény egy nem túl kecsegtető disztópia.

Az orosz elnök a jövő héten Magyarországra látogat.

Simicska Lajos médiacsörtéje Putyin, orosz elnökhöz is eljutott. Aki megteszi a szükséges óvintézkedéseket az Orbán Viktorral való találkozás előtt.

 Az ország egyik legrégebben működő telefonszolgáltatóját néhány éve magába olvasztó Telenor vezetősége most úgy döntött, hogy két újabb tétel megjelenítésével egyoldalúan módosítja szerződéseit a magyarországi cégekkel.

A döntés, melynek értelmében mintegy 30 ezer tértivevényes levél került kipostázásra a napokban az érintett ügyfelek számára, Christopher Laska vezérigazgató és Mike Michael marketing vezérigazgató aláírásával lett szignálva.

A két tétel nem más, mint a teljesen érthetetlen kiegészítő havidíj, illetve a kapcsolási díj. Előbbi, mely azonban nem ismeretlen a céges mobiltelefonszolgáltatások világában, akár 1000 forintos felárat is jelenthet kártyánként. A kapcsolási díj, melyet a Telenor „hívásfelépítési díjnak” keresztelt, sikeres hívásonként 3 forinttal emeli majd a tételeket.

Egy cég, mely 25-30 mobiltelefont használ, nagyjából havi 40-50 ezer forintos plusz költséggel számolhat.
A Telenor döntésével a legnagyobb probléma a megdöbbentő egyoldalúsága, mely olyannyira radikális, hogy még azoknak sem szóltak a havidíjemelésről, akik 2014 végén, sőt! – 2015 elején kötöttek két éves szerződést a céggel.

Laska egy korább interjú során elmondta, hogy nem tartja szerencsésnek a magyarországi példát cége és a vállalati ügyfélhálózat kapcsolatát tekintve. Úgy látja, hogy Magyarországon akkora presztízzsel bírnak a céges előfizetések, hogy sokszor még áron alul is képes velük szerződést kötni a Telenor Magyarország, csak nyilatkozzanak egy minimum két éves hűségről.

Laska szerint mindennek levét a lakossági ügyfelek isszák meg, hiszen a magánszemélyek számára is elérhető előfizetések ennek okán nevezhetőek éppenséggel olcsó variációknak.
Mindez persze demagógiának is tűnhet a vezér szavait másfelől megvilágítva, hiszen nehezen tudunk elképzelni egy olyan opciót akármikor is, hogy a céges tarifák növekedése a lakosságiak egyenes arányú csökkenését idézze elő.

A Telenor előreláthatólag igen jelentős számban fog veszíteni céges ügyfelei közül, amint lejárnak a hűségnyilatkozatokkal ékített szerződések.

A korábbi rohadt narancsok és almák után újabb gyalázatos minőségű zöldségek és gyümölcsök kaphatóak a CBA-ban.

Az üzletben 2250 forintért kínálták kilogrammját az epernek.

Nagyon nagy méretért kattintson a képre!

A 968 forintért vásárolt epret kiszedtük a műanyag dobozásól, jól látható, hogy az előre csomagolt gyümölcs nagy része penészes, rohadásnak indult.

Nagyon nagy méretért kattintson a képre!

21 darab eper majd' ezer forintért, az egész csomag ehetetlen

Egyetlen epret láttunk, amely fogyasztásra alkalmasnak tűnt a külseje alapján. Nem kellett volna beleharapni, mert belül már ez is rohadásnak indult.

A többi zöldséggel is vannak bajok

Felháborító, ahogy a karfiolt is árulják. Az emberi fogyasztásra alkalmatlan zöldjét is rajta hagyják a zöldségen, hiszen így nagyobb a haszon. 585 forint a zöldjétől meg nem szabadított karfiolt kilója.

A fonnyadt saláta darabja 269 forint.