Élő bálványok a politikában
Minden embernek hinnie kell valamiben. Nyilván a legjobb, ha magunkban hiszünk, hisszük, hogy saját képességeinkkel, szerencsénkkel megálljuk a helyünket az élet minden területén. Ha ezt a hitet elveszítjük, jön más: hihetünk egy vezetőben, akire felnézünk, aki kemény, határozott, és aki leveszi vállunkról a felelősség terhét.
Sokan mondják a magyarokra, hogy kishitűek, negatívok, nincs önbizalmuk, egyszóval minden tulajdonság meg van bennünk, ami elvezet egy élő bálvány, egy vezető imádatáig. Ezt persze sokan ki is használják és újra és újra megjelennek népvezérek, akik beleillenek a vezetőkről alkotott képbe és úgy "segítenek", hogy minden döntést elvesznek az emberektől, akik ennek (tekintve, hogy rossz önértékelésű, határozatlan emberekről beszélünk) még örülnek is. Nyilván ez nem igaz mindenkire, és a többiek sem voltak mindig ilyenek. A bálványok a "segítségért" cserébe azonban két dolgot kérnek: el kell fogadnunk, hogy senkik vagyunk és nélkülük nem boldogulunk, illetve minden maradék energiánkkal a kijelölt ellenséget kell gyűlölnünk.
Ezzel meg is teremtették a tömegpszichózis két összefogó erejét: a közös vezetőt és a közös ellenséget. Az, hogy az ember vágyik egy közösségbe tartozni, az egész része lenni, önmagában nem baj, sőt jó, de ez ismét csak az önbizalomhiány hatásásra a tömegtől való függéssé alakulhat, melyben elveszítjük a saját véleményünket és személyiségünket, ezzel állandósítva saját szerepünket, mint akarat nélküli báb. Ezeknek az embereknek a vezető istenné válik, a közösség pedig családdá, hosszú távon létezni sem tudnak nélkülük. Ezt a jelenséget láthatjuk a mai magyar politikai életben is. Ez azonban nem elszigetelt jelenség, ki kell mondanunk, hogy a magyar választók többsége ilyen. Ezek azok az emberek, akikkel felesleges leállni vitatkozni, hisz a hívőt sem győzhetjük meg észérvekkel. A többség csak azzal érvel, hogy mennyire utálja a másik párt vezetőjét (a közös ellenségképet), a "szofisztikáltabbak" másoktól átvett szólamokból kialakított gondolatmenetekkel büszkélkednek, még akkor is, ha nem értik, és így nem tűnik fel nekik, hogy semmi tartalom nincs mögötte. Ez nem csak pszichológiai szempontból rossz, hanem megbénítja a politikai életet, állóvízzé alakítja, ahol az egymásra mutogatás az egyetlen fegyver, a konstruktív vitának nincs helye, a vezetők iránti feltétlen rajongás pedig csorbítja a demokráciát. Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mi erre a megoldás? Vissza kell mennünk a probléma gyökeréig, az önbizalomhiányig. Ezt, amint említettem, a vezetők erősítik, így tartják fenn saját hatalmukat.
Meggyőződésem, hogy önképzéssel, művelődéssel és egy öntudatos, nyitott hozzáállással megszüntethetjük ezt a reánk gyakorolt negatív hatást, képesek leszünk egyedül dönteni, anélkül, hogy valaki fogná a kezünket, és hoszzú távon visszaszerezzük az önmagunkba vetett, elvett hitünket is. Ilyen emberekre van szüksége egy jól működő demokráciának. Hiszem, hogy ha az emberek többsége ilyen lenne, a vezetők belátnák, hogy az emberek igenis képesek saját döntések meghozatalára, képesek anélkül élni, hogy az orruknál fogva, őket manipulálva vezetnék őket. Ekkor alakulna ki Magyarországon a valódi demokrácia.
Ezért hiszek abban, hogy a magyar politika csak a magyar ifjúság szellemi elitjének szerepvállalásával újítható meg, ezért hiszek abban, hogy van értelme fiatalon elkezdeni a politikával foglalkozni és hogy a nyitottság, a műveltség és a szolidaritás az a három dolog, amire Magyarországnak és a magyar embereknek szüksége van. Így lesz Magyarországból az Európai Unió teljes jogú tagja.
Iványuk Áron
http://civilhetes.hu/a-vezetot-istenito-tomeg-az-onbizalmukban-elbizonytalanodott-emberekbol-all
