Dél-Amerika másként viszonyul a baloldali gondolkodáshoz mint Magyarország.

A világnak ezen a részén is volt és van kisiklás, elég csak Kubára, Nicaraguára, Venezuelára gondolni vagy vetni egy pillantást Bolíviára.

A másként gondolkodást kitűnően igazolja Ferenc papa viselkedése, kinyilatkozásai. A baloldaliság itt létező gondolati-cselekvési forma. A katolikus egyház döntő része baloldali indíttatású, nem múltba révedő, múltat idéző, hanem motorja a társadalmi változásoknak, élharcosa a szegénység megszűntetésének.
Esti sétám közben elmentem a Rio de Janeiro Állami Egyetem kampusza előtt, ahol is az egyetemi könyvesbolt kirakatában otthon kitiltott, kicipelt, rég nem látott szerzők műveivel találkoztam.

Klasszikusokkal, Marx és Lukács műveivel. Ők már régen nem ellenfelei a létező világnak, csak a benne elő butáknak. Nálunk a gőgös hatalom utat mutatott nekik, ki akarjak iktatni a közgondolkozásból, nem gondolva arra, hogy ettől olyan lesz a logika, mintha a sebességváltóból kivennék a kettes fokozatot. Aszinkron lett hazánk a világgal nem csak viselkedésében, hanem lassan a tudományban is.

Zárszóként csak annyit, minden gondolkodó kiemelése es tiltása káros és buta cselekedet, függetlenül az irányultságától, természetesen nem ideértve a fajelméleti és más kirekesztésen alapuló szerzőket.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert én még voltam büszke és megbecsült magyar, egy jelentéktelen kis ország boldog polgára, aki emelt fővel tekintett a világra.

Megélhettem 1956 hitelesítését, majd a magyar emberek és a magyar társadalom nagy vállalását az NDK-sok kiengedését, a vértelen rendszerváltást, majd a kapitalizmusra való sikeresnek tűnő ráfordulást.

Mára minden elmúlt és még mielőtt bárki arra gondolna, hogy egy kis Orbánozásért ültem a géphez, hát nem. Egyszerűen arról akarok írni, hogy hova lett a büszkeségünk az önbecsülésünk, mitől lett ilyen tetű ez az ország és mit tett érte minden polgár.

Hogyan lehetett, hogy Hagyók, Kocsisok, Mészárosok, Rogánok, Lázárok, Deutsch-félék vezetnek minket és a görénység hogyan lett a fő irány? Mitől lett ez az ország újra a cseléd kultúra fogja, hova tűnt a gerinc és kiállás? Hogy jött el helyette a pillanatnyi érdek felmérése és a jövő figyelmen kívül hagyása? A cseléd beköpte a szomszédját, följelentette a gazdáját, igazi proletárként veszíteni nem tudott, mert neki láncra sem jutott.

A rendszerváltás azért változást hozott, mert a bunkóság specializálódott, jászságira, pápaira, debrecenire, felcsútira, sajnos a sor hosszan folytatható.

Nincs erkölcs, nincs becsület, még a szemlesütött templomba járás is elmaradt, a gyónásról nem beszélve.

Cselédek lettünk lelkünkben, mert elfogadjuk, hogy vezetőink idegen pénzek behozatala után szembeszálljanak, sőt lenézzék az adományozókat. Prosztó módon azt gondoljuk, hogy ez nekünk jár, nem gondoljuk, hogy ebből valamit vissza is kellene adni. Na nem pénzben, csak egyszerű emberségben, vagy kultúrában. Megmutatni Európának, hogy itt is kultúrnép lakik.

Szétverik a kórházainkat, gyerekeinket bizonytalan nemi identitású papoknak adják oktatásra, rendőreinket utasítják-korlátozzák, ügyészeink sorra bukják a kirakat pereket, korlátozzák az önkormányzatiságot. Vállalkozásokra vetnek szemet, majd ha nem fogadnak szót, megismerkedhetnek a NAV pöröly öklével, amelynek az élén a világ legnagyobb hatalma által, korrupcióval vádolt vezető van.

Az egész egy banánköztársaság lett, banán és meleg nélkül, s mi – most már kevesebben, mint – 10 000 000-an asszisztálunk ehhez!

Nem Orbán a hibás! Ő csak egy puli a birkák körül, kinek egyetlen vakkantásától az összes birka ürüléket ürítve menekül!

Orbán sem tett semmit, hogy nekünk bármi is egyszerűbb legyen!

25 éve megy a kamuzás, hogy jobb lesz vagy más lesz vagy egyszerűen csak több lesz. Listák készültek, hogy kiket győztünk le, hogy kiket előztünk le, kiknél vagyunk jobbak, vagy csak egyszerűen mi létezünk ők meg nem.

Mára eljött az igazság pillanata, sehol sem vagyunk, de leginkább senkik vagyunk. 25 év hazudozása összeadódott egy hatalmas lufivá, amelyikben az állampolgárok olyanok lettek, mint Illyés Gyula 77 magyar népmeséjében a kis gömböc belseje, azzal a különbséggel, hogy senkinek sincs bugylibicskája, csak változó mennyiségű közönye, apátiája és félelme.

Brazíliából írom a sorokat, a világ egyik legszebb városából és az írásra igazából két távolból megfigyelt rendőr viselkedése inspirált.

Megálltak a kocsijukkal egy pálmafacsoport árnyékában és először az egyik ment el enni a túloldali büfébe, majd szépen visszatért a várakozó társához. Ezek után a másik rendőr tette ugyanezt. Döbbenten néztem, hogy megy szabálytalanul a rendőr az úton, kb. 5 percet várt mikor az út kiürült és méltósággal átment, nem használt semmi ráutaló magatartást, hogy ő rendőr. Egyszerűen átment és visszajött, észrevétlen mind kettő.
Nálunk ez úgy történt volna, hogy villogó be, megállás a büfé előtt, mindkettő kiszáll, sáv elzárva, nem baj, ha busz jár arra, bratyizik a büféssel, megeszik a kaját vagy fizetnek vagy nem, ki a fene tudja, majd vissza az autóba és villogóval el.

Itt garantáltan fizettek a rendőrök és vásárlóként viselkedtek. Kifejezetten edzett, láthatóan képzett, saját feladatukkal tisztában lévő, a polgárok biztonságát megvédeni képes emberek benyomását keltették.
Három nap alatt összesen 4 szirénázást hallottam, három mentőt és egy tűzoltót. Otthon nem lehet megmaradni az üvöltő szirénáktól, mindenki tudatni akarja, hogy jön vagy megy, hogy ő fontos, nem érdekli kinek a nyugalmát zavarja, csak az a lényeg, hogy ő rendben legyen.

Ez egy tízmilliós város hatalmas forgalommal, a szociális problémák ezrével, de mégis van egy élvezhető bája, pedig a piacon lehúznak, de a taxis fillérre visszaad, igazi Dél-Amerika.
Otthon parkolót csináltak a parlamenti képviselőknek, de nem csináltak helyet azoknak, akiket képviselnek. Ügyet intézni logisztikai feladat, mert az  állami hivatalokhoz nem építettek parkolót, viszont a hivatali dolgozóknak lekerítenek, elég csak Budapesten az illeték hivatalba bejutni, a környéken nem lehet sehol sem parkolót kapni.

Minden párt a szolgáltató államról beszélt és beszél, de mindenki a dolgozóinak akar szolgáltatni.

Nem készült még olyan hivatal, amelyik arra van felfűzve, hogy itt érkezik az ügyfél, itt intéz, majd itt lép ki, hány asztal, pult stb.. kell ahhoz, hogy senkinek ne kelljen fél óránál többet várnia.

Budapest I. kerületben igazán meg van szervezve minden, de parkolni szinte sehol sem lehet, a mozgássérültet kilométerről kell a hivatalba tolni. Az ott dolgozó emberek minden kritikát kibírnak, de kevés emberrel, csak kevés ügyet lehet megoldani. Állandóan racionalizálják őket, ahelyett, hogy a feladatot racionalizálnák.

Mindenütt húzzák a pénzt rólunk, egyre kevesebbet kapunk és egyre többet fizetünk. Két év alatt adnak ki egy építési engedélyt egy megyei jogú városban, de közben még néhányszor megpumpolnak.

Jó volna már, ha arról beszélnének, hogy nekünk ÁLLAMPOLGÁROKNAK mi a jó és ezt sok butaságra elherdált pénzt nem rajtunk szednék be, hanem visszafognák magukat a költekezésben. Kevesebb stadion, olcsóbb vasút, lásd Esztergom. Kevesebb fenntarthatatlan főtér, de több jó iskola, kórház és közbiztonság - nem csak a gazdagoknak!

Kövér László, a Parlament rendjére általában nagyon is - sokszor túlzottan is - odafigyelő házelnök szerint nincsen szükség arra, hogy a képviselők alkoholfogyasztását ellenőrizzék.

Sok más abszurd ötlet között éppen, hogy lecsengett az iskolások, újságírók és mások kötelező drogtesztjeinek elképzelése, így nem Kövér rövid nyilatkozata, mely szerint a parlamenti képviselők alkoholfogyasztását nem kívánják ellenőrizni, nem is kapott nagyobb publicitást. Pedig egy igen érdekes kettősséget jelez.

A drog komoly veszély, az alkohol senkit sem érdekel

Az eredeti kötelező drogtesztes javaslat annak a Kocsis Máténak a nevéhez köthető, aki kerületében úgy küzd a drog ellen, hogy többek között felszámolta a tűcsere-programot – amivel, mint azóta kiderült, csak annyit ért el, hogy ugyanazt a tűt többször használják a drogfüggők. Kocsis elsősorban a gyerekeket és az újságírókat szerette volna tesztelni, s ez elsőre még a kormánypárti politikusoknak is jó ötletnek tűnt. Sőt, a Századvég felmérése szerint a társadalom többsége is támogatta volna – bár a kormányközeli Századvég által közölt eredmények nem egyszer voltak már a kelleténél lazább viszonyban a valósággal. Érdekes módon a Fidesz csakhamar ki is hátrált az ötlet mögül, a kimutatott elsöprő támogatás ellenére.

Az újságírók tesztelésére azért lett volna szükség, mert ők a közvélekedést formálják, és a jelek szerint valamiért Kocsis úgy gondola, ezt sokan drogok hatása teszik. A lendület aztán hamar megtört, kiderült, hogy a gyerekek esetében eleve nem sok értelme volna a tesztnek, hiszen az eredményeket csak ők és szüleik ismerhetnék meg, jogkövetkezmény nem volna, és amúgy is csak kérésre végeznék, egyes szakmákat pedig jogilag igen nehéz volna drogtesztnek alávetni.

Kocsis javaslatának része volt persze a politikusok drogtesztje is, kínos is lett volna éppen őket kihagyni, ha az újságírók fontosságát ennyire hangsúlyozták. A parlamenti képviselők esetében egy ilyen tesztnek lehetne is létjogosultsága, bár talán nem a drog a legnagyobb probléma.

Ugyan minek is?

Amikor decemberben Rogán Antalt megkérdezték arról, hogy a képviselők alkoholtesztjéről mi a véleménye, azt mondta, „minden olyannak áll elébe, amit egyébként bárkinek el kell végeznie, aki dolgozik”. Tehát nem volna kifogásuk ellene – erről sem volt azonban szó az elmúlt időben, s most Kövér, aki sokszor még egy szendvics miatt is dörgedelmesen helyreutasítja a képviselőket, egy legyintéssel elintézi a kérdést.

Egy normális munkahelyen azt, aki alkoholos lehelettel megy be dolgozni, általában kirúgják, minimum felelősségre vonják. A parlamenti alkoholfogyasztásnak pedig hagyománya van – hivatalosan ugyan a fogyasztás „csak” napi 12 üveg bor, nehéz azonban elképzelni, hogy azok a képviselők, akik a világ legtermészetesebb dolgaként dohányoznak a parlament folyosóin, csak a büféből vennének alkoholt. Aki azt állítja, ittas képviselő nem járt még a parlamentben – vagy akár szólalt fel – az valószínűleg nem igazán követi az országgyűlés tevékenységét.

Kérdés, hogy ha ittas állapotban volán mögé nem ülhet az ember, vagy nem kezelhet nehézgépeket, akkor miért nézik el neki ugyanezt azon a munkahelyen, ahol mindenféle túlzás nélkül az ország sorsáról dönt.

Egy forradalmi rendszer csak addig maradhat erős, amíg van ki ellen küzdeni. Egy olyan entitás, amelyet úgymond a harc tett naggyá, és semmi máshoz nem ért, csak akkor tarthatja meg ezt a hatalmát, ha egyre újabb ellenségeket keres és talál magának – vagy konszolidálódik. Nehéz azonban úgy konszolidálódni, ha ezt csak a totális hatalom birtokában tuják elképzelni.

A Fidesz az „elmúltnyolcév” alatt erősödött kétharmados párttá – olyan nyolc év alatt, amelynek a végre minden indoka megvolt a társadalomnak arra, hogy egy új vezetői réteget próbáljon ki a régi helyett. Ez a nyolc év azonban a Fideszt nem csak megerősítette, de le is gyengítette. Mire sor került a kormányváltásra, ideológiájuk csakis abból állt, hogy a baloldalt el kell pusztítani, hiszen minden rosszért az felelős. Gyakorlatilag vallásháborút hirdettek, amelyben az ideológiai holdudvar és a tábor egy jelentős része lelkesen támogatta őket.

A szóban forgó kormányváltás óta elmúlt nyolc évből azonban már az ötödikben irányítanak ők. Ezen évek alatt a baloldal felaprózódott és egyes blokkjai, mint azt a legutóbbi választások jól megmutatták, nem csak külön-külön, de együtt sem képviselnek akkora erőt, hogy fenyegetést jelentsenek.

Nehézzé vált tehát a Fidesz számára, hogy bűnbakot találjon a ballépésekért. A kommunikációban persze még mindig nagy kedvenc Gyurcsány és az MSZP, de ez egyre kevesebbeket győz meg. Új ellenséget találni pedig nehéz.

Az Európai Unió ellen vívott szabadságharc egy ideig megint fűtötte a tábort – hiszen hogyan is szólhatnának bele bármibe a pimasz nyugatiak ebben az országban, amihez semmi közük? Ahová évente mindössze hétszer annyi pénz pumpálnak, mint amennyit Magyarország befizet a közös kasszába?

A civil társadalom vegzálása, az ellenzéki vagy éppen csak kormányellenes aktivisták kipécézése is jól működött, legalábbis a táboron belül, s ebben a jobboldali média lelkesen asszisztált. Az elmúlt hónapok kivételesen népszerűtlen tevei és intézkedései és a katasztrofális kommunikáció azonban még a saját tábor egy tekintélyes részét is lebontották, s még ha az ellenzék nem is erősödött, ma már azoké a legnagyobb csoport Magyarországon, akik nem díjazzák azt, ha az ő soraikban keresi a kormány az aktuális „rosszakat”.

Az szóba sem jöhet, hogy ne valaki ellen próbáljanak kormányozni – kapóra jött hát a párizsi tragédia, hogy a kontinensen egyébként is egyre népszerűbb bevándorlás-ellenességet meglovagolva új ellenséget találjanak, elterelve a figyelmet saját húzásaikról. Most éppen a „megélhetési bevándorlók”, „deviáns szubkultúrák” azok, akiket meg kell regulázni. Még nem látszik, hogy ez pontosan mennyire lehet népszerű álláspont, kérdés azonban, hogy ha a társadalom úgy gondolj, néhányezer bevándorlónál talán nagyobb baj is akad az országban, vajon ezekért kit tesznek majd felelőssé. Tudjuk, hogy a Fidesz kreativitása az ellenségkeresésben szinte kimeríthetetlen – kijelölhető ellenfél azonban már kevés akad.

Karácsony Gergelynek csak a hatalom kell!

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem voltam vele kapcsolatban előítéletes, úgy éreztem, hogy minden okom meg volt rá, mikor kiléptek az LMP-ből. Hihetetlen média támogatást kapott, néha úgy éreztem az ATV műsoraiban, mintha párkapcsolatban élnének Kálmán Olgával és a kevés szabadidő miatt Olga műsoraiban tartanák az intim együttlétet. Politikai súlyának és tudásának mértékét messze felülmúlta az a nyilvánosság, amit biztosítottak neki. Nekem egy üres locsogó, széparcú bájgúnárnak tűnt, semmi esetre sem egy karizmatikus, a közért tenni akaró politikusnak.

Az én oldalamról úgy nézett ki, hogy ő a harmadik arca Gyurcsány, Bajnai után, annak a körnek, amelyiknek az elsődleges célja az MSZP megrogyasztása volt, majd pedig egy olyan helyzetnek az előidézése, amiből az általuk képviselt politikai erők megerősödve jöhetnek ki. Ez részben sikerült is nekik, igaz ennek az ára Fidesz 2/3 lett.

Ez Karácsonyékat nem zavarta, növelték az MSZP-vel kapcsolatos zsarolási potenciáljukat, amihez hozzájárult Kunhalmi szerencsétlen megválasztás budapesti elnöknek. Így kerülhetett sor arra, hogy a biztosnak látszó 14-kerület átkerült Karácsonyékhoz. Az igazság része az is, hogy Tóbiás végig bénázott az önkormányzati választásokkal kapcsolatos döntési szituációkban.

A lényeg, hogy Karácsony polgármester lett! Az óta is fújja a becsület harsonáit, miközben horror tiszteletdíjat szavaztak meg maguknak, megkezdték a kerület átstruktúrálását. Na ez az a pont ahol nálam megbukott, egyértelművé vált, hogy nincsenek szakemberek körülötte, ezért bármit el kell fogadnia amit ajánlanak neki, legyen az odakozmált MSZP szimpatizáns, vagy oda égett Fideszes, neki egyre megy, csak ő rendben legyen. Igazi pragmatikus demokrataként a dolgok fölé emelkedve, érdek-szövetséget kötött a Fidesszel, hogy regulázni tudja a baloldalt, a kiéheztetés előtt álló helyi Fideszesek kapva- kaptak a lehetőségeken, hiszen nekik csak érdekük van filozófiájuk nincsen.

Sajnos a kialakult helyzet tovább vihető egy Orbánt váltó koalícióval kapcsolatban, mely szerint a Karácsonyfélékkel kötött szövetség csak addig érvényes, amíg a hatalmat megszerzik, majd annak gyakorlása érdekében azzal is szövetséget kötnek, akinek ellenére történt ez!

Orbán megbuktatása nem technikai kérdés, hanem elvi, éppen ezért nagyon veszélyes elv nélküli csoportokkal és emberekkel szövetkezni, hiszen a pragmatizmus retorikájával mindent megmagyarázva elveiket feladva, csak a hatalomra koncentrálnak. Az Orbán utáni korszak érték választás ugyan úgy, mint ahogy a Papcsák utáni is az, ezen a ponton Karácsony megbukott és magával ránthatja azokat is, akik őt a hatalomba juttatták.

Szerintem Karácsony alkalmatlan, nem polgármesternek, hanem megbízható politikai harcostársnak. Akinek ennyire nincsenek elvei, az jobb, ha behúzódik a kerületébe és kihúzódik az ország közéletéből! Kár érte.

Csiripa Sándor

civilhetes.net

Az internetadó után újabb ügyben visszakozott a kormány: az útdíjat bár a széleskörű szakmai, politikai és társadalmi tiltakozás ellenére bevezették, bő három hét után máris számos ponton megváltoztatták azt.

Az új útdíjrendszer elsősorban nem bonyolultságával, hanem indokolatlan szabályaival váltotta ki sokak felháborodását - egyes útszakaszokon párszáz méterért kell matricát váltani, két híd is van, amelyeken az átkeléshez két matricát is meg kell váltani, és azok számára, akik a fővárosból a budaörsi bevásárlóközpontokba indulnak nagybevásárolni, szintén matricát kell váltani mindössze néhány kilométer használatáért. A problémák sora rendkívül hosszú, néhány intézkedés annyira abszurd, hogy még a helyi fideszes polgármesterek is szót emeltek ellene.

A szerdai kormányülésen a kabinet megtárgyalta a rendeletet, és néhány ponton módosítottak is azon, bár a problémák egy része továbbra is fennáll.

Ami megoldódott…

A könnyítések között szerepel, hogy a reptérre vezető útszakasz használata ingyenes lesz. Ez volt az egyik olyan vitatott pont, amely a legtöbb rosszallást váltotta ki, hiszen a rendkívül forgalmas útszakaszt rengetegen alkalomszerűen használják, eredetileg mégis matricát kellett váltani miatta.
A matricák érvényességi határát is módosították, ezek most már a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek. Így az M7-esen a Balatonra igyekvőknek négy helyett "mindössze" három matricát kell megváltaniuk, a Veszprém megyeit nem. Nem lesz fizetős az M30-as sem, illetve az M86-os és 61-es utakért sem kell majd fizetni. A hidakon való átkelésért szintén nem kell majd matricát venni.

…és ami megmaradt

Talán a legérthetetlenebb, hogy a budaörsi szakasz továbbra is fizetős lesz - belegondolva azonban a kormány múltbéli intézkedéseibe és terveibe, talán még az sem lehetetlen, hogy ezzel kifejezetten a Tesco és más multik forgalmát akarják csökkenteni sajátos módon. A határátkelők és az M2-es szintén matricakötelesek maradnak.

A rendszer bevezetésének egyik legnagyobb hibája a teljes káosz volt: sok útszakaszon nem táblázták ki megfelelően, honnantól fizetősek. Fónagy János erről azt mondta a sajtótájékoztatón, „előre nem lehet meghatározni precízen a dolgokat”, ahhoz gyakorlatra van szükség. Hogy a fizetős útszakaszok kitáblázásánál milyen tekintetben nem lehetséges a precizitás, sajnos nem derült ki.

A másik nagy probléma az volt, hogy sem neten, sem az értékesítőpontokon nem volt egyszerű matricát vásárolni - Fónagy szerint erre februártól majd SMS-ben is lesz lehetőség. Remélhetőleg a mobilos rendszer jobban teljesít majd, mint az internetes.

civilhetes.net

Abban a pillanatban, amikor a fejlett világ a megújuló erőforrások felé fordul, amikor a hagyományos energiahordozók káros voltát és fenntarthatatlanságát végre felismerni látszik a világ, a magyar kormány ismét unortodox lépéseket tesz.

Nehéz pontosan meghatározni, hogy melyik is volt az első ilyen lépés, de a paksi atomerőmű tökéletesen indokolatlan és értelmetlen bővítése - és ezzel párhuzamosan egy gigantikus orosz hitel felvétele - mindenképpen közéjük tartozott. Az olajvezetékek ügyének kétutas kezelése szintén. Ám a legújabb lépések látszólag az inkompetencia egy egészen új szintjét tárják fel.

A kormány ugyanis nemrég úgy döntött, hogy a "jelentős szennyezést okozó" termékek kategóriájába sorolva a napelemeket termékdíjat vet ki azokra. Azaz ahelyett, hogy a napenergia szélesebb körű használatát támogatnák, gyakorlatilag büntetni kezdik azt a drágítással.

Még a belső körben sem értik

A lépés abszurditását jelzi az is, hogy nem csak Orbán Viktor egykori környezetvédelmi államtitkára, Illés Zoltán szerint értelmetlen, de még Áder János köztársasági elnök is kikelt ellene. Illés szerint azonban messze még a vége a megújuló energiák ellen folytatott hadjáratnak. A fideszes politikus szerint ugyanis a kormány a szélerőműveket és a hőszivattyúkat is készül megadóztatni.

Nem mondható, hogy a jelenlegi technológiák, melyekkel a megújuló energiaforrásokat felhasználhatjuk, tökéletesen tiszták volnának - a napelemeket, szélerőműveket természetesen le kell gyártani, ha már nem használhatóak, a hulladékot el kell helyezni. Alkalmazásuk azonban kifizetődőbb és nem kell attól félni, hogy valaki elzárja a vezetéket, megemeli a hordónkénti árat, vagy éppen elapadnak a források. A zöld energia mindig elérhető, állandó és tiszta. És valószínűleg éppen ez a kormány problémája is.

Nekünk megérné, de az államnak nem

Még ha az orosz kapcsolattól el is tekintünk, az állam számára akkor is problémát jelenthet az a koncepció, mely szerint az energiát a vállalatok vagy akár a magánemberek nem az államtól vásárolják majd, hanem legalább részben maguk is képesek olcsón előállítani.

Ha értelmezni akarjuk ezeket a lépéseket, sajnos az kínálkozik a jobb lehetőségnek, ha csak azt feltételezzük, hogy a kormányban ülők tökéletesen inkompetensek az energiapolitikai kérdéseket illetően. Ha ugyanis azt feltételezzük, hogy képesek értelmezni az energiapolitikai kérdéseket, akkor nem marad más, minthogy rosszindulatból és mohóságból lehetetlenítik el a zöld energia térhódítását.

Nem az a lényeg, hogy bukik-e Tóbiás, hanem, hogy megmarad-e az MSZP!

Mesterházy kiszorította az öregek jelentős részét az MSZP közvetlen vezetéséből, de ezzel együtt két problémát állított elő. Az egyik, hogy az öregekkel kiment a pártból a társadalomismeret és a politika ”tudása”, a másik, hogy itt maradt az általuk gyakorolt puccs-kultúra minden szennye, a bizalom teljes hiánya.

Képtelenek a legkisebb ideig megbízni egymásban, őszinte mondatokat mondani és bátran kiállni. Ez már olyan szintre emelkedett, hogy képtelenek a másikat meghallgatni, mert már remegnek attól, hogy a hallottakat nem ők tudják másnak elmondani. Tóbiás háta a beledöfött kések tömegétől jobban hasonlít egy kenderfésűre, mint egy öltönyös ember alakjára.

Vajon mikor esik le ennek a megmaradt - nevezzük társaságnak -, hogy a politikának két sarkalatos pontja van, az egyik a bizalom, a másik az árulás és ezek még akkor is jól megférnek egymással, ha igazából antagonisták! 

Bizalom a célok érdekében, bizalom egy jobb ország építésében, bizalom a vezetői képességekben, bizalom önmagukban, hogy képesek vagyunk elérni céljainkat.

Az árulás az már egy sokkal bonyolultabb dolog a politikában. Azt elárulni, hogy a Tóbiás, a Mesterházy, vagy a Botka buta, az nem árulás, hanem szarkeverés. A mindenkori első azonnali elárulása nem árulás, hanem a teljesítmény hiányának leplezése. Az elnökségen történtek kivitele nem több, mint ócska önámítás! Az árulás, az nagy dolgok elérése érdekében belül szokott történni, lásd Horn Gyula valamikori buktatása, Medgyessy menesztése Gyurcsány hatalomba jutásáért, hát ez volt a kiszorított öregek árulási szintje és technikája! Lendvai, Kovács, Hiller, Gyurcsány művészei voltak ennek, de sosem tették az ellenségeink felé. A mostaniak egyszerű buta locsogók, akik némi egyéni előny érdekében képesek a pártot is eladni. Legyen ez beosztás, pénz, vagy csak egyszerűen média.

Lukács, Újhelyi és generációja, kellő felkészültség hiányában csak az árulás primitív voltát látta, nem értette meg, hogy egy szofisztikált rendszer működésének mások az alapjai, mint a bizalmatlanság, a szarkeverés és egymás regulázása.

Addig az MSZP nem tudja rendbe tenni a háza táját, amíg nem képes alapjaitól felépíteni a bizalmat és innen elindulva a társadalmi hitelesítésen keresztül megújulva, beszállni a siker reményében, a választókért való harcba. Hosszú az út és nehéz. Eközben a legnagyobb veszélyt önmaga a párt jelenti a saját jövőjére.

Nem kell megújulni! Nem hiszem, hogy a „baloldali értékrend tartalomszolgáltatása” lesz a fő vonal, hanem egyszerűen meg kell ismerni a választókat és az ország problémáit. Sokat segít, hogy el kellett hagyni a Jókai utcát, mert ez az első lépések egyike lehet a megismerés és a siker felé.