Csak. Csak azért. Csak azért is.

Vannak igazgatók, pedagógusok, szülők, akik még mindig nem értik: véget ért az az időszak, mikor a vezető kiválasztásának szakmai és emberi szempontjai voltak.

Olvasni most megint újabb, a döntéshozói reakciók szerint fölösleges "lázadozásokról", amikor az évek óta mindenki elégedettségére , magas szakmai színvonalon dolgozó iskolaigazgatók pályáztak újra, és bár teljes körű támogatást kaptak tantestületüktől, és a szülőktől is, de "fent" úgy döntöttek, nem ők lesznek a megfelelők, hanem más, akit senki sem akar, csak ők, ott "fent".

Nem számít már más, a baráti szálak mindent elrendeznek, és az önös érdek, a pozícióvágy, vagy az édes bosszú jegyében elérik végre a célt, kipenderítik az igazgatói székből azt, aki ott ül, és a helyére ülhetnek, vagy ültethetik azt, akinek legfontosabb érdeme, hogy "jó politikai kapcsolatokat ápol."

Ez van mindenhol, nincs mind csodálkozni, látjuk, a politikai kapcsolatépítés a legfontosabb, az juttathat földhöz, trafikhoz,közbeszerzéshez, vagy e nélkül is megrendeléshez, igazgatói székhez, vezetői pozícióba, stb. ,ahol aztán mindent lehet, mindent szabad, a Vezetők mutatják a példát.

Régen is így volt, aztán jött egy rövid időszak, a rendszerváltás után, amikor úgy tűnt, megváltozik minden, a tudás lesz a fontos, a szakmaiság, az intézményvezetők kinevezései nyíltak és demokratikusak lesznek, mint minden más. Ezt hittük akkor. Nos, tévedtünk.

Ma újra "fent" döntenek, ők, akiknek nem kell helyi tapasztalat, és egyetértés, hiszen az ő informátoraik elégségesek, és a döntéseik egyébként is megkérdőjelezhetetlenek, nem kell indok sem, semmi, elég, hogy a döntés tőlük jön. Punktum.

Persze az, hogy ez így működési alaptétel lett, sok mindent magával hoz. Sok dolgon kell változtatni, és nem lehet kétségünk, hogy meg is változik majd, ez is, mint minden.
Pl. ott van az intézményvezetők oktatása. Ahhoz, hogy ma iskolaigazgató legyen valaki, rendelkeznie kell közoktatás-vezetői szakvizsgával.

Ahol tantárgy az is, milyen a jó vezető, a jó iskolaigazgató, milyen tudással, emberséggel, szakmaisággal kell rendelkeznie ahhoz, hogy jó tantestülete legyen, hogy kell demokratikus, bizalmon alapuló, motiváló légkört teremteni, stb. Ott, elég elavultan (legalábbis a mostani rendszerhez viszonyítva úgy) még mindig azt tanítják, az iskola szolgáltatást nyújt, és a partneri elégedettség elérésére törekedni kell. Hogy elégedett legyen gyerek, szülő, a partnerintézmények.

Egyet most nem tanítanak ott: azokat a vezetői kompetenciákat, amivel meg lehet felelni annak a helyzetnek, amikor a politika felülírja a szakmaiságot. Amikor az ennek való megfelelés fontosabb lesz, mint bármi.

Új tantárgyak kellenek hát a vezetőképzésbe, a maximális lojalitásról, alkalmazkodásról, végrehajtásról, bólogatásról, megalkuvásról, és persze a politikai kapcsolatépítésről, a mutyizásról, új menedzsmenttudás ez, más, mint amit eddig tanultak az iskolaigazgatók, vagy aspiránsok.

Egyre erősebben épül az új vezetői réteg. Akik meghatározzák majd a tantestületekben folyó oktatást, és persze ezen túlmutatva, a következő generáció nevelését. Akik úgy kezdik a munkát, hogy ahol dolgozni fognak, ott nem akarták őket. Sem a kollégák, sem a szülők, sem a gyerekek. Akiket mindez nem érdekel.

Csak a hatalom. Csak azért. Csak azért is.

Apáczai

civilhetes.net

Orbán Viktor – bár rendre hangoztatja elköteleződését az Európai Unió felé – sokszor tesz utalásokat arra nézve, hogy menne nekünk az EU nélkül is. A Jobbik kifejezetten azon a platformon van, hogy nem kell az Unió. De vajon mi lenne velünk, ha egyszer csak kilépnénk?

Magyarország Európai Uniós tagsága egy kissé emlékeztet arra a történelmi korszakra, amikor is István királyunk megalapította államunkat, létrehozva az egységes nemzetet, s nem éppen könnyű döntésének részeként csatlakozott ahhoz a vonulathoz, mely akkoriban, az 1000-es évek elején meghatározta Európát. Ez természetesen nem volt más, mint a kereszténység. Államvallásunkká lett az, ami nyugaton is államvallás, s mely egyben annak is jele, hogy István leteszi a "voksát" kelettel szemben a nyugat javára. Nehéz politikai döntés, melynek következményeképpen a fellázadó Koppánnyal és hadaival egy polgárháborúhoz hasonlóvá alakult helyzetben volt kénytelen leszámolni. Az eredmény nem más, mint jelenlétünk ténye mindmáig.

Ma egész egyszerűen nincs választásunk, s bár az Európai Unió sok esetben valóban nem méltányosan gondolkodik a kelet-európai országok megítélésével és értékelésével kapcsolatban, mégis a modern utat jelenti, melyhez kötelességünk Európa "végváraként" csatlakozni. Vannak és lesznek is viszályok, de a mindig alakuló, változó kelet a nyugattal szemben semmilyen szinten nem hagyna bennünket függetlenként élni. Sokan úgy vélik, hogy az Európai Unió is csupán korlátoz bennünket, de ők nem gondolnak bele abba, hogy mi lenne velünk, ha Moszkvából határoznák meg a forint árfolyamát. Tegyük hozzá, hogy azt egyébként már próbáltuk és nem igazán vált be...

Ha kilépnénk az Unióból, a szövetséges országok első döntései közé tartozna, hogy kollektíve megszakítanának velünk bizonyos kereskedelmi kapcsolatokat. Itt van példaképpen a gáz kérdése. Jelen pillanatban Uniós tagállamként vásároljuk a gázt Oroszországból, ami bizonyos korlátok közé szorítja az eladó felet. Nos, ez teljességében megszűnne, ha kilépnénk, s Oroszország bárhogyan dönthetne. Akármit kérhetne tőlünk a gáz fejében, hiszen máshonnan nem tudnánk földgázhoz jutni, ami ellenben létszükségletünk.

Az Unió nélkül nincs utunk, hiszen ez a kitaposott ösvény 1000 éve meghatározza helyünket a kontinensen. Az eszmék szintjén megpróbálhatnánk szakítani vele, de a gyakorlatban ez egyrészt lehetetlen, másrészt a szándék egyenlő volna egy szerény hadüzenettel, melynek lehetséges forgatókönyvével kapcsoltban nem különösebben lényeges részletekbe bocsátkozni.

(Címlap: Forrás: 444.hu)

civilhetes.net

Sosem volt erősségünk a drogpolitika. A társadalmi színtéren rengeteg fórumon működő diskurzus eredményei nem jutnak el a Parlamentbe, s a droghasználók boszorkányüldözése hol intenzívebben, hol valamivel enyhébb módon, de egyeduralkodó. Lélektan kontra kormány.

Hazánkban nagyon komoly problémát jelent annak ténye, hogy a droghasználók még egy igen elavult, bár reprezentatív, 2006-ban publikált felmérés alapján is legalább 15 ezren vannak. Azzal kapcsolatban, hogy hányan használnak Magyarországon rendszeresen marihuánát, még megközelítőleges számokat is felesleges volna megjelölni. Az alkoholisták pedig lényegében elborítják hazánkat. Van baj.

A probléma ott kezdődik, hogy a kormány elgondolása szerint a droghasználókat súlyos büntetésekkel lehet csak arra ösztönözni, hogy hagyjanak fel az önpusztítással, s lássuk be, ez a módszer igencsak középkori, s ami ennél is lényegesebb, hogy egyáltalán nem működik.
A droghasználat egy modern, társadalmi "betegség" kivetülése, amit semmiképpen sem volna szabad felületi szinten kezelni, pedig a kormány hozzáállása sokkal inkább emlékeztethet a fejét a homokba dugó struccra, mintsem egy a problémákkal megküzdeni képes szakértő gárda egységes harcára egy valóban veszélyes ellenséggel.

Azt kellene megérteni, hogy nem a drogos az ellenség, hanem a drog, így sokkal inkább a terjesztés megfékezésére kellene fordítani a figyelmet, illetőleg a hatékony prevenció kidolgozására, mintsem a droghasználók minél súlyosabb büntetésmódjainak meghatározására.
A legutóbbi, 2013-as drogtörvény alapja is egy igazán csökött, elhibázott és félreértelmezett pedagógia, mely kimondja, hogy csak azok számára adott az elterelés intézménye, akik az aktuális ügyet megelőző két évben nem vettek részt drogelterelésben.
Nyilvánvalóan azt hiszik odafönt, hogy a droghasználók szórakoznak a bírósággal. Biztosan olyan is akad közöttük. De a többség esetében sokkal nagyobb gondok megoldásában kellene segítő kezet nyújtani, mint maga az okozat, márpedig a drogozás nem több ennél.

Hogy mi a megoldás, azt nem ez a cikk fogja tálcán kínálni. A társadalom sorsának egésze iránt való érzékenyítésben lehet a kulcs valahol, az ellenben biztos, hogy azon egyszerű és didaktikus kommunikáció, mely szerint a droghasználók bűnözők, az ég egy adta világon nem jelent semmiféle kiutat a problémakörből.

civilhetes.net

Mostanra világméretűvé lett a menekültkérdés, egészen egyszerűen nincs már olyan ország, melynek ne kellene színt vallania arról, hogy mit gondol, illetve milyen javaslatai vannak a jövőre nézve.

Ez utóbbi kapcsán az a baj, hogy eddig még senkinek sem volt jó ötlete, pedig lassan itt a július. Már a németek sem annyira szolidárisak...

Nem kérdés, hogy a közel-kelti konfliktus egyre nagyobb méretei miatt mostanra már elképesztően sok menekült érkezik Európába, s a helyzet kezd teljesen kezelhetetlenné válni.
Németország mindez idáig élen járt a menekültek befogadásában és támogatásában, de most már ők is türelmet kértek az Uniótól, hátha sikerül egy kis időt nyerve megoldást találniuk arra a kérdésre, hogy az eddig nyugodt, gazdag és kiegyensúlyozott Németország mit kezdjen a több tízezer menekülttel, akiknek nagy része sem angolul, sem németül nem beszél, sokan közülük papírokkal sem rendelkeznek, azonban helyre, ételre és emberhez méltó életkörülményekre van szükségük.

Az Unió egy komplex Menekültügyi Rendszer kiépítésére törekszik, melynek szabályai valamennyi tagállamra vonatkoznának, így nem volna apelláta annak kérdésében, hogy ki mennyi embert fogad be. Persze kérdéses, hogy ki határozná meg a számokat, azok megállapításába mekkora beleszólása volna mondjuk Magyarországnak, vagy Szlovákiának, s mit kezdenénk azokkal az emberekkel, akiknek már „nem maradt hely Európában”.

Az Eurodac és az Európai Unió közös munkájának elviekben 2012 végére kellett volna elkészülnie, de a Menekültügyi Rendszer ma még nem több egyelőre igencsak hiúnak tűnő ábrándnál, ami nem véletlen, hiszen a kérdés egyszerű, s lényegében megválaszolhatatlan: mit kezdjünk azokkal a lassan milliókkal, akik Európába szeretnének jönni a jobb élet reményében?

Mindenki csak reménykedik benne, hogy sikerül találni valami megoldást, azonban egyelőre sehol sem tartunk. A német polgárok között is egyre nagyobb a nyugtalanság: elkezdték félteni precíz kitartással felépített országukat, s bár közben szeretnének a legbefogadóbbak lenni, kezdik belátni, hogy egyszerre sajnos nem lehet két lovat megülni.

(Fotó: bhosted.nl)

civilhetes.net

Érdekes, hogy a Quaestor botránya hiába öltött nemzetközi szinten is figyelemre méltó méreteket, április óta lényegében semmi hivatalos hír nem érkezett arról, hogy akkor most mi a helyzet, hogy áll a vizsgálat, hol vannak a valódi felelősök?

Nyugodtan kijelenthetjük: jelen pillanatban a kormány arra törekszik, hogy minél kevesebb szó legyen a Quaestorról a médiában, vagy ha lehetséges, inkább semmi. Ennek okait csak találgatni lehet, de az tény, hogy nagy a csend. A hihetetlenül precíz hallgatás már-már oly annyira jól sikerül, hogy emiatt lesz egyre feltűnőbb, s most, június vége felé közeledvén már kifejezetten gyanús.

Mindeközben persze egyre csak dagad és dagad a bevándorlással kapcsolatos hisztériakeltés, s most már nem csupán plakátokat látunk, de egyre agresszívebb kormánykommunikációval is szembesülni kényszerülünk, ami végeredményben nem okoz mást, mint lefoglal bennünket, de nagyon.

Míg a társadalmi kérdések iránt igencsak fogékony rétegek naponta harmincszor hüledeznek a bevándorlásellenesség egyre nagyobbra hízó léggömbje láttán, s Nyugat-Európa is csak ezzel foglalkozik, miközben legszívesebben saját magát is bekerítené, valahogy szép csendben megoldódik minden a Quaestor-balhé körül. Mert amíg nem foglalkozunk vele, addig dolgozhatnak a takarítók szép csendesen, akárcsak a Csengetett, Mylord? című kiváló angol komédiában Mabel, akinek létezéséről nem is igen tudnak a ház lakói. Úgy vannak vele ugyanis, hogy nem látni soha munka közben, bár sejthető, hogy valakinek köszönhetően mindig ragyog a padló...

A padló a Quaestornál is ragyogni fog, amikor majd júliusban, vagy augusztusban előáll a kormány valami ügyes ürüggyel, melynek segítségével ismét játékba hozzák a témakört, s talán még előszednek valahonnan egy valamikori MSZP-tagot is, akiről majd bebizonyítják, hogy ő áll az egész mögött, ráadásul a nagynénjének a régi szobatársa minden hónapban a Hawaii-szigeteken nyaral, úgyhogy a nép is érteni fogja a dolgot.

De még mindig itt a kérdés: mi a helyzet Quaestoréknál? Mikor kapunk épkézláb információkat és legfőképpen kitől?

(Fotó: hir24.hu)

civilhetes.net

Érdekes, hogy ma már viszonylag keveset használjuk a "kulcsos gyerek" fogalmat, pedig egyáltalán nincsenek kevesen azok a kicsik, akiknek nyári táboroztatására nincs pénz, a nagymama nem tud rájuk vigyázni, a szüleik pedig végigdolgozzák a nyarat.

Rengeteg tábor nyit a napokban is, azonban nem mindenkinek van pénze befizetni a költségeit.

Élménytáborok, öko-táborok, kalandtáborok és millióféle lehetőség várja június közepétől augusztus végéig a gyerekeket szerte az országban, de természetesen nem ingyen. Egy igazán élménydús tábori kaland a szülők zsebét súlyos tízezrekkel könnyebbíti egy-egy hétre, s aki nem teheti meg, hogy kifizesse a díjakat, annak gyerekei bizony ezúttal is otthon maradnak, ha nincs más alternatíva.

Vidéken mindez persze nem okoz olyan nagy gondot, mint mondjuk Budapesten, hiszen ezerféle lehetőség nyílik a biztonságos és mégis tartalmas időtöltésre, főleg, ha vannak barátok, akiknél össze lehet jönni délutánonként, s akad, aki időről időre ránéz a lurkókra. A bányatavas halálesetek és az egyéb szörnyűségek, melyek a híradókból ismeretesek természetesen nem történnek meg automatikusan, ha a gyerekek magukra maradnak egy-egy délután erejéig, de azért jobb, ha van felügyelő.

A városban már komolyabb kihívást jelent a táborokba nem járó srácok szünidejének tartalmasabbá tétele, hiszen Budapesten, ahol az emberek többnyire nem ismerik egymást, nagyon nem biztonságos a gyereket egy kulccsal a nyakában szélnek ereszteni. Vagy inkább legyünk őszinték: súlyos felelőtlenség.
A budapestiek, vagy más nagyvárosokban élők többnyire felosztják egymás között a gyerekfelügyeletet, egymás munkaidejéhez igazodva. Ha adott mondjuk öt olyan család, akik jóban vannak, akkor megvalósítható a munkaidőkhöz igazítva a gyerekek közös elhelyezése, ahol játszhatnak egymással, programokat is szervezhetünk nekik, s ha minden jól megy, a héten olyan napokra is lehet számítani, amikor magunkra is jut egy kis idő.

Fantázia kérdése az egész. Csak bele kell gondolni: az izgalmas gyerektáborok a 20. század végének "termékei", tehát a megelőző korokban is megoldották valahogyan a szülők és gyerekek is a kérdést. Van a táborokon kívül is nyár!

(Címlap: Forrás: reggeliujsag.ro)

civilhetes.net

Induló sorozatunkkal az a szándékunk, hogy kedvet csináljuk olvasóinknak egy kis hazai vándorláshoz, hiszen bőségesen van még mit megismerni Magyarországból, s éppen ilyenek kisebb-nagyobb kiterjedésű, különleges élővilággal rendelkező nemzeti parkjaink is.

Első alkalommal ismerkedjünk meg a legnagyobbal, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal.

Forrás: explorerworld.hu

Ő a legkiterjedtebb mind közül, főként azóta, hogy 1997-ben úgy döntött a természetvédelmi hatóság érintett szekciója, hogy összevonják az Ipoly kapcsolódó szakaszát és környezetét a pilisi, illetve a börzsönyi tájvédelmi körzettel.
Nem csupán Fejér-megyét, Komárom-Esztergom-megyét, és Pest-megyét köti össze tájvédelmi tekintetben, de Budapest természetvédelmi értékeiért is felel. Igencsak kiterjedt tehát, ennek megfelelően rengetegféle védett és veszélyeztetett állat- és növényfaj él egyes területein.
A havasalji rózsának és a piros madársisaknak például kizárólagos élőhelye a Duna-Ipoly Nemzeti Park, de sárga hasú unkát, vagy foltos szalamandrát sem igen találni másutt Közép-Európa környező vidékein.

A leggyönyörűbb túraútvonalakat találjuk errefelé, leginkább a Pilis és a Visegrádi-hegység szakaszain, hol a vulkáni tevékenység hatására kialakult tájképpel, hol az erózió alkotta szépségekkel. Alig akad természetbarát hazánkban, aki ne járt volna még a Rám-szakadékban Dömösön, azonban vannak még hasonlóan gyönyörű mélyszurdokvölgyek a parkban, ilyenek például a Holdvilág-árok, vagy a Salabasina-árok is.

Forrás: dinpi.hu

A nemzeti parkhoz 200-nál is több barlang tartozik, melyek leginkább védett, ellenben a látogatóktól sem egészen elzárt szakaszai a Budai-hegységben találhatóak. Ilyen például a Pál-völgyi-barlang, mely 1927 óta élvez védettséget, s több denevérfajnak is otthonául szolgál.

Számtalan reprezentatív botanikus kert és arborétum került kialakításar az utóbbi másfél évszázadban a ma már a parkhoz tartozó területeken, így lényegében Budapesttől Székesfehérvárig több tucat olyan helyszínnel lehet találkozni, melyek célja, esszenciálisan bemutatni mindazt, amit a Duna-Ipoly Nemzeti Park rejt természetes formájában teljes területén.

Csak egyszer kell elindulni egy komolyabb felfedezőkörútra, s az embert pillanatok alatt beszippantja és magával ragadja a természet csodája. Talán még azokat is, akik alig bírnak elszakadni a számítógéptől.

(Címlap: Forrás: utazom.com)

civilhetes.net

Az nem úgy kezdődött, hogy idejöttek, hanem úgy, hogy a világ rablótársadalmai, akiket ma keresztény értékrenddel rendelkező demokráciáknak hívunk, odamentek és évszázadokon keresztül kifosztották őket.

Ez a keresztény értékrend lehetővé tette a fosztogatást, rabszolgavadászatot, felsőbbrendűség hirdetését, miközben a megváltó szeretetet hirdette. Ez az értékrend gátja volt a felfedezéseknek, szabad gondolkodásnak, máglyahalálra vetett mindenkit, aki megkérdőjelezte az egyház szavát és hatalmát. Ez az egyház még ma is tartozik Giordano Bruno és Kopernikusz rehabilitálásával. Ennek az értékrendnek szolgálatában verte le VI. Alfonz kasztíliai király a mórokat Toledóban, ahol napokig bolyongott a könyvek halmaza között, melyek minden mór család házi könyvtárában sokasodtak. Arisztotelész, Galénosz, Szókratész, Platón sohasem ültethetett volna gondolatokat európai fejekben Jahja Ibn al-Bitrik és Hunajn Ibn Iszhák al-Ibádi fordításai, kommentárjai nélkül. Al-Biruni, Al-Hajszam, Al-Battani nélkül hogy alakult volna ki a mai matematikai és csillagászati gondolkodás? Annak, hogy Armstrong évezredekkel később holdra lépett, igenis ennek a kultúrának része volt!

Amíg Toledo, Córdoba és Bagdad tengely képezte a kor NASA-jának technológiáját, gondolati felvirágzását, addig a keresztény értékrenddel bíró Európa nem győzte előállítani az inkvizíció áldozatait és az abroncsokat, melyek azóta is visszaszorítják a gondolatokat a fejekbe.

Ma az iszlám éli sötét középkorát. Nem mintha a muszlim tömegek erre vágynának, de ez a gondolatokat visszaszorító abroncs a muszlimok fejére is rákerült. Igaz, ebben ők maguk is hibásak, de hibás a világ is, ami az iszlámot minden erővel át akarja írni, ezzel a háború, békétlenség és az elmaradottság vallásává kívánja azt tenni.

A világ változik, ahogy Róma is változott. Róma elbukott, mert tönkretette a kamatos világ és a barbár népek beáramlása. A pénz és hatalom olyan kezekben összpontosult, akik a tőkét csak magukhoz tudták ragadni, de működtetni azt nem tudták. A külső népek pedig megindultak Róma felé és hasonló folyamat történt, mint azt ma tapasztaljuk Európában. Róma nem hadak által veszett el, hanem a kulturális felhígulás martalékává vált. Megállíthatta-e volna ezt a folyamatot akkor egy fal, vagy kerítés?

Európa értékrendeket rögzített, holott az értékrendek változó kategóriák. Minél erősebb az agyak köré vont abroncs, annál nagyobbat reccsen és törik szét darabokra az értékrend maga. Keresztény értékrendről beszélni akkor, amikor beindult a globalizáció, teljességgel badarság. Itt csak globalizált értékrendről eshet szó, melyben a kereszténység, zsidóság és az iszlám egyaránt ki kell, hogy vegye a részét. Ez egy kulturális harc, küzdelem is egyben, ahol a résztvevők egymás gondolatait is meghamisítják annak reményében, hogy nagyobb részt kaphassanak a jövő kommunikációjában, értékeinek kialakításában. Aki ma ezen áramlatoknak kerítést állít, azt a folyamatok elsodorják, és Róma sorsára jut. Egy világban, amely arról vált híressé, hogy lebontotta a vasfüggönyt, lebontotta a berlini falat, nem lehet kerítéssel védekezni. Ha ma a déli határon emelünk kerítést, akkor talán holnap a romák és magyarok között fogjuk ugyanezt tenni? Ha valaki ebben akarja megtalálni a megoldást, végül magát zárja be egy olyan térbe, ahol idővel maga is rabbá válik.

Térjünk vissza az alap igehirdetésekre. Ha Isten egy, akkor nem létezhet külön keresztény, zsidó és muzulmán Isten. Itt az ideje felismerni, hogy ennek az egyházasdinak vége. Isten mindenkiben ott van, aki szívében hordozza, és legkevésbé van már ott, ahol falakat emelnek Istennek és templomokba, mecsetekbe zárják. A szabadságnak, gondolkodásnak sem léteznek határai. Miért pont a köré vonunk határt, Aki végtelen?

Ha pedig mind ugyanazt szolgáljuk, akkor miért ne tehetnénk ezt együtt? A világ egyszer úgyis összeér. Nem ennek az összeérésnek a folyamatát kell meggátolni, hanem ennek a medrét kellene kiásni, hogy az összeérés megfelelő csatornában történhessen. Ebben pedig kerítéseknek, falaknak nincs helye.

dr. Abdul Rahman Mihálffy (Fotó: vs.hu)

civilhetes.net

A kerítésbontók, kerítés építése!

A rendszerváltás jelképes kerítésbontása a magyar néplélek részévé vált az elmúlt 25 évben. Vágtunk, ezzel zártunk egy sötét történelmi korszakot, szabadságot adtunk sok reménytelen német állampolgár számára és részeseivé váltunk az új Európa létrehozásának.

38 éves voltam ebben a pillanatban és csak arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, mert férfi korom teljében, megtanulhatom az új világot, gyerekeim számára biztosíthatom a felhőtlen szabadságot. Újra értelme lesz nyelveket tanulni, a multikulturalitás megkerülhetetlen része lesz életünknek. Megszűnik a gyomorrángás az országhatárokon, ahol korábban bármikor akár egy vásárolt tornacipővel bajba sodorhattak a szervek.

Nem kell félnünk a politikai rendőrségtől, csak az adónkat kell befizetni becsülettel és akkor szabadon nyugalomban élhetünk.

Az álomnak vége, sajnos már régen, titkosszolgálati jogosultságból, majd kétszer annyi van, mint régen, de ez a kerítés most mindent érthetővé tett, bezárnak minket ebbe a primitív világba, ami körülbelül 2006 óta folyamatosan épül.

Ahogy a német mondja, habon úszók foglyai lettünk, akiknek többet ér a mostani egy szavazat, mint a haza holnapi sorsa. Jelképeket hoz létre a hatalom jelképeit, amelyek nem csak kizárnak embereket, hanem be is zárnak bennünket a magunk kisstílű világába.

Tudom, most sokan az gondolják, hogy ha nem mi építjük meg, akkor megépítik az osztrákok. Ez talán igaz, abban az esetben, ha igaz magyar bunkó módra nem konzultálunk és nem működünk együtt.

A magyarok és benne a politika nem képes felfogni, hogy vagy nincs határunk, lásd Ausztria és Szlovénia, valamint Szlovákia vonatkozásában, vagy pedig van határunk, ami az unió és ezen belül a schengeni határ is Ukrajna, Szerbia mentén, a Horvát határ csak schengeni.

Az ilyen belpolitikai célokat szolgáló nem egyeztetett butaságokra senki sem fog pénzt adni, fizethetjük mi, benne azzal a kockázattal, hogy nem felel meg a schengeni előírásnak és az osztrákok is felhúzzák a falat. Na, az szép lesz, rajtunk fog röhögni egész Európa.

Jelkép ez a kerítés, mert bevándorlást nem fog megállítani, csak a Mészáros Lőrinc félék pénztárcáját duzzasztani. Az innováció helyett megint betont és vasat használunk. Nem tudják, "fenyegethetik azt, aki nem fél a haláltól", ahogy írta Pierre Corneille.

Normális országban az adott helyzetben megnövelik az idegenrendészetben foglalkoztatottak számát, éjjellátó berendezéseket vesznek, szállítójárműveket, embereket képeznek, oktatják a települések lakóit. Közel 10 000 új munkahelyet lehetne létrehozni, az uniótól forrást kérni.

Nem mi nem ezt csináljuk, hanem csókos falat építve nézzük a nemzetet és az unió országait hülyének.

Büki Ervin (Fotó: Jön az új vasfüggöny a magyar-szerb határon! // portfolio.hu)

civilhetes.net

Simicska Lajos egyáltalán nem hagyott fel az Orbán elleni hadjárattal, csak éppen stratégiát váltott.

A médiaháborút lényegében megnyerte, ezért most új frontvonalat nyitott. Titkos fegyvere a Főgép, mely nem is annyira titkos, de annál inkább ütőképes.

A Fidesz a kezdetektől egyik legjelentősebb szürke eminenciása abszolút győzelmet aratott a médiaháborúban, hiszen a kormányt rendre professzionális propagandamódszerekkel támogató médiumokat szembefordította Orbánnal, akinek nem maradt más, mint a közszolgálati televízió, mely azonban jelen felépítésében egy fej hagymát nem ér például a Hír TV-hez képest.
A sokáig az egyik legtitokzatosabb magyar milliárdos most a tulajdonában lévő Közgéppel támad.

Módszerei igen egyszerűek, de annál hatékonyabbak. Lényegében minden állami pályázatra jelentkezik kivitelezőként, s valamennyi esetben ő adja meg a legalacsonyabb árajánlatot.
A legjobb az egészben az, hogy amennyiben győz, minden rendben van, mert elnyerte a munkát, ami még a többi pályázó ajánlatainál alacsonyabbra belőtt összeggel is bőven nyereséges; azonban ha veszít, az is az ő malmára hajtja a vizet. Ugyanis a kormány kénytelen lesz magyarázkodásba kezdeni annak kapcsán, hogy miért nem a legjobb ajánlat jött ki győztesként a tender elnyeréséért folytatott küzdelemből, s a visszásságok híre könnyedén eljuthat Brüsszelbe is, ahol tárt karokkal fogadnak minden negatív információt a magyar kormánnyal kapcsolatban.

Vannak persze aggályok, melyekkel érdemes lehet számolnia Simicskának is, hiszen amíg jóban voltak, kevés kivétellel az összes pályázatot a Közgép nyerte el, s akkor még korántsem volt szó arról, hogy a többi pályázóhoz képest féláron vállalná a beruházásokat. Ha ennek az egésznek valaki alaposabban utána néz Brüsszelben, akkor Simicska sem biztos, hogy győztesként távozik majd. Kérdés persze, hogy mi számít neki győzelemnek...

Az egyik legutóbbi akció keretein belül a Közgép egy XXIII. kerületi felüljáró felújítására kiírt pályázaton vett részt, s 430 millió forintban határozta meg árajánlatát, de végül kizárták. A Híd, valamint a Strabag konzorciuma 668 milliót kért volna ugyanezért a munkáért!

A BKK azzal indokolta a Közgép kizárását, hogy az általuk megbecsült árnál 37%-kal alacsonyabb összegért dolgozott volna Simicska vállalata, ami szerintük irreális.

civilhetes.net